Téma: Valkûr

7/10
Dr. Classic jan. 11. 00:46:12 7/10
(323/323)
Valóban nagyszerű film, de hát megszokhattuk hogy Tom Cruise nem nagyon szokta puding forgatókönyvek aljára odakanyarintani a nevét...
8/10
durumdara 2023 aug. 29. - 08:55:35 8/10
(322/323)
A film egészen jól összefoglalja az eseményeket, hozzátéve, hogy van benne egy kis "ellentételezés".

A második világháború után a német népet kollektíven elítélték és ezt a bűntudatot és szégyenérzetet mélyre elültették bennük. Ehhez hozzájárultak azok a tömegesen gyártott amcsi (és szovjet) filmek, ahol mindig a jenkik a hősök, a német katonák a kacsák, akikre lőni kell. Már nem is emberek, hanem olyanok, mint a birodalmi rohamosztagosok. Tucatjával hullanak, senki sem siratja őket, mint embereket, de ha meghal két amerikai és zokog a közönség (Kelly hősei). És mai napig ez a "náci" (sokszor egybemosva a némettel) ellenségkép jelenik meg a filmekben és a számítógépes játékokban (Harag). Akik időben léptek ki, mert lehetőségük volt rá, azok nem lettek ennyire mélyen megbélyegezve (Románia, Olaszország).

Én úgy látom, ez a film picit ebből próbált visszavenni azzal, hogy azokkal is foglalkozik, akik már akkor nem értettek egyet a nemzeti ideológiával, ezzel enyhíteni próbálja ezt a masszív kollektivitást.

Teszi ezt viszont úgy, hogy olyan amerikai és angol színészeket pakol be német tiszteknek, akikről lerí, hogy nem németek... Értem én, hogy enélkül nem lehet eladni a filmet, de arra emlékeztet, amikor az 56-os Mózesben cipőpasztával egyiptomivá és héberré alakították a fehér szereplőket. Ami - hát lássuk be - nem túl autentikus... :-(

Cruise remekül alakítja a szerepet és egészen jól bemutatják a helyzetet - még ha tudjuk, hogy nem úgy fog történni, ahogy az ember szeretné, akkor is szurkolunk nekik (a la Messze volt a híd).
Különös, hogy Tomot két filmben is szerepeltetik, amikben a szemét a kezébe veszi...

Amire emlékeztem, de nem láttam az alkotásban, amikor az egyik főtiszthez már érkezik a különítmény, hogy letartóztassa, mire összeülteti a családját az ebédlőasztalhoz és kibiztosít 3 gránátot alatta...
De ha nem ebben volt, vajon melyikben?

Szerintem igenis kellenek az ilyen jellegű filmek is, hogy embernek lássuk a feleket, és embereket lássunk, ne egyenruhákat. Ezért is volt mérföldkő pl. a japán-amerikai filmpáros, ahol mindkét oldalt szemügyre vehetjük a sziget körüli küzdelemben.

A háború és diktatúrák, a kora gyerekkortól sulykolt ideológiák eltorzítják-bedarálják az egyént, aki elveszti önmagát, és az értelmet is életéből. Nagyon nehéz megőrizni az emberséget, főleg a kiélezett szituációkban.
"Te és én... mi csak katonák vagyunk. Azt sem tudjuk, miért van ez a háború. Mi csak harcolunk, és meghalunk - de miért? Semmi hasznunk belőle."
(Kelly hősei)
6/10
Dörflinger 2023 máj. 03. - 15:13:54 6/10
(321/323)
Ez a film már 1944 óta le van spoilerezve, mivel tudvalevő, hogy Hitler mikor halt meg.
Megy a keverés, kavarás, de cselekmény nem sok van benne, csak a párbeszédek sokasága.
Tehát a történet érdekes, főleg hogy megtörtént, de maga a film, nálam csak hatos.
6/10
10/10
ControlAlt 2020 szept. 15. - 12:23:12 10/10
(320/323)
Nagyon jó film.
8/10
trudy 2019 okt. 23. - 10:15:57 8/10
(319/323)
Mivel szeretem a történelmet és ez a korszak különösen érdekel, ez a film kötelező volt. Nekem tetszett. Szórakoztató volt és Tom Cruise-nak is jólállt a szerep.
Liam Brady 2017 ápr. 29. - 19:41:01 Előzmény szasztokszarokratok
(318/323)
"Nem véletlen a nickválasztása" Hahaha... a tied sem.
9/10
lessmessino 2015 aug. 20. - 01:08:06 9/10
(317/323)
Ennyi szánalmas idiótát, istenem.... csak azt nem értem, hogy az ilyeneket egy moderátor miért nem takarítja el.

A film nagyon jó, inkább ezt nézem meg ezerszer, minthogy egyszer kelljen megnéznem egy mai akciófilmet. Legalább 9/10-et érdemel.
Ljerk 2015 júl. 19. - 13:19:12
(316/323)
Helyszín kiválasztása - hogy esõvédett legyen a sárból épített fészek az már erõteljes társítás, viszont ha nincs akkor épp sár, akkor várnia kell a fecskepárnak míg lesz - tehát nem azonnali cselekvés. A 3 dimenzióban való gondolkodás a fecskefészek statikai felépítésénél az alapok lerakásától a különbözõ fázisokon át, az meg nem tapasztalat sem nem emlék, hanem nagyon erõteljes elõrelátás - ezt én gondolkodásnak hívnám. Az, hogy nem foglalják fogalmakba, szavakba az más dolog.
Ljerk 2015 júl. 18. - 21:06:23
(315/323)
Honnan vetted, hogy a fecske nem gondolkodik ?

A fecskepár pont úgy épít fészket magának mint az ember - keres egy szélvédett és ami a legfontosabb egyúttal esõvédett helyet a sárból készült fészeknek. A fecskefészek statikailag kb 5-ször bonyolultabb mint egy egyszerû ház. Ugyani függõleges falra kezdik felhordani a sarat a megfelelõ helyekre - megvárják míg megszárad és utána a fal síkjától eltávolodva újabb réteget hordanak fel, hogy az megtartsa a még jobban kiálló fészekrészeket, így épülnek egymásra a rétegek. Ehhez képest az ember kockaháza egy egyszerû dolog.

Az ember ugye kénytelen tetõt építeni egy vályogháznál, hogy a falaktól kijjebb nyúló tetõ megvédje a vályogfalat a végzetes elázástól, így talált egymásra az ember és a fecske, ugyanis ez a falon túlnyúló tetõalatti rész ideális a fecskefészeknek - és nyilván a fecskék építettek elõször ilyen típusú fészket, az ember csak sokkal késõbb találta fel vagy nyúlta le a fecskéktõl a vályogot.
proklima 2015 júl. 18. - 18:13:57
(314/323)
Talán ismerted Platónt?
Vagy esetleg kevered Jean de La Fontaine-nel?
Különben teljesen felesleges elmélyedni a témában, mert csak idõpocséklás.
Én leírtam a véleményemt, s részemrõl ezzel le is zártam a dolgot.
proklima 2015 júl. 17. - 20:23:59
(313/323)
A demokrácia, mint olyan, egy fikció.
Valójában nem létezik.
Elég elolvasni Platón és Arisztotelész véleményét, de említhetjük Tomá¹ Garrigue Masarykot, Winston Churchillt („A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.”), agy akár Oswald Spenglert ("...a parlamentáris demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tõke uralmát szolgálja...")
"A többi néma csend."
proklima 2015 júl. 14. - 21:53:31
(312/323)
Hogy ennek a k*cs*gnek milyen mákja volt!
Egyszer, régebben már kifejtettem, most csak a lényeget írom le: -adolf hitler ellen legalább 42, történelmi szempontból elismert és bizonyított merényletet terveztek,amelyek végkimenetele mindvégig sikertelen maradt.
-Az elsõ merényletet 1932 márciusában hajtották végre, München mellett.
-Közbevetõleg: a belsõ német ellenállás legalább 4-szer próbálkozott a lelövésével és 6-szor a felrobbantásával.
-Az utolsó: 1944 július 20, Kelet-poroszország, Wolfschanze-Gróf Claus Schenk von Stauffenberg ezredes-"Valkûr hadmûvelet"
Csak rá kell nézni a pofázmányára, egybõl látni, hogy ez egy debil.
S ilyen férget követtek emberek milliói.
Ez magáért beszél.
Persze (némi fantáziával), ha ráragasztanánk a bajuszkát mai követõire, kies hazánkban, egybõl látnánk, hogy a világ semmit sem változott.
offtopic
Sz Peter 2015 júl. 14. - 17:41:40
(311/323)
Pedig semmi vicces nincs abban amit írtam.
Úgy magyarázod a bizonyítványt, hogy próbálod Adolfot legitim vezetõnek beállítani, azokat pedig akik megpróbálták megállítani az ámokfutását (akik nem önös érdekbõl, hanem a német emberek és hazájuk jövõjére gondoltak) hazaárulónak nevezed.

Eszedbe nem jut, hogy ha egy sikeres merénylet után (sokkal hamarabb a háború vége elõtt) a hadsereg vezetése egy nem feltétel nélküli békét tudott volna kötni, akkor mennyivel kevesebb civil és katonai áldozattól menekült meg volna Németország illetve az egész világ.


Persze gondolom, hogy - a logikádat követve - ha anno valakik agyonlõtték volna Sztalint, Kim Ir Szen-t, Pol Pot-ot, te azokat is "hazaárulónak" minõsítenéd, csak mert a vezetõiket ölték meg.
Edmond Dantes 2015 júl. 14. - 08:43:24 Előzmény Edmond Dantes
(310/323)
Ha valaki szerint "..amit von Stauffenberg és társai tettek, a legnagyobb bûn háború idején. A megtorlás minden idõben természetes és szükségszerû válasz volt az árulásra, megérdemelték sorsukat.", ott hiábavaló bármilyen további érvelés.
Ahogy Dante "mondja, pontosabban írja" :) Lasciate ogni speranza.
De attól persze lehet folytatni a végtelenségig. De nem én.

Ha valaki szerint "Erkölcsi kötelességem utolsó vérig kitartani mellette (=Hitler mellett) és a hazámat fenyegetõ ellenség ellen harcolni, nem pedig árulójává válni.", ott hiábavaló bármilyen további érvelés.
Ahogy Dante "mondja, pontosabban írja" :) Lasciate ogni speranza.
De attól persze lehet folytatni a végtelenségig. De nem én.

Futóbolondok és provokátorok: kíméljenek! :) Nem írtam "fasisztákat" sem "nácikat", mert ilyenek ugyebár nincsenek.

Ja és ami Hitler bizonyítványát illeti (valaki szóba hozta), hááát, azon bizony volna mit "magyarázni", de elég nehéz feladat (lenne), mert nem nagyon volt neki, tekintve, hogy a legtöbb iskolából kamaszkorától kezdve kicsapták vagy fel sem vették.
Cisco 2015 júl. 14. - 00:34:14
(309/323)
Proklima,
hozzászólásaidon valóban nincs mit ragozni.
Cisco 2015 júl. 14. - 00:33:33
(308/323)
Kurt,
na éppen az ilyenekre utaltam Sz Péternek írt válaszomban. Tudatlanságodat hülyeségekkel tetézni nem valami elegáns dolog.
:)
Cisco 2015 júl. 14. - 00:32:02
(307/323)
Micsodaaa?
Hogy Hitler bizonyítványát magyarázom?
Hát erre csak egy jó nagy ’:D’-t tudok nyomni.
Mégis miféle bizonyítványt? Hitler bizonyítványááát … :DDD
Vicces vagy nagyon, Péter.
Ezen a bizonyítványon valószínûleg azért nem túl sokan tudnak jól mulatni.

Én éppenséggel fordítva látom a magyarázkodást. Mondjuk a te erõlködésedet az olyan ferdítésekkel, mint ez is most. Ugye még véletlenül sem esett le, hogy az általad idézett mondatom Hitler halála elõtti utolsó napokra, néhány hétre értendõ, nem pedig az egy évvel korábbi merénylet idejére vonatkozik? Nyilvánvaló, hogy nem ereje és elméje csúcspontján vetett véget életének.
Mert ha ezt nem értetted, az tényleg nagy baj.
Biztos vagyok azonban abban, hogy inkább a kötekedés vezet, mert valaki nem áll be ostobán a trendi vonulatba és saját (ellen)véleménye van a hõs kontra áruló témában.
Szóval nem magyarázom senki bizonyítványát, de az a rengeteg baromság, végtelenül egyszerû gondolatmenet, amit elsõ hsz-om elõtt e témában itt visszaolvastam, írásra kényszerített engem is – ha már kérdeztél.
proklima 2015 júl. 14. - 00:13:56
(306/323)
"Kár", hogy hitler öngyilkos lett.
Szívesebben láttam volna róla olyan képet, mint mussolinirõl, akit a k*rv@j@val együtt lógattak fel.
KurtWagner 2015 júl. 13. - 23:56:34
(305/323)
Szóval akkor te az a tipikus szolga vagy, aki miután felesküdtél a Führerre, és az utána azt kéri tõled, hogy öld meg az összes gyerekedet, szó és gondolkodás nélkül meg is teszed. Akkor már inkább az a a soha nem létezõ és mocskos demokrácia...
proklima 2015 júl. 13. - 23:54:44
(304/323)
Hitler egy ön-és közveszélyes, megalomániás, buta, elvakult és pszichopata õrült volt.
Ezen nincs mit ragozni.