olvasd el azt a részt, amit idéztem kalmopyrin hsz-ából, és látni fogod, hogy mivel értek egyet.

Még csak nem is SándorErzsi a beteges, õ csak egyszer írta ezt, talán már el is felejtette. Kalmopyrin aki mindíg itt köt ki. Inkább õ a beteges. Szerintenm kosarat kapott Alindától, s így próbál törleszteni.

Most akkor eldönthetnéd ,hogy ez a véleményed vagy pedig ,ahogy lakonikusan írtad kalmopirynnek ,hogy "Egyetértek",mert az nem egészen ugyanez.

Ha azt vesszük, akkor az a bizonyítvány inkább a Te nevedre szól.
Különben ahogy az 512-es hszben olvashatod:

"Veiszer Alinda is completely perfect. Látszik, hogy felkészült, utánajárt, utánaolvasott, föltúrta a Guglit, jegyzetei katonás rendben elrendezve az asztalán, ujjai között fénylõ golyóstoll...........
A Zárórába meghívott vendég boldogan mondhatja fel saját jól bevált szólamait, kinyilatkoztatásait, mert senki sem fogja eltéríteni, nem fogja megkérdõjelezni. Veiszer Alinda tökéletes tájékozottságáról tanúbizonyságot téve mindig érti, amirõl szó van, és mindig elfogadja a vendége magyarázatát. Kitûnõ riportertanulóként megtanulta, hogy nem egybõl, hanem kettõbõl. Rávár, rákérdez egy kicsit. Nem úgy, hogy fájjon, vagy kényelmetlen legyen. Nem. Csak az érthetõség kedvéért. A nézõ meg hálás. Azt hiszi, jut idõ beszélgetni, holott csak az idõ megy."
Szóval kedves kgyuri! Ne légy annyira elfogult. Egyébként Te nem reggeliztél annyit, amennyit én dolgoztam riporterekkel, mûsorvezetõkkel. Ráadásul a régi, nagy nevekkel.

Lehet ,hogy õ Sándor erzsi ,osztán szeretné felváltani Alindát,mert ennyire nem lehet beteges valaki.

Szerintem Alinda még rongyokban is kellemesebb jelenség mint Krizsó ,a kis görcs, akár nagyestélyiben:).Nem beszélve a tartalomról.

Ne haragudj, de csak ismételni tudom magam:

"Attól függ, ki , kitõl, hogyan és mit kérdez, ha ez rendben van, teljesen mindegy mit hord: fürdõruhát, pongyolát, pizsamát, szakadt farmert, trikót vagy estélyit. Ha te eszerint ítéled meg egy ember mondanivalóját, magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt"

Egyetértek. De legalább ma nõiesen öltözékben jelent meg a képernyõn.

Olvas el Sándor Erzsi Pörfikt c. írását:

Igazság szerint nem lehetne egyetlen rossz szavam sem. Veiszer Alinda is completely perfect. Látszik, hogy felkészült, utánajárt, utánaolvasott, föltúrta a Guglit, jegyzetei katonás rendben elrendezve az asztalán, ujjai között fénylõ golyóstoll.

Veiszer Alinda mostanában naponta negyvenöt percet beszélget az m2-rõl elnevezett halmozottan hátrányos helyzetû csatorna éjszakai, ismétlõ mûsorsávjában, olyankor, amikor biztosan tudhatóan a Veiszer családon kívül nincs ébren ember, aki körülülje a sugárzó kis dobozt. Ennek az állításomnak némiképp ellentmondani látszik az a tény, hogy ismerõseim között nem akad szinte senki, aki ne ismerné Veiszer Alinda nevét, és ne mondaná azt, hogy õ a nagy magyar tévés riporterek új generációjának csillaga, Vitray és Kovalik Károly késõi, ám édes és közös leánygyermeke. Veiszer Alinda nevét sokan ismerik. Sõt tudják róla, hogy felkészült, okos, kérdez és beszélget. Eddig nagyjából háromszázan ültek vele szemközt a Zárórában. Hétfõn asztrofizikus, kedden színész, szerdán génsebész, csütörtökön strandpapucsdizájner. Aztán hétfõtõl megint elölrõl.

Veiszer Alinda beszélgetései jól elõkészített, szépen berendezett és világított rádiómûsorok az éjszakai m2-s nézõi magányban. Nemcsak azért rádiómûsorok, mert két ember beszélgetését bizonyára nagyon nehéz megtévésíteni, ha nincsen semmi tétje, hanem azért is, mert Veiszer Alinda láthatóan (illetve éppen nem láthatóan) nem tûnik fel a képernyõnek. Észrevehetetlen és megjegyezhetetlen. A neve médiára termett, a személyisége pedig egy középiskolai katedrára. Rendes, pedáns, példás szorgalmú osztályfõnöke lehetne sok virgonc nebulónak, akik szemüvege villogásából is jól tudnák, hogy magára erõltetett szigora alatt meleg anyai szív dobog. Veiszer Alinda minden földi jó tulajdonsága a hátrányára válik a képernyõn. Eminenssége, szorgalma, buzgósága, kedvessége, jóindulata akadályozza. A televízió föltalálása óta számított médiakorban, most éppen azt éljük, amelyben keményen kell bekérdezni, és a csomóra kötött riportalanyba a végén még a mikrofont is belevágni. Kálmán Olga, Krizsó Szilvia jobb pillanataikban nagyon is képesek erre. Nem beszélve Oprah Winfreyrõl. Hozzá hasonlóan Veiszer Alinda is „az embert” mutatná meg nekünk. Ha volna olyan, önmagában. Csak hát mindenkihez hozzátartozik a szerepe. A tévébe senki sem azért megy be, hogy a ráirányított kamerának igazat mondjon. Legfeljebb a riporternek sikerül kihúzni belõle. Ha akarja. A Zárórában nem akarja. Veiszer Alinda Zárórája a televízióval együtt felnövõ, ma nagyjából 60-70 évesek (sõt több) kedvenc mûsora, mert felidézi számukra azt a világot, amikor a riporterek még kedvesek voltak, veszélytelenek, mosolyogva és hosszan elidõztek a riportalannyal, belakták a képernyõkrõl a nappalijukat. A tévé dobozán horgolt terítõ kis vázával, a képernyõn színes plexi védõlap, fölül kék, középen sárga, alul zöld, és hétfõn szünnap.

Veiszer Alinda eltévedt az idõben, és nem igazítják útba. Önmaga tökéletes inkognitója. Az a sok ember, aki mind ismeri a nevét, nem ismerne rá az utcán. Bár mindent elkövettek sminkesek és fodrászok, eleddig nem sikerült megjegyezhetõ külsõt szabniuk rá, holott a retró irányát tartva a hetvenes évek Skálabutikjainak valamennyi pasztellban tartott divatvívmányát rápróbálták már. Volt hosszú sálja, hetyke kendõje, viselt apró pöttyöset és széles csíkosat, aggattak rá kisebb ékszereket, bizsukat, néha lenyalják a haját, néha felkacsafarkozzák, mindegy. Az m2 menedzsmentje (ha lenne neki olyan) talán koncepcióvá érlelte Veiszer Alinda megjegyezhetetlenségét. Õ a visszafogott, fegyelmezett, udvarias, mértéktartó, kedves és okos egy nekivadult, fékevesztett, erõszakos, nyomulós médiavilágban. Lám – sugallják –, helye van mégis a moderált tónusnak, a fegyelmezett gondolatnak, az értelmes beszédnek.

Elnézegetvén ezeket a negyvenöt perceket, azt hiszem, nincs helye. Veiszer Alinda mûsorai után nemcsak õrá, de a riportalanyaira sem lehet emlékezni. Felidézhetetlen, hogy kivel üldögélt hétfõn, és kivel csütörtökön. Mit mondtak, mire válaszoltak, mire ment el az a sok mûsoridõ. Talán ez a legnagyobb baj: ennyi felkészüléssel, ennyi szorgalommal, ennyi kitartással, állhatatossággal jó mûsort is lehetne készíteni. Olyat, aminek tétje van, amirõl beszélnek másnap, ami meghatározó nemcsak a média kulturálatlan világában, de a kultúrára fogékony, szellemileg még nem teljesen lezüllött értelmiségi közegben. Veiszer Alinda Zárórája így maga a megúszás. A közszolgálati védekezés, hogy eldugott mûsoridõben, isten háta mögötti csatornán, adunk mi olyan egykor volt, békebeli mûsorokat, amilyenekre vágytok, ne sírjatok, nézõk, nem süllyedtünk egészen a kertévék színvonalára.

Azzal áltatom magam, hogy Veiszer Alinda a közszolgálatiság foglya, ezért nem lehet beazonosítani. Ezért nem lehet olvasni a nevét internetes petíciók alján, nem lehet látni felvonulásokon, politikai töltetû kirajzásokon. Nem köthetõ hozzá semmi. Talán ezért hiszik, hogy alkalmas beszélgetõtársa lehet Schmidt Máriának és dr. Feldmájer Péternek, Jókai Annának vagy Fullajtár Andreának egyaránt. Egy közszolgálati riporter a mai televíziós fogalmak szerint úgy kiegyensúlyozott, hogy nem derülhet ki róla, kicsoda is õ. Nincsen véleménye, nincsenek indulatai, az érzelmei legfeljebb a mosolygásig ragadtatják. Neutralitása rendre átragad a riportalanyaira is. Nagyjából mind a háromszázra, akikkel eleddig beszélgetett. Gyanítom, hogy egyetlen kényelmetlen pillanatot sem sikerült összehozniuk. Kedves, meghitt, okos csevegésben teltek el a mûsoridõ drága és hosszú percei.

A Zárórába meghívott vendég boldogan mondhatja fel saját jól bevált szólamait, kinyilatkoztatásait, mert senki sem fogja eltéríteni, nem fogja megkérdõjelezni. Veiszer Alinda tökéletes tájékozottságáról tanúbizonyságot téve mindig érti, amirõl szó van, és mindig elfogadja a vendége magyarázatát. Kitûnõ riportertanulóként megtanulta, hogy nem egybõl, hanem kettõbõl. Rávár, rákérdez egy kicsit. Nem úgy, hogy fájjon, vagy kényelmetlen legyen. Nem. Csak az érthetõség kedvéért. A nézõ meg hálás. Azt hiszi, jut idõ beszélgetni, holott csak az idõ megy.

Veiszer Alinda faltól falig felkészül a riportalanyaiból. Tudja a gyerekkorukat, az egyedfejlõdésüket, mégis hagyja, hogy azon az úton menjenek, amelyen bejöttek a stúdióba. Mindent tud róluk, mégsem tud meg tõlük semmit. Leleplezésnek, színvallásra kényszerítésnek, szembenézésnek nyoma sincs. A nagyobb baj, hogy az igénye sem.

Veiszer Alinda nem tehet semmirõl, bennem van a hiba. Mert azt akarom, hogy egy negyvenöt perces beszélgetõs mûsor a televízióban ne lehessen kényelmes senkinek. Ne legyen öblös a fotel, narancssárgás a fény, veszélytelen a hangulat. Meccs legyen még akkor is, ha egy halasi csipkeverõnõ ül a riporterrel szemben. Hát még így, hogy minden hájjal megkent közszereplõk, saját glóriájuk fényében. Ha meccs lenne, harc, akkor értelme lenne a kamerának is. Elidõzhetne a feszült ráncokon, tûhegynyire szûkült pupillán, az ökölbe szorult arcon. Vagy éppen a kisimulton, a megnyugodotton. Akkor hozzátenne a beszélgetéshez, nemcsak kísérné. Érdekelne Veiszer Alinda arca, szeme, amikor begyorsul, izgalomba jön, ideges lesz, rámenõs, szemtelen és gyõztes. Érdekelne, ha drukkolhatnék neki vagy akár a riportalanyának. De így csak bámulom, hallgatom, mint egy rádiómûsort, miközben a televízió fényénél a tévéújságot böngészem. Közben éjjel háromnegyed egy lesz, megyek a Veiszer családdal együtt aludni.


http://www.mozgovilag.hu/2009/08/16rolrolsandor.htm

Nem olvastam végig a hsz-eket, de azért az látszik, hogy sokan megkérdõjelezik a mûsorvezetõ lány rátermettségét, hozzáértését. Nála felkészültebb, odaadóbb, lelkesebb riportert még nem láttam. Alinda remek, látatlanban is bátran mondom, hogy aki kritizálja vagy rosszindulatú vagy egyszerûen bolond.

Érdemes azon elgondolkodnia mindenkinek, hogy.. csak képzelje mindenki magát a helyébe. Elsõ nap egy rádiócsillagásszal, második nap egy búvárral, harmadik nap egy orientalistával kell kb. egy óra hosszat beszélgetnie. Ti mit tudnátok kérdezni mondjuk egy a maga szakterületén kiemelkedõt alkotó, de az átlagember számára ismeretlen embertõl? Mondjuk egy a baltikumi népekkel foglalkozó irodalomtörténésztõl? Megmondom: lóf*szt se, mégha éjt nappallá téve utánaolvastok akkor se, beégnétek egytõl egyig. Ahogy nyilván én is. Már a harmadik témafelvetésem olyan hülyeség lenne, hogy épp az interjúalany jönne zavarba.
Valamennyi mûsor tartalmas, érdekes, minden kérdése olyan, amely újabb és újabb kérdéseket von maga után, új témák felé vezet, a vendég egyszerûen nem tud tõmondatokban válaszolni. Tisztességesen készül a felvételekre és megdöbbentõen tájékozott, mûvelt. Egy kezemen meg tudom számolni azokat az adásokat, amikor valami üresjárat volt vagy a meghívott visszakérdezett, éreztette hogy ez bizony elég idióta kérdés volt, és nem is igazán tud rá válaszolni, stb. Mindenkivel úgy beszélget, mintha tényleg érdekelné. Ha nem láttam volna párszáz adást, akkor egybõl elhinném, hogy a sinológia/röplabda/díszlettervezés/zeneszerzés az élete. Pedig nyilván nem így van. Ez pedig bravúr.
Mindenesetre elég nagy isten lehet aki kritizálni meri.

Bizonyára hallottál a testbeszédrõl. Az öltözködés is sokat árul el az emberrõl. Alinda jó képességû, eddig látottak alapján szerencsés is olykor, mert valóban érdekelte az a téma, amirõl a riportalanyaival beszélgetett. De egyébként rettentõ nagy önbizalomhiánnyal rendelkezik, a bizonyítási kényszer (mármint, hogy nõ létére jól és okosan, stb.) szintén óriási, és mivel ezek nem tudatosak,így a darabos mozdulatok, üléshelyzet, hasonló egyebek mögé rejtõzve érzi magát jól. Lehetne még sorolni az árulkodó jeleket, de most egyébként sem errõl van szó, hanem arról, hogy illik megjelenni a képernyõn a mûsveznek. A régi, (akár kezdeti) televíziózásnál is és a mainál úgyszintén nõ a nõ, és amikor a kamera elé ül, úgy kell kinéznie, hogy amikor "belép" a televízió bekapcsolásával a nézõ lakásába, családjába, minden stílus el tudja fogadni. Értem ezalatt a konzervatív, a hypermodern, a középosztály, fiatalos divatot kedvelõ nézõt. Ez az öltözet pedig az egyszerûen nagyszerû jelzõvel illethetõ.
Nem vagyok odáig a Krizsó Szilvitõl, különösebb bajom sincs vele (ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy nem vagyok elfogult irányában), de õ tudta, hogy kell kamera elõtt megjelenni, pedig nem volt estélyiben sose. Csak alkalomhoz illõ viseletben ült be a székébe, és ugyanakkor nem öreg.
Nézzetek a lelketek mélyére kedves férfi társaim, és válaszoljatok õszintén (kizárólag magatoknak), hogy melyik a kellemesebb látvány: egy nõies, okos nõ, vagy egy önmagára nem sokat adó nõ, aki egyébként lehet, hogy okos?

Ez a némber annyira közönséges...

Hát tényleg bölcs maradtál csak minek ,hiszen senki nem tudja, mit akartál mondani:)

(Tizenéves koromban próbáltam utoljára nõt megvédeni, de mint mondta én sértettem meg a legjobban, ha azt gondoltam, hogy a szavak, jelzõk és nem a tettek minõsítik az õ nõi-, emberi mivoltát.
Szóval, ahogy a harmadik bölcs mondta: - Én nem szóltam semmit. Tehát… :-)

Nopersze,de az azért valószínû ,hogy a változatosság nem árt ,és a harmónia sem.De ez nem a legfontosabb mint korábban írtam már.

Igazad van,de bárcsak ez lenne alegnagyobb probléma ma a Tvkben.Mellesleg gondolom azért van a stáb ,hogy mindezt megoldja Alinda helyett is.Egy ismerõs volt ben pl a Fridinél beszélgetni többször is ,és feltünt nekem ,hogy nemcsak a szûk egyetlen sárga zakójában van ,hanem egész normálisan néz ki.Elmesélte ,hogy udvariasan átöltöztették,sõt még be is púderezték itt ott.:)

Igen is meg kell adni a témának, riportalanynak, de fõként a nézõnek a tiszteletet nem csak a kérdésekkel, hanem a hozzáállással is. Márpedig egyik íratlan szabály, hogy ne öltözzük sem túl, sem alul a riportalanyt! Ne vegyünk magunkra olyan öltözéket, ami a figyelmet magára vonja, és a témától eltereli, és hasonló egyebek....
Bocs, de nagyon sokáig dolgoztam tv-nél, abból is rengeteget a királyiban. Ha megnézed a koromat,látod, hogy nem csak a mai tévézést ismerem.
Anno a képernyõn való megjelenés, öltözködést tanították. Mi több, nõknél az ékszerezettséget is figyelembe vették. Az biztos, hogy egy gyerekmûsorhoz nem a kosztüm, vagy ffi mûsveznél öltöny való.
Ha pedig elõre vettük fel a mûsort, akkor a mûsvez átöltözött, hogy ne azonos ruhában legyen a másik felvételnél. Itt pedig három, egymást követõ adásban is ugyanaz a farmernadrág és csizma volt rajta. Szerencséjére nem tavaszodott ki közben, mert irtó hülyén nézett volna ki téli csizmában.
Különben tényleg nagyon jó mûsorvezetõ, épp azért kellene neki ezekre figyelni.

„kihajtott farmer csizmával nem képernyõre való”
Nehogy már!
Abban sem vagyok biztos, a tévének komolynak kell-e lennie.
Esetleg bizonyos témák, bizonyos mûsorok igényelhetnek emelkedettséget. De semmi esetre sem a „beszélgetõs” mûsorok.
Attól függ, ki , kitõl, hogyan és mit kérdez, ha ez rendben van, teljesen mindegy mit hord: fürdõruhát, pongyolát, pizsamát, szakadt farmert, trikót vagy estélyit. Ha te eszerint ítéled meg egy ember mondanivalóját, magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt.

Õszintén szólva szinte észre se vettem a diszlet változását, nem hiszem, hogy jobb lenne az elõzõnél, de azt se, hogy rosszabb.

Ma nekem is volt olyan érzésem ,hogy túlkérdezett grillus dorkánál,de ez közel sem volt akkora hiba mint atöbbiek tehtségtelen unalmas kérdezgetése pl.Még anagy Szilágyi is tud lapos lenni és eröltetett olykor.