A minap elcsíptem m5-ön a szeptemberben felújított Traviatát. Tévében mindig minden más: minden másképpen hangzik és másképpen látszik vagy éppenséggel nem látszik mint pl. ebben a produkcióban a kórus (úgy tudom, a proszcéniumpáholyokban ültek-álltak?), szólamuk ugyan nem túl terjedelmes, ám nekem speciális kedvencem a Flóra-bál kétrészes, balettes kórusszáma...szóval hiányoztak a színpadról. Tévén keresztül hiányzik a díszletek, színpadi mozgások térhatása is. A rendezés (Anger Ferenc munkája) így, két dimenzióban nem rossz, szélsõséges bíráló jelzõket nem csalogat elõ. Túltettem magam azon, hogy a már említett Flóra-képben üvegkoporsóban Hófehérkét hozzák be, meg azon is, hogy egy kb. 120 kilós tünemény képében megjelent a Germont-lány...a Hófehérke-koporsó cipelõinek szerencséjére nem õ \"alakította\" Hófehérkét a koporsóban... Tudomásul vettem, hogy a szokásostól eltérõen középen vágták ketté szünettel az operát, csak kicsit volt illúzióromboló, amikor Violetta a felborult kanapé mögül kisurrant átöltözni következõ jelenésére. Mondom, semmi nagy balhé nem volt.

Miklósa Erikától papírforma szerint csili-vili Brindisit, duettet és Estrano-t/Sempre liberát vártam, késõbb pedig halványabb, erõtlenebb, netán hiteltelenebb szerepformálást és éneklést. Nem egészen ez történt, majdhogynem az ellenkezõje. Mondjuk úgy, az 1. felvonásban számomra Miklósa Erikát nem vette körül a múló rosszullétét leszámítva üde húszéves ifjú lány aurája és hangilag sem volt kifogástalan. Annál kellemesebb meglepetéssel szolgált a 2. felvonás sorsfordító Violetta-Germont duettjében, ha hangilag -mint az várható volt- nem is, szerepformálásban annál inkább, csakúgy mint a felvonást záró nagy concertatoban. És jött a csoda: a 3. felvonás áriájában és a teljes fináléban olyan átszellemült, ihletett volt játéka-éneke, amire nem fogadtam volna elõre még kis tétben sem.
Nem tudom, rendezõi koncepció okán vagy \"csak úgy\", de Balczó Péter az egész elõadást derekasan végig unatkozta, nyûgösködte. Faarccal tekerte le szólamát, nem túl hálás áriája sem kápráztatott el, a cabaletta záró -és nem hibátlanul kivágott- magas hangját csak részben nyelte el a színpad jóindulatú \"hátsó fele\". Az õ Alfredoját valahogy nem lehet nagyon sajnálni, ki tudja, mit hoz a sors, ha egy ilyen mogorva, durczás Alfredo kel egybe Violettával.
Alexandru Agache tömbös-combos baritonja és nagy formátuma nem a Traviata világába való, miként világosbarna csizmája sem: hogy kerül a csizma az asztalra...meg a Traviatába, sõt még a bálba is? A carrarai márványból sem szoktak míves porcelánt készíteni, bármilyen értékes jószág: Agache jómódú párizsi polgárember helyett módos vidéki gazdát mutatott, hatalmas hangja nélkülözte azt a puha, lágy hangzást, amivel a Germont-apa megfõzi-belátásra készteti Violettát, aztán áriájában nosztalgiázva hazacsalogatja fiát és aminek köszönhetõen a fináléban megbocsátjuk az õ erõszakos, önmaga által is megbánt fellépését.
A comprimario szereplõk közül felfigyeltem Grenvil doktorra: igen, õ azaz Kiss András énekelte azt a szép Kabátáriát is az általam látott Bohéméletben.
Pinchas Steinbergnek sem a Traviata lehet a legnagyobb dobása: alapjában véve elfogadtam ezt a pattogós, feszesebb vezénylést, de a Traviata telis-tele van olyan szívhangokkal, amik tegnap sajnos nem jutottak el a fülemig és nem dobogtathatták meg a szívemet.
Mégsem bántam meg az elõadásra fordított két órámat, megérte.