hanguktaekwondooo 2012 nov. 24. - 15:55:13
(205/3405)
várom az újabb cuki sorikát a cégtõl.
erõs szánalmat kelt ez az arrafelé fetisizált réteg.
inkább dobnának be ezek a nyomorult hyundajosok háromnapi ruhát kaját meg hitelkártyát és indulnának neki ismeretlenül a nagy ismeretlennek.

Ahogy Matsuo Basho tette vagy 300 éve.
Elszegényedett szamuráj fiaként alig volt esélye, hogy eltávolodjon a földtõl. De a kyotói Kigint kapta mesterének -hamarosan túl is túlszárnyalta. Messze földön híres versfaragóként, még harmincadik évén innen Edóba költözött (a mai Tokjo elõdje), ahol oly népszerûvé vált, hogy egyik tanítványa házat épített neki a Sumida folyótól nem messze.
Másik tanítványa banánfával lepte meg -innen kölcsönözte nevét (basho)
Nem elégedett meg a világ nyújtotta dicsõséggel, a zenhez fordult -edói háza nemsokkal eztán leégett.
megkapta már külsõ a jelet is a vedlésre.

Rá két évre elindult. hónapokon át rótta Japánt, gyalogszerrel, konkrét cél nélkül. rá két -három évre megint nekivágott. és harmadszor is, negyvenes éveit taposva ismét, hogy halála elõtt lássa a fontos irodalmi, vallási és hadtörténeti helyszíneket. Utolsó, negyedik útján már tanítványa, Szora is elkísérte.

Ezeken a vándorlásokon születtek a japán haiku -a természet esszenciáját megörökítõ, háromsoros, rímnélküli költemény- talán legszebb gyöngyszemei. Az Oku no Hosomichi (Keskeny út Északra), vagy késõbb az Utazás a Kasima szentélyhez és A nyûtt útiláda jegyzetei címû útleírásai mind élményeit rögzíti -az anyagtalan mûvészet apró, de maradandó csodái.
A két utóbbi munka haibun mûfajában íródott (haiku és próza ötvözete)

Hogy érezhesse az õsi versek igazságát (uta -makura), költõi erejû helyszíneket érintve tervezte meg barangolásait.
A természet néma, alig lebbenésnyi drámáitól a nemlétbe hajló idill megragadásáig
-mindent profi módon idõkapszulába zárt.

Miyazawa Kendzsi, buddhista költõ így foglalta össze Macuo Basho jelentõségét
"Mintha maga Japán lelke vetette volna papírra"

Az alábbi link képet ad arról, ki volt ez az ember.
Érdmes rászánni néhány elcsendesedett percet

http://www.youtube.com/watch?v=DSzTD72hsWw
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 15:33:01 9/10 Előzmény dorombka
(204/3405)
És sok sok buddhista templom található Koreában...többek között a

Manggyeongsa Templom 망경사
is egyike a Taebaek hegyen, 1460 méterrel a tengerszint feletti magasságban .
A legenda szerint megjelent egy kõszobor a Bódhiszattva látomásában a Manggyeongsa templom helyén.
Ha Jajang, egy sillai (57 BC-935 AD)szerzetes építtette ezért itt ezt az emlékhelyet a szobor helyének tiszteletére.

Még 33 lenyûgözõ koreai templomot lehet találni az alábbi lionken:
http://travel.cnn.com/seoul/visit/33-beautiful-temples-enlightenment-857401
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 12:49:24 9/10
(203/3405)
És az említett legidõsebb fiú a nyolcból a Forbes listán 161.leggazdagabb ember
Chung Mong Koo (1938- )
A Hyundai konglomerátumban õ vette át a 1999-ben a Hyundai Motor üzletágat.
Neki is van négy gyermeke...tehát a mûsor folytatódhat....
...és lõn:
egyetlen fia Chung Eui-Sun részt is kapott az üzleti érdekeltségben mint alelnök és a billiárdok örökösének jelöltje.

De a családi drámai harc is mehet tovább... az özveggyel...például fivére halálának 10. évfordulóját bojkottálta .

http://en.wikipedia.org/wiki/Chung_Mong-koo
http://www.forbes.com/profile/mong-koo-chung/
http://www.forbes.com/2011/04/26/korea-billionaires-11-hyundai-chung-mong-koo-family-drama.html
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 12:25:58 9/10
(202/3405)
A néhai Chung Ju-Yung (1948 - 2003,) a dél-koreai Hyundai konglomerátum alapítójának 5. fia volt.

1975-ben került a céghez.Vezetési stílusa és a cég iránti hûsége lenyûgözte az apját és magas beosztásba helyezte, amely azonban feldühítette a legidõsebb bátyját.A testvérek viszályaikat az üzleti életben folytattatva komoly harcba kezdtek.
A késõbb sikkasztással ér okiratok eltüntetésével vádolt fiú börtönbüntetásre is számítva az öngyilkosságban talált kiutat bajai elõl.
http://en.wikipedia.org/wiki/Chung_Mong-hun

Temetésén buddhista papok is részt vettek
http://www.chinadaily.com.cn/en/doc/2003-08/06/content_252600.htm
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 12:04:32 9/10
(201/3405)
Hyun Jeong-Eun,
a Hyundai Group egyik vezetõje az üzleti életben szintén világszerte elismeréseket kivívó asszony .
A korábban háziasszonykodó hölgy 2003.-ban a csõdtõl és az É-Koreai bankapcsolatok miatti vizsgálatok elõl öngyilkosságba menekült férjétõl / Chung Mong-Hun /
vette át a cég irányítását.
80. volt 2009-ben a Forbes 100 legbefolyásosabb nõk listájában.
http://www.forbes.com/lists/2012/13/power-women-asia-12_Hyun-Jeong-Eun_V6UU.html


A Hyundai vezetõségi tagjairól és a cég adatairól itt olvashattok bõvebben
http://investing.businessweek.com/research/stocks/people/board.asp?ticker=011200:KS
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 11:39:10 9/10
(200/3405)
A HYUNDAI birodalom alapítója
Chung Ju - Yung 정주영.

1915.-ben született japán megszállás õskorában egy szegény 8 gyerekes rizstermesztõ család legidõsebb fiaként ,
a mai Észak-Korea területén ,Gangwon-do-ban egy tengerparti tartományi székhelyen (Wonson).
Pontosabban a mai demilitarizált terület DMZ északi részén, a Taebek hegység mezõgazdaságilag jelentõs sík vidékén a Tongcheongun síkságon.
http://ko.wikipedia.org/wiki/%EA%B0%95%EC%9B%90%EB%8F%84_(%EB%B6%81)

Nehéz körülmények között nevelkedett.
Tanulásvágya miatt és a szegénységtõl való szabadulás igénye miatt többször megszökött hazulról.
Végül 19 évesen sikerrel járt , Szöulban kötött ki, ahol munkát talált.
A felvirágzó üzleti vállalkozása a japánok politikája miatt becsõdölt és hazament, ahol a maradék pénzét befektette egy autószerelõ mûhelybe.
Azután a nagypolitika viharába kerülve hol jobban, hol rosszabban ment vállalkozása és többször az üzleti székhelyét is változtatnia kellett.
És a nagy családnak laknia is kellett valahol, így az építõiparral is kapcsolatba került.

Elsõ-generációs self-made milliomos vállalkozó volt.
Valószínûleg a szerencse mellett jó kapcsolatot tudott kialakítani, mert mindig az épp uralmon lévõ legerõsebbek segítették vállalkozását.

Késõbb politikai tevékenységet is vállalt fõként a kettészakított ország kapcsolatainak javítása érdekében
illetve több karitatív tevékenységet is folytatott mint pl a szöuli olimpia, iskolák támogatása.
Számos iparágban élt el sikereket mint autóipar, hajógyártás,építõipar.

1987-ben lemondott a Hyundai elnökségrõl, de tiszteletbeli elnök maradt 2000-ig.
2001-ben halt meg mint gazdasági nemzeti hõs.
Halála után békedíjat adományoztak a DMZ kapcsolatok javítása miatti tevékenységéért.
http://ko.wikipedia.org/wiki/%EC%A0%95%EC%A3%BC%EC%98%81
http://www.hyundaihirek.com/2012/11/chung-ju-yungra-emlekezunk.html
http://www.time.com/time/magazine/article/0,9171,1554974,00.html

.....
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 10:14:08 9/10
(199/3405)
...visszatérve a Hyundai anyacégre
a neve Google szabad fordításban kortárs / modern 현대 kínaiul 现代

A Hyundait 1947-ben alapították Dél Koreában, mint építõipari céget.
A Hyundai az úgynevezett csebolok egyike.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hyundai

A CSEBOL 재벌 a családi alapítású dél-koreai óriásvállalatok megnevezése.
A szó a „gazdagság, tulajdon” jelentésû cse (재) és a „klán” jelentésû bol (벌) összetétele.
Õk alkotják az iparmágnások, iparbárók csoportját, amelyek jelentõs gazdasági és politikai befolyással bírnak.

A csebolokat irányító családok befolyásosak és rendkívül gazdagok, ezek a vállalatok pedig nagy hatást gyakorolnak Dél-Korea gazdaságára.
A csebolok két legfõbb jellemzõje, hogy a vállalatóriás több szektorban, több cégbõl áll, és családi alapítású.
A csebolokra igen jellemzõ, hogy a vállalat felsõ vezetõségében is szép számmal találhatóak meg rokonok.
A vezetõségi pozíciók általában öröklõdnek a családon belül.
A családi hatalom megtartása érdekében a csebolok érdekházasságokat kötnek, elõfordul, hogy a legnagyobb csebolokat tulajdonló családok egymás között házasítják a gyerekeiket, így erõsítve a gazdasági pozíciójukat
A csebolok további jellemzõje, hogy szoros kapcsolatot ápolnak a kormánnyal, a kormányzati gazdaságpolitika részét képezik, és a kormányzat gyakran favorizálja, elõtérbe helyezi a vállalatóriások érdekeit

A fõképp mezõgazdaságból élõ Korea 1910 és 1945 között Japán fennhatósága alatt állt. A japánok számos gyárat építettek, amiket a második világháborúban elszenvedett vereségük után hátrahagytak. A koreai háborút követõen a Dél-Koreában épen maradt gyárak és felszerelések kiváló lehetõséget teremtettek az ipari gazdaság kialakításának megkezdéséhez, számos késõbbi csebol azokból a cégekbõl fejlõdött ki, amelyek a hátrahagyott japán felszerelések és technológia hasznosításával alakultak meg

A válságot követõen a csebolok hatalma némiképp csökkent, nagyobb befolyáshoz jutottak a külföldi befektetõk,de igazából a kormánynak nem sikerült mérsékelnie a szabad gazdaság okozta egyre szélesedõ társadalmi egyenlõtlenségeket
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csebol

na jól elkanyarodtam a témától. :)...
folyt köv
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 09:46:40 9/10 Előzmény dorombka
(198/3405)
HYUNDAI

Elõször is az autógyártás jut eszünkbe róla.
Ami érthetõ is , hiszen a csoport egyik tagja
a Hyundai Motor errõl híres.
Az 1967-ben alakult leányvállalat a világ ötödik legnagyobb autógyártó cége és benne a világ top 100 márkában.
Az alapító Ford társakkal azonban megszakadt a kapcsolata, de a japán Mitsubishi-vel együttmûködnek.
Egyik leányvállalata a szintén régóta ismert Kia Motors
http://ko.wikipedia.org/wiki/%ED%98%84%EB%8C%80%EC%9E%90%EB%8F%99%EC%B0%A8
http://ko.wikipedia.org/wiki/%EA%B8%B0%EC%95%84%EC%9E%90%EB%8F%99%EC%B0%A8
És egy friss cikk a Hyundai-gépkocsik sikerérõl.
http://www.bevezetem.hu/cikk/uj-magaslatokban-hyundai-markaerteke

.....
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 08:55:21 9/10
(197/3405)
Mindenesetre kirándulásszervezõ hirdetést találtam
Szép túra és képajánlattal
http://english.visitkorea.or.kr/enu/SI/SI_EN_3_4_12_12_2.jsp

kép:
Dongseokdong völgy és Sejonbong Csúcs
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 08:49:37 9/10 Előzmény dorombka
(196/3405)
Több mint 500 km-en át húzódik.Legmagasabb pontja 1708 m Dél-koreában található.
Seoraksan (雪岳山)
http://ko.wikipedia.org/wiki/%EC%84%A4%EC%95%85%EC%82%B0

A közel ilyen magasságú 1.638 m-es Kumgang (金刚山)viszont már É-Koreában található.
A buddhizmus õshazájának is tartott hegy neve szankszrit nyelven : gyémánt vagy villám.
A Gyémánt hegy sok mûvészt megihletett minden évszakban gyönyörû látványával.
emiatt a neve is évszakonkét változó.
1998 -tõl megnyitottak egy túristák számára járható nyitott ösvényt, amelyet a kéz ország közötti békét elõsegítõ Hyundai Asan nevû szervezet patronál.
http://ko.wikipedia.org/wiki/%EA%B8%88%EA%B0%95%EC%82%B0

2008 július 11-én azonban lelõttek egy középkorú dél-koreai turistát, aki a tengerparton tartózkodott, mivel véletlenül a hadsereg területére lépett. Ezzel újabb súlyos konfliktus bontakozott ki Észak-és Dél Korea között és így a további túrázási tervek is kétségesek.
http://aliceletters.blogspot.hu/2012/07/nem-igazsag.html

kép: 4 évszak a Gyémánt hegyen
9/10
dorombka 2012 nov. 24. - 08:16:36 9/10
(195/3405)
Pálinkás , akarom mondani sojus jó reggelt, vidám hétvégét kívánok mindenkinek.

Azért a soju 소주 (ejtsd: szodzsu) erõsebb, mint a rizsbor.
Az utóbbi Makgeolli minkább, inkább erõs sör kategória a maga 6-8 % alkoholtartalmával.
Bezzeg a híres soju már erõsebb...nem is értem miért ez a híresebb, vagy hírhedtebb ? ;-)
Ez akár 40 %-ig feltornázhatja magát a lepárlással megerõsítvén, de átlag 20 %-os, olyan erõs vermutos.
http://en.wikipedia.org/wiki/Soju

És a koreaiak (is) isznak, örömükben, bánatukban, közösen és egyedül...mint mások is széles e világon.
Az alábbi blogbejegyzésbõl látható, hogy közösségformáló ereje is van...;-)
http://szoul2009.blog.hu/2009/07/11/soju_a_nemzeti_ital

És persze az iváshoz mindig találni okot...a koreaiak még a szeretteik sírlátogatásához is visznek italt.

Bár reklámot nem találtam, de okot az ivásra bõven...filmben is ;-)

Itt az egyik..tanulság a felejtéshez ivás nem segít...sõt
http://www.youtube.com/watch?v=1xTg3xFTD8U
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 21:32:15 9/10
(194/3405)
:))
OK
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 21:29:47 9/10 Előzmény dorombka
(193/3405)
A Taebaek hegység 태백 Észak-Koreán és Dél-Koreán egyaránt átnyúlik.
Ebbe legalább nem szól bele a politika .
Ez alkotja a fõ hegyvonulatot a Koreai-félszigeten .
http://en.wikipedia.org/wiki/Taebaek_Mountains

Az azonos nevû Taebaek város azonban már Dél-Koreában található ( Gangwon tartomány )
http://en.wikipedia.org/wiki/Taebaek

Az 2018.-as téli olimpiát pedig a számos buddhista templomnak ( többek között a vezetõ Woljeongsa -nak )is otthont nyújtó Pyeongchang -ban rendezik .
http://en.wikipedia.org/wiki/Pyeongchang
http://en.wikipedia.org/wiki/Woljeongsa
hanguktaekwondooo 2012 nov. 23. - 21:18:28
(192/3405)
ez nagyon kemény.
bár a kölyök még nincs meggyõzve


Dorombka, nevedhez méltóan kellõen leszedáltál.
akarok ilyen izét.
addigis
http://www.youtube.com/watch?v=0Du6WrI-Lbs

vagy keverjük? ooyeeee...!!!!
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 21:05:26 9/10
(191/3405)
.
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 21:04:25 9/10
(190/3405)
Ne idegeskedj.. lazulj, ...hétvége van.:)

Igyál egy kis Makgeolli-t

A királyok is ezt isznak...alias rizsbor, de inkább sör, egy erõs sör, mert erjesztik.
Nem leszel másnapos...mint esetleg a sojutól :))
Még talán babák is kedvelik , mert folyékony rizs...ha a sör meg a folyékony kenyér

http://www.youtube.com/watch?v=hXee3GZYzVA&feature=relmfu

Makgeolli 막걸리
http://en.wikipedia.org/wiki/Makgeolli
hanguktaekwondooo 2012 nov. 23. - 19:45:11
(189/3405)
A Zöldborsó egy koreai bandát is felturbózott :-D
http://www.youtube.com/watch?v=-0ufefzYI7A
hanguktaekwondooo 2012 nov. 23. - 19:36:37
(188/3405)
megvadulok az úristenit. vki lõje már ki ezt az enyves kezû bülbülmadarat
meddig még

büntibõl itt egy alkotás
http://www.youtube.com/watch?v=JOKej-pLoLc
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 18:56:55 9/10 Előzmény hanguktaekwondooo
(187/3405)
A mai reklám lecke:

Kézmosás a'la 'Gangnam-Style'

Az eredeti NUK baba szappan zsenge zöldborsóval kifejezetten ajánlott éttermi dolgozóknak.;-)


http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=TGddyTW5eMc#!
9/10
dorombka 2012 nov. 23. - 18:10:07 9/10
(186/3405)
.