Joseph Barbera 2017 júl. 05. - 15:01:21
(107/147)
Kapott ez a film hideget, meleget és én magam is csak ismételni tudnám az elõttem szólókat. Véletlenül találtam rá ezen a szép nyári délutánon, és egybõl feltûnt fõhõsünk csetlõ-botló, teszetosza karaktere. Igaz, azt hittem, hogy autista szegény, és kb. 18 éves. Volt, aki említette a Moszkvatér c. filmet, de ott a hõseink 18 évesek voltak, ha jól emlékszem. Szóval, az a gondom, hogy ez a bénáskodás, talajtalanság már ciki 29 évesen, és õszintén nem tudom, hogyan lehet ez a fickó egy értelmiségi. Inkább egy kamasz kölök, aki nem érti meg, hogy egy munkahelyre fel kell öltözni, és össze kell szedni magunkat. Lehet mentegetni, hogy ez kortünet, meg ilyesmi, de akkor is nagyon gáz. Apámnak ilyenkor már két gyereke volt, rendes családja. Mondjuk nem is pátyolgatták õt a szülei (az én nagyszüleim). Értem én ezt a korosztáylt, meg õszintén sajnálom is. Céltalan, parttalan. Rendes munka, szakma, elképzelés még csak eszükbe sem jut. Egy kissé túl van dimenzionálva a fiatalok helyzete, a nyúl viszi a puskát, ezért várja a legtöbb huszon,harmoincon- éves a sültgalambot. Persze lehet valaki elszállós, de akkor legyen Einstein, vagy egy zseni, aki letesz valamit az asztalra. Mert így ez kevéske nagyon. Most csak a fõhõsrõl és haverjairól írtam, a film egyébként elég jól bemutatta ezt a mai bosszantó valóságot....
8/10
InteriorLulu 2017 febr. 22. - 20:57:43 8/10 Előzmény Meril
(106/147)
Idézek tõled:
"Igazakat írsz, de ettõl még a film akkor élvezhetetlen, súlytalan. Aki nem látja az túlságosan elmerült ebben a témában a "film" melett pedig elment. A film nagy része "reklám jelenetekbõl" áll."

Nem vagy semmi. Kodaxin nagyon alaposan, nagyon jó meglátásokkal ír a filmrõl, amit nyilvánvalóan se nem élvezhetetlennek, se nem súlytalannak nem tart, és te magad is elismered, "igazakat ír", ennek ellenére szerinted "elment a film mellett". Tehát úgy értesz vele mindenben egyet, hogy egyúttal szerinted nem érti a filmet. (!)
Sõt, nemcsak õ, senki aki értékeli és élvezi, senki nem érti a filmet ("elmegy mellette"). Senki, aki "túlságosan elmerül" benne.

Haj égnek áll egyesektõl...
8/10
InteriorLulu 2017 febr. 22. - 20:39:17 8/10 Előzmény Semprini
(105/147)
SPOILER!

"más szereplõk viszont, akiknek nagyon is fontos szerepe lenne vagy lehetne, elsikkadnak, gondolok itt pl. a buszon látott, majd nagy nehezen megtalált ellenõrcsajra, illetve a portugál lányra. Feldobja a film a szálakat, majd elvarratlanul elejti, mondván, ez is csak egy epizód volt fõhõsünk életében... pl. a portugál csaj szedi fel õt, akit aztán egy hirtelen ötlettõl vezérelve egyszer csak faképnél hagy és hazajön. Ez például eléggé érthetetlen és kifejtetlen rész a filmben, legalább 4-5 percet érdemelt volna még szerintem."

Semelyik szereplõ nem sikkad el. Az ellenõrcsaj Tinta Évát nagy nehezen megtalálja, ám az ajtaja elõtt lenyomott kissé kissé gázos monológ olyannyira nem jön be a csajnak (vagy már eleve foglalt, mindegy), hogy egy mondattal határozottan lepattintja Áront. Akinek innentõl nincs mit kezdenie vele, továbblép. Szál elvarrva.
A portugál csaj szála is egyértelmû: egy kurva szót nem értenek abból amit a másik mond (ezt ugye maga Áron vallja be nekünk), és van is egy rövidke jelenet arról, hogy szótlanul, elidegenedetten ülnek egymás mellett a lisszaboni villamoson. Ez gyakorlatilag törvényszerû: egy kölcsönös, ám szavak, átadott gondolatok-érzések nélküli vonzalom nem tart sokáig, hamar kifullad, pláne ha az egyik fél ennyire introvertált és határozatlan karakter, mint Áron. Felesleges lett volna a kapcsolatukra több szót vesztegetni, a pár közös jelenetükben minden benne van.
kambekk 2017 febr. 16. - 12:51:53
(104/147)
A fõszereplõ elég idegesítõ figura, de ismerek pont ugyanilyen embert a környezetembõl - igaz 30 évvel idõsebb kiadásban. A környezete nem igen bírja, de vénségére elismert értelmiségi lett.
Az amszterdami kiugrást én kicsit feleslegesnek érzem, még ha ezzel lehetett csak megoldani az addigi be nem csajozás hosszú problémáját.
Viszont a Föcitanáros rész szerintem mindenért kárpótol. A filmet jó rég láttam, de azóta is idézzük ezt a részt.
Amigó Dávid :))) https://www.youtube.com/watch?v=skjggJ3weMU
1/10
mmatus 2017 febr. 16. - 11:40:33 1/10
(103/147)
Nehogy megnézd. :(
1/10
Meril 2016 okt. 15. - 19:39:30 1/10 Előzmény Kodaxin
(102/147)
Igazakat írsz, de ettõl még a film akkor élvezhetetlen, súlytalan. Aki nem látja az túlságosan elmerült ebben a témában a "film" melett pedig elment. A film nagy része "reklám jelenetekbõl" áll.
1/10
Meril 2016 okt. 15. - 19:24:35 1/10
(101/147)
Nézhetetlen. Ez az elsõ 5 percben kiderül. A lejátszóm is kiakadt tõle.
7/10
honorata 2016 okt. 07. - 11:51:32 7/10 Előzmény nick név
(100/147)
Szerintem ez egy kicsit túlzás. A film fiataloknak szól fiatalokról. Nem célja filozófiai mélységeket boncolgatni, szórakoztató akar lenni és valamennyire tanulságos. Én ahogy látom ezt a két funkcióját szépen be is tölti. Átérezhetõ belõle a fiatalok helyzete, érzései, szerintem nagyon sok hasonló korú tud a problémákkal azonosulni. Nem csúcskategória, de én nem nevezném rossz filmnek, nálam bármelyik hollywoodi tinivígjátékot kenterbe veri.
Errika 2016 szept. 06. - 09:25:24 Előzmény vonDachu
(99/147)
? ez egy kicsit túl egyszerû :) :( !!
4/10
nick név 2016 aug. 20. - 14:31:01 4/10
(98/147)
Vakarom a fejemet, hogy ez a film vajon mennyire hiteles, de csak a feltevés kedvéért fogadjuk el, hogy tényleg hitelesen mutatja be ennek a generációnak a céltalan, sok részben kiüresedett életét. Ez filmnek akkor is rossz. Nem szeretnék túlzásokba esni, nem állítom róla, hogy egyenesen pocsék, de hogy a jótól rendkívül messze van, az számomra teljesen bizonyos. És mint tudjuk egy szomorú, illetve szomorkás film is lehet nagyon jó. Már megint a ripacskodásba áttévelyedõ, szenvelgõ lékör, hangulat. Miért? Az élet adott esetben lehet nyomorúságos, nyomorúságában nevetséges és vicces, de az nem ilyen. Sajnos az az igazság, hogy ez a film követi a 80-as évektõl, de fõleg a rendszerváltozás idejétõl olyannyira jellemzõ magyar filmes szellemet, õ is behajt a zsákutcába ugyanúgy, csak éppen nem egy Wartburg-gal, vagy egy Opel Kadett-tel, hanem egy megújult BMW-vel. Persze mihez képest.
Én nagyon remélem, hogy nem azt tanítják az itthoni fõiskolákon, hogy így kell filmet készíteni, mert akkor sosem jutunk egyrõl a kettõre. És még a kettõnél is milyen messze lennénk 60-tól... De az legalább már lenne valami. Akkor már talán kint lennénk a gödörbõl. És nem pedig ott fickándoznánk a saját szenvelgésünk közepette.
babalujza 2016 aug. 13. - 16:55:34
(97/147)
Remekül mutatja be egy réteg céltalan, lehetetlen kallódását az életben...igen, idegesítõ de telibe talál!
8/10
Semprini 2016 aug. 09. - 15:18:56 8/10
(96/147)
Itt a PORT.hu-n 7,5 az átlaga, az IM DB-n pedig 7,8 ami magyar filmrõl lévén szó igen magas érték. De nem egyszerûen magyar filmrõl van szó, hanem egy fõiskolás vizsgafilmrõl, azaz egy éppen végzõs rendezõ legelsõ játékfilmjérõl! A fentiek fényében ez a rendkívül magas átlag elképesztõnek, szenzációsnak mondható. Kérdés: vajon maga a film is ennyire szenzációs lett?
***SPOILER lehetsáéges!***
Mivel nem voltak nagy elvárásaim, ezért nem is csalódtam, kb. azt kaptam, amit vártam: egy átlagosnál kicsivel jobban sikerült magyar filmet. A szereplõk jópofák, azonban a színészi játékkal helyenként komoly bajok vannak. Bizony elég élesen elválik a különbség a filmben szereplõ profi színészek és amatõr szereplõk közt, némelyik nemhogy hangsúlyozni, de artikulálni sem tud rendesen, ami azért zavaró. A fõszereplõ, Ferenczik Áron nem színész, hanem egy rendezõszakos hallgató, alapjáraton jó figura lenne, de beszéde túl monoton, és a teszetoszasága, ami egy darabig jópofa, egy ponton túl már átcsap idegesítõbe, és nehezen lehet kedvelni. Van aztán egy rakás fölösleges mellékkarakter, akik inkább csak amolyan élõ díszletként, statisztaként funkcionálnak, de nem igazán van szerepük, más szereplõk viszont, akiknek nagyon is fontos szerepe lenne vagy lehetne, elsikkadnak, gondolok itt pl. a buszon látott, majd nagy nehezen megtalált ellenõrcsajra, illetve a portugál lányra. Feldobja a film a szálakat, majd elvarratlanul elejti, mondván, ez is csak egy epizód volt fõhõsünk életében. Egy véleményben azt írta valaki, hogy a jó dolgok "csak úgy megtörténnek" a fõszereplõvel, nincs befolyással saját sorsára, pl. a portugál csaj szedi fel õt, akit aztán egy hirtelen ötlettõl vezérelve egyszer csak faképnél hagy és hazajön. Ez például eléggé érthetetlen és kifejtetlen rész a filmben, legalább 4-5 percet érdemelt volna még szerintem.
Vannak a filmben üresjáratok is, helyenként feszesebbre lehetett volna vágni, ugyanakkor a DVD-n látható kimaradt jelenetek közt is van pár olyan, ami helyet kaphatott volna a kész filmben. Az egyik legjobb ilyen kimaradt jelenet, amikor Áron apja mozimûsort nézi az újságban, és filmszakot végzett fiacskáját kérdezgeti, mit érdemes megnézni. Az a Sátántangót ajánlja, mint "Titanic-hoz hasonló romantikus filmet". A másik emlékezetes jelenet Mészáros Máté Amigó Dávid szerepében, akinek a földrajztanításról szóló monológja rövidebb változatban a film egyik gyöngyszeme. Fõhõsünk sem bírja ki, és szabályosan elneveti magát közben.
Összességében mindenképpen egy szerethetõ alkotás, groteszk humorral átitatva, sajnos azonban nem igazán tud kilépni a középszerûségbõl, pedig meglett volna benne a lehetõség. Ezzel együtt jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem látta, érdemes egy próbát tenni vele.
7,5/10
7/10
deadscott 2016 júl. 01. - 21:24:25 7/10
(95/147)
Nagyon kevés magyar filmet ülök végig, de ez zseniális volt. Tökéletes korrajz, beteges, szatirikus humor, VAN valami mondanivalója, és még a mûvészfilmekkel való kacérkodás sem ártott meg neki.
10/10
10/10
istok87 2016 máj. 30. - 14:01:54 10/10
(94/147)
Az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje, VAN mondanivalója, üzenete....
4/10
uzza 2016 ápr. 23. - 11:35:09 4/10 Előzmény xdm
(93/147)
100%-ban egyet értek!
8/10
Ktesibios 2016 ápr. 04. - 22:40:59 8/10
(92/147)
Nem rossz film ez. Van benne valami a fiatalok életérzésébõl. A magyarokéból. Persze azért, mert nem sarkallja kollektív öngyilkosságra a közönséget, még nem vígjáték. A fene tudja mi, de egyszer nagyon is nézhetõ.
Torolt Felhasználo 2016 ápr. 01. - 13:48:27
(91/147)
Gyerekek, már nem az a kérdés jó film-e, hanem hogy MIÉRT NÉZTÉK MEG ANNYIAN?

Azért jár a nyalóka!
xdm 2016 ápr. 01. - 12:41:42
(90/147)
rossz, hazug, unalmas, vontatott. Tipikus, vagy inkább szokásos magyar film. Legközelebb osszák szét a pénzt, a szegények között, hogy övék legyen az üdvösség, és akkor legalább nem kell szégyenkezni se az ilyen szar miatt.
8/10
Pál László 2016 ápr. 01. - 01:16:01 8/10
(89/147)
Nem egy klasszikus térdcsapkodós vígjáték, inkább egy szomorkás életérzés megragadása. A mûvészfilm és a közönségfilm közötti mezsgyén imbolygó érdekes, még nem kiforrott alkotás. De elsõnek nem rossz. 8/10
4/10
offtopic
hankuk 2016 márc. 30. - 00:19:52 4/10
(88/147)
Nekem se jött be igazán, bár átütõen rossznak sem mondanám. Nem értettem, hogy miért volt ekkora hírverés a sajtóban körülötte, ehhez hasonló nemzedéki közérzetfilmek kábé évtizedenként készülnek és semmi újat nem mondanak az elõzõhöz képest. A humort azért értékeltem.