cellasto 2015 jún. 07. - 09:28:37
(418/438)
na tegnap sikerült végre megnéznem
nem ájultam el tõle valahogy..
hugh jackman belefáradt már ebbe a szerpbe,kiváncsi vagyok,az apokalipszis-ban benne lesz-e?
jennifer lawrence pedig botrányosan rossz választás mystic szerepére
ami tetszett,hogy magneto fiatal koráról megtudhattunk elég sokat
bár én még mindig hiányolom azt a filmet,amit beharangoztak anno,de nem lett belõle semmi(magneto címmel)
9/10
mro26 2015 máj. 25. - 17:37:59 9/10 Előzmény pb69
(417/438)
Érdekes elgondolás amit felvázoltál de több dolog miatt nem lehetséges:

SPOILER
Nem játszódhat a 2-3 rész között mert:
1. Logan, mikor felébred látszólag ugyanolyan "öreg" mint a film elején (õszült a haja)
2. Kolosszus és Kitty már tanítanak a suliban, holott az elsõ 3 rész idején még diákok voltak.
3. A következõ részben, az Apocalypse-ben fiatal Árnyék is szerepel, õ meg a második részben tûnt fel elõször már nem fiatalként.
Ez a 3 dolog csak apróság, de ami a lényeges:

4. Direkt így tervezték, hogy ezzel úgymond rebootolják az eddigi X-Men filmeket, mert túl sok logikátlanság meg eltérés volt már így is. Így tiszta lappal folytathatják az Apocalypse történettel. Szóval hivatalosan is meg van erõsítve, hogy sztornózták a korábbi filmeket.
abisztriczky 2015 máj. 25. - 17:22:10
(416/438)
És még annyi, hogy szerintem úgy fejezték be, hogy benne van a folytatás lehetõsége. Még azt sem tartom kizártnak, hogy új szereplõkkel fognak majd a jövõben új X-men filmet/filmeket forgatni (egyik másik szereplõ már igencsak benne van a korban!), mint pl. az újabb SUPERMAN filmeknél, vagy a Fantasic4 esetében.
abisztriczky 2015 máj. 25. - 17:16:49 Előzmény pb69
(415/438)
Én úgy láttam a végén, hogy Raven átvette Striker helyét, amikor Farkast kihúzták a vízbõl (megváltozott a szeme).
offtopic
imrenyibalazs 2015 máj. 19. - 23:48:45 Előzmény KurtWagner
(414/438)
Spoiler riadó!!!

Sõt Apokalipszis (En Sabah Nur) lehet majd hasonló lesz a Golyóálló szerzetes címû film gonoszához;... - de úgy, hogy egy következõ lépcsõfok-féle az evolúcióban úgy, hogy felette áll minden embernek és más mutánsnak és egy a Quake 4-ben látotthoz hasonló világot akar építeni az emberekbõl, a mutánsokból és talán Föld, a Naprendszer, sõt talán a Tejút teljes anyagából. Szóval mondjuk, ha õ egy mutáns, vagy afféle; de nem afféle világvégét hoz, hogy megöljön minden életet a Földön, - hanem talán a Tejút-rendszerben és más galaxisokban mindent a saját képére formál;... - ami olyan, mintha pl. gépre kapcsolva tartana életben és kínozna minket...

Apokalipszis (v. Apocalipse angolul) lehet filmen az idõ igazi, vérbeli Pallosa és fõleg mert az X-MEN-filmekrõl van szó, nem a fizikai "megpusztulásunk" jön el, hanem: az õrület (ahol eggyé válik föld és ég - vagy hogy is mondták ezt a gyenge 2003-as Tomb Raider 2-esben;... - ahhoz is hozzáteszem, a Tomb Raider 2013 szoftver viszont részben megmutatja, mi az õrület, több játék is).

Amúgy Apokalipszis a Földön jött létre, de a nagy dolgok is kicsibõl lesznek, õ kihatással lehel több galaxisra, csak mi az életünkben itt a valóságban még nem éltünk meg ilyet. De régen az ATOM-ot is oszthatatlannak, szerkezet nélkülinek gondolták eleink...

Na mindegy egy ilyen En Sabah Nur legyen a filmen és legyen egy afféle "lélekkocka", ami ott semlegesíti... - a Földön a mi valóságunkban meg legyen béke! Ennyi.
10/10
tomy05 2015 febr. 27. - 22:48:46 10/10 Előzmény Larvitar
(413/438)
SPOILER

Figyelem!
Aki úgy gondolja,hogy az eddigi filmek nem érnek semmit az téved.
Azért ,mert megváltoztatták a múltat attól még számít, hiszen van mit megváltoztatni :)

SPOILER
Az eddigi összes filmet figyelembe vették, onnan derûl ki,hogy mikor farkas találkozik a fiatal Strykerrel és elõjönnek az emlékei,akkor az emlékek között láthatjuk pl: X-Men kezdetekben amikor Victor letapossa farkas karmait, valamint Az ellenállás végé filmben mikor Logan megöli Jeant.
8/10
Larvitar 2015 febr. 18. - 17:54:46 8/10
(412/438)
Az elõzõ részek jobban tetszettek, de ettõl még jó film. 10/8.
9/10
pb69 2015 jan. 25. - 22:18:17 9/10
(411/438)
Egyébként beugrott egy érdekes felvetés. Múltkor azt írtam, hogy ezzel a filmmel kvázi semmissé tettek más X-Men filmeket, többek közt az eredeti trilógiát. Mi van akkor, ha valójában Hank-nek van igaza és a múlt egy darabkájának megváltoztatása végeredményében tényleg nem éri el a kívánt hatást és és az idõ tengerében keltett hullámok hosszútávon elsimulnak?

SPOILER!
Lényegében (ja jól rémlik) semmi nem zárja ki, hogy nem minden ugyanúgy történik, mint a korábbi filmekben. Rozsi visszatért valahova a 2 és 3 közé, aztán annyi. Ez elég hosszú idõ ahhoz, hogy a megváltozott múlt már ne köpjön bele érdemben.
A Prof. a filmben még nem mond el neki semmit, akikkel találkozik, azok amúgy is (az eredeti idõvonal szerint) ott lehettek, Misztik és Magneto nem kerül elõ a végén. Szóval eddig a pontig minden alakulhatott ugyanúgy, innentõl pedig szintén az ismert módon elõtörhet Fõnix és a Sentinel-ek háttérben történõ gyártása és a végzetes mutáns-ember háború kicsúcsosodása se zárható ki amiatt, ami ebben a részben történt.

Persze ez csak egy elmélet, elég furcsa lenne, ha igazából semmi jelentõsége nem lenne a film cselekményének, de egyelõre talán ez se zárható ki. Extrém csavar lenne a továbbiakra, az tuti.
KurtWagner 2015 jan. 23. - 00:18:34
(410/438)
Milyen racionális gondolkodás.
1. Tényleg, hol lett volna a történet.
2. Lehet, hogy "tisztességesebbnek" érezte megölni öt, mint ilyen primitív módszerrel lejáratni, még akkor is ha jópofább és egyszerûbb.
3. Ezt se olyan egyszerû kivitelezni, mert ok TV, meg híradások, de ha történetesen olyan helyen tartózkodik, ahol sokan vannak, akkor kibukik a szög a zsákból, Leegyszerûsítve, ha történetesen az ENSZ-ben tart beszédet nagy nyilvánosan, akkor nehezen hozható össze, hogy mit keresett pucér seggel másutt. Vagyis célszerû lenne kivonni a forgalomból valahogy, nehogy ilyenen csússzanak el, ennyi erõvel akár már ki is lehet nyírni.
4. Nem az volt a lényeg, hogy ne hallgassanak rá a törvényhozás emberei,vagyis hogy hiteltelenné tegyék, mert attól még Trask egy zseniális tudós és feltalálhat ezt-azt, max más fogja a kormány elõtt prezentálni a terveit. jó nehezebb lesz dolgoznia, mert kevesebb pénz áll a házhoz, de attól, amíg él feltalálhat kütyüket (és olyan örült mindig lesz, aki tömi pénzzel, bármennyire is "lejáratta" magát, egy halott ember viszont már nem talál fel semmit.
5. Mystique célja nem is az volt, hogy ellehetetlenítse a kormánynál, hisz a következményekrõl a film feléig nem is tud semmit- jó utána választhatott volna más módszert, de nem tette - csak Magneto, aki viszont pont ellenkezõjére akarta fordítani a dolgot, sõt kimondottan nyilvánosan erõfitogtatásból akarta azt tenni, amit. Rejtély talán a céljairól is csak sejtett valamit, de ez az ember, mutánsokon kísérletezett, a barátait, Angyalt, Azazelt, vészmadárt ki is nyírta, ezt egy szimpla nevetségessé tétellel nem lehet helyrehozni. Szóval Rejtély részérõl ez inkább bosszú is volt. Trasknak meg kell halnia, bármi is legyen az ára.
Redfield 2015 jan. 22. - 18:49:43
(409/438)
Nem moziban néztem. Azért ne az legyen már egy film erénye, hogy a benne lévõ mutánsok mindenféle dolgokra képesek, csak racionálisan gondolkodni nem.
Redfield 2015 jan. 22. - 06:20:31
(408/438)
Én imádtam ezt az X-ment. Igen, tényleg egy szemét reset gomb az egész, de a humora rendben volt, a drámaisága rendben volt, a látvány és az akciók is... azon nyilván nem lehet változtatni, hogy mindenki ugyanolyan álláspontot vegyen fel egymással szemben, mint az eddigi X-menekben (sajnos, eléggé kiszámítható) és volt benne logikátlanság, de azért mégis egy ütõs darab lett, az elsõ kettõ film például nem tetszett igazán.

Egy dolog, és ebben tényleg iszonyat hülyék voltak: adott Mystique, egy mutáns, aki bárkivé képes átváltozni, még az ellenségévé is, akit meg akar ölni, és ezt ragyogóan prezentálta is. Mi az ********-ért nem változott át és kezdett el seggpucéran parádézni a nyílt utcán, mexikói kurvákkal maga mögött és egy dildóval a szájában? Azt hiszem ennél több nem kellett volna, hogy ne kérjék ki a véleményét, ha hadászati kérdésrõl esik szó, aztán bizonyítsa be, hogy nem õ volt, fõleg, ha a tévében is mutogatják a felvételt.
borkasztik 2015 jan. 11. - 09:55:43 Előzmény Findzs
(407/438)
Szia nézd meg az ellenállás végét és a stáblista végét. Kitûnik hogy Magneto megtudja mozdítani a sakkfigurát. Én ebbõl arra következtetek, hogy a szer csak ideiglenesen hatott ami elvette az erejüket. A másik meg mutatják hogy X professzor nem halt meg.
9/10
pb69 2014 dec. 29. - 00:46:07 9/10
(406/438)
Szerintem ez egy igencsak jól sikerült film, minden tekintetben méltó az X-Men szériához (legfõképp a trilógiához). Tovább boncolgatták az erkölcsi és ideológiai tartalmat, ami a sorozat sajátja. Ez már csak azért is nagyon fontos, mert a Marvel-filmek közül szvsz emiatt emelkedik ki igazán az X-Men. Jó volt "együtt" látni az idõsebb és fiatalabb generációt, jól összeköti a First Class-t a többivel.

SPOILER!

Egyértelmû választ kaptunk azon fontos kérdésekre, hogy mi lett Magneto és a Prof. sorsa a 3 után. Elõbbi valóban visszanyerte a képességét, utóbbi pedig "újjászületett" ikertestvére testében. Nem vagyok annyira elégedett ezekkel a fejleményekkel, mert megvolt a maga drámája a 3 ominózus jeleneteinek, aztán mintha semmi nem történt volna.
Az tényleg érdekes, hogy az öreg az új testében se tudott járni, ill. a bénultságát évtizedek alatt nem sikerült helyrehozni, miközben amúgy mindenféle "csodát" kitaláltak. Könnyen lehet, hogy az öreg direkt nem akart már járni? Amúgy vajon Misztik is visszanyerte az alakváltó képességét idõvel?
Mindenesetre ezen döntéseket kicsit jobban is hangsúlyozhatták volna. Azért a stáblistás jelenetek nem olyan dominánsak, hogy mindennemû magyarázat nélkül zavarmentesen elõkerüljön a Prof. és Magneto képessége is. Ugyanezen kategóriába sorolhatók az adamantiumkarmok és Kitty "új" tudománya is.

A villámléptû srác hatalmas figura volt. Az a lassítós konyhai jelenet iszonyatosan epic. Jobb lett volna többet megtudni róla. Rozsi ismerte valahonnan, mégis mintha a srác meg nem ismerte volna õt. Velük tarthatott volna még, jó hasznát vehették volna itt-ott.
Amúgy zseniálisak voltak a régi visszatérõk. Nemcsak a régi és új jelenben Ciklon, Vadóc és a többiek, de a múltban a katonatáborban a mutánsok, vagy a Trusk-aktákban a First Class rossz oldalon álló mutánsainak fényképei is. De Stryker is ott van. Remekül kötöttek a filmek közt, ügyesen teremtenek egységet.

Trusk jól sikerült fõgenya volt, bátor dolog volt a törpét bevállalni ehhez a karakterhez, de remekül mûködött. Bejöttek a jól ismert fõszereplõk régi-új jellemei is.
Magneto azért csak nem tudott kibújni a bõrébõl és hozta a trilógia "gonosztevõjét", noha a jelenben szép volt a békülésük a Proffal. A múltban viszont õ korántsem értette meg annyira a helyzetet, mint végül Xavier. Mondjuk utóbbi nyavalygásai és önsajnáltatása néha már kicsit sok volt nekem, de amúgy szépen felépítették a dolgát Rozsival.
Örülök, hogy Misztik abszolút fõszerepbe került, szerintem méltó erre. Azt pedig azért újra ügyesen megoldották, hogy Rozsi megint középpontban lehessen. A színészek szerintem jók voltak, bár talán a megszokottnál statikusabb volt a játékuk, de ez lehet a szerepekbõl is adódott.

A lényeget a végére hagytam. Szörnyen szkeptikus voltam elõzetesen ezzel az idõutazás-témával kapcsolatban. Tartottam tõle, hogy az egész szériát lerombolják ezzel. Úgy gondolom, hogy egy olyan világban, ahol az idõutazás nem alapvetés és nem úgy lett már eleve felépítve az univerzum, ott csak káros lehet ezt belepasszírozni. Nos, összességében pozitívan csalódtam, de azért nem õszinte mindkét szemem mosolya.
Tulajdonképpen a First Class kivételével az összes többi film cselekménye kuka. Ez egy rendkívül kockázatos lépés. Önmagában is elég illúzióromboló tud lenni, amikor az eddigi eseményeket csak úgy meg nem történtté teszik, de felvet egy másik komoly problémát is. Mi a garancia arra, hogy amit most láttunk, vagy ami a FC-ban történt, vagy amit majd a következõ filmben látni fogunk, az valóság? Hogy nem lesz megint valaki, aki utazgat az idõben és átírja a történelmet. Sajnos ez nekem így már mindig ott fog motoszkálni a fejemben, ami nem javítja az élményt.

Amúgy az is rendkívül érdekes, hogy Singer (többek közt) a saját korábbi alkotásait is felülírta és pont egy másik rendezõ alkotását hagyta érintetlenül. Bár Vaughn-nal igazából ezen a filmen és a FC-on is együtt dolgoztak.
Nem azt mondom, hogy nem volt üdítõ látvány a Prof. iskolája a régi ismerõs arcokkal, Scott-ot vagy Jean-t élve látni stb.. Léleksimogató volt Raven múltbéli nemesebb döntése is és a megváltozott kapcsolata mindenkivel. Leginkább Xavier-rel, de ahogy Magneto-t megfirkálta vagy Rozsit megmentette (ismerve ezen párosok késõbbi, ámbár eltörölt közös jeleneteit), az se volt semmi. Ennek ellenére azért nem vagyok maradéktalanul elégedett az idõutazós alapkoncepcióval.
Amúgy a film végén szívesen megnéztem volna mi lett Magneto vagy Raven sorsa. Gondolom egyikük se tartott a Proffal a késõbbiekben, szóval az iskolában nem vállaltak szerepet, de kíváncsi lettem volna a sorsukra. Na majd talán az új filmben kiderül ez is.
donnieddarko 2014 dec. 13. - 17:03:11
(405/438)
SPOILER
SPOILER: Farkas (The Wolverine; 2013)

idõrendileg ugyebár ez a film pontosan a Farkas után játszódik. tekintsünk el attól, h ebben logan megváltoztatja a múltat, és így a jövõt is. szóval kb már semmi se biztos h megtörtént az eddigiekben. DE! a 2013-as farkas a filmnek a végén elveszti az adamantium karmokat. a stáblista utáni jelenetben, amikor magneto feltartóztatja, akkor az azt sugallja, hogy mégis van benne vmi "fémes". fogadjuk el azt, hogy a csontjai továbbra is adamantiummal vannak bevonódva/átitatódva v vmi hasonló, és csupán a karmait vágták le. a lényeg h nincs vashiánya :P szóval ebben a jelenetben csontkarmokkal próbálja lekapcsolni magnetót, amikor õ az akkor még forgatás alatt álló eljövendõ múlt napjai c. filmet harangozza be, h összefogás kell jön a világvége stb.
ebben, a cselekményileg egyébként soron következõ filmben viszont az elejétõl fogva adamantium karma van logannak, még mielõtt megkezdené az idõutazást...
szóval kérem segítsen vki feloldani ezt az ellentmondást!
mi történhetett? a 2 film közt újra belõtték adamantiummal vénásan?
szerintem itt a megváltozott múlt (h adott esetben mondjuk sose volt adamantiumos) nem opció, mert cselekményileg a 2 film közt egyelõre nincs semmi, amennyire én tudom.
õszintén szólva képregényileg nem tudom h vmi taglalja-e ezt, de megköszönném, ha vki felvilágosítana.

SPOILER VÉGE
8/10
DaMarcus Dhh 2014 nov. 29. - 19:11:24 8/10
(404/438)
Tetszett, bár még mindig nálam az X-Men Szériából filmben az Elsõk jön be a legjobban. Mondjuk tény hogy voltak érdekes dolgok, de nem bántam meg hogy megnéztem. Bár az is igaz hogy eredetileg nem így volt a történet. Írtam róla egy hosszabb véleményt: https://dothackhaseo.wordpress.com/2014/11/15/x-men-days-of-future-past/
5/10
Findzs 2014 okt. 23. - 18:34:31 5/10
(403/438)
nekem annyira nem jött be, nem szeretem egy filmben a logikai bakikat és ebben volt jó pár
meg ha már hûek akartak maradni az elõzõ részekhez akkor hogyhogy életben volt a professzor meg hogyhogy megvolt magnetó képessége?
egy pár perces jelenettel igazán megválaszolhatták volna ezeket a dolgokat, mondjuk úgy hogy logant kétszer küldik vissza, egyszer hogy megmentse a professzort és magnetót és utána kezdõdhetett volna a film
a látvány már kevés egy jó filmhez jól összerakott sztori is kell és az itt hibázott + nem kedvelem janifer lawrenct nem jó színésznõ csak jól néz ki kisminkelve, ráadásul úgy hogy a pasiját is beleintézte a filmbe ráadásul egy jelenet erejéig a végén még össze is néztek a kelleténél tovább
ezek miatt csak 10/5
offtopic
Kaliff 2014 okt. 22. - 16:29:44
(402/438)
Banyek, az nem rajzfilm? A rajzfilm verziók nekem nem jöttek be.
robicsek2 2014 okt. 22. - 16:11:12
(401/438)
Nézzétek meg az X Men Az ujrakezdés sorozatot, az is ezt a jövõt boncolgatja.
Kaliff 2014 okt. 22. - 14:49:47
(400/438)
Ki vagyok akadva. Az elsõ 3 részhez képest, valamint a Wolverine 1 és az X-men: First Class filmhez képest totális csalódás számomra. Érthetetlen, nézhetetlen, követhetetlen, borzalmas. A színészek játéka is borzalmas. Mi a fene történt Michael Fassbenderrel? Kitalálom, unja Magneto szerepét. James McAvoy még hozta a kötelezõt, de annyi, nem több. Hugh Jackman pedig nézzen végre a tükörbe, a francba is már, kiöregedett na, nincs ezen mit szépíteni.
Szerintem a többi színész is unta már a karaktert amit el is hiszek nekik. A First Class vonalat kellett volna tovább vinni és kész, annyi mutáns van, mi a fenének örökösen visszatérni a vén csontokhoz? Oké, legyen cameojuk, de ne róluk szóljon már minden. Ezzel a filmmel meg adtak a szarnak egy orbitális pofont. Az egész eddigi események megváltoztak, a halottak már nem halottak, a professzor, Jane, Cyclops. Most akkor mi a fene van? Egyáltalán van adamantium Wolverine testében?!

A filmet készítõk pedig nem fogták fel rendesen Mystique karakterét. Õ beszivárgó, rejtõzködõ mutáns. Ha a legkisebb esély is van arra, hogy elbújjon, akkor nem fog kiállni és tömegek elõtt megmutatni magát saját valójában. Mistique csak akkor fedte fel magát, ha egyedül maradt a kiszemelt célpontjával, vagy mutánsok között volt. Nyilvánosan sosem, mivel gyûlölte látni az emberek iszonyatát amikor ránéztek.

Ostoba filmet csináltak, remélem gyorsan elfelejtik most már ezt a vonalat.
KurtWagner 2014 okt. 14. - 00:07:59
(399/438)
Ebben csak találgatni tudok. Egy részrõl attól, hogy már csak Mystique DNS-e kellett, az nem jelenti azt, hogy tudták is volna azonnal használni, ráadásul, elég nehezen szerzett rá már a filmben is támogatókat. Nehezen tudja meggyõzni õket, hogy szükség van ezekre a robotokra, amitõl még az emberek is félnek, joggal (a képregényben ez úgy mûködik a jövõben, hogy a robotok elsõdleges célja a mutánsok kiiktatása, vizsgálat a mutánsok emberek gyerekei, így az elsõdleges cél elérhetõ úgy is, hogy kiiktatjuk az embereket),és hiába volt az elsõkben az a kis incidens a rakétákkal, a legelsõ részben a Liberty Island-i balhé, a legdurvább az mégiscsak a harmadikban az Alcatraz-i incidens volt, ahol azért több százan meghaltak Magneto és Jean áldásos ténykedésének köszönhetõen. Arról nem is beszélve, hogy ha a filmbõl indulunk ki, és Kennedy mutáns volt, még hány mutáns lehet befolyásos helyeken (a képregényben az Elsõkbõl megismert Pokoltûz Klub, egy exclusive klub gazdag és befolyásos embereknek, a képregényben még Tony Stark azaz Vasember is tagok között van, igaz õk nem tudják, hogy van egy mutánsokból álló belsõ kör, ami ezeket a kapcsolatokat a saját kis céljaikra próbálják felhasználni. Vagyis akár hátráltathatják is, azoknak a robotoknak a bevetését, ameddig lehet.
A másik magyarázat, hogy bár elfogták Mystique-t és megszerezték a DNS-ét, a gyilkosságnak, amit elkövetett, a célpontja és egyben áldozata is pont Bolivar Trask volt, az agy, a robotok megálmodója, és nincs kizárva, hogy félkész robotok ide, Mystique DNS-e oda, így már nem is volt olyan könnyû ezeket a robotokat készre alkotni.