Sziasztok lányok! Ezen a gyönyörû tavaszi napon érezzétek jól magatokat, és ha van idõ és érdeklõdés rá, hát olvassátok DB újabba kalandjait, amit nagy-nagy szeretettel küldök nektek! :)


DB – 109
2009 01 24 (02:00)

Santos és Marisela még mindig Lorenzo sírjánál

S – A barátod szeretnék lenni, mint azelõtt, azt szeretném, hogy maradj. Én, én, én...

M – Te azt akarod, hogy maradjak. És én?

S – Mirõl beszélsz?

M – Hagyd abba a tettetést Santos. Te tudod, hogy ha én itt maradok, nem fogom tudni elviselni a vágyat, hogy szeressek, és nem gyermeki szeretetrõl beszélek, hanem egy nõ szerelmérõl. Te Barbarát szereted, ez tény, és én nem fogok közétek állni. Számodra nagyon kényelmes, hogy ott van neked õ és itt vagyok én is, de ez egoizmus a részedrõl. Ez legalább annyira megalázó neki, mint nekem. A dolog nagyon is világos: Vagy õ vagy én. És minthogy te nem hagyod el õt, én elmegyek!

S – Nézd Marisela, ne menj el Gonzalo-val, kérlek! Tudom, hogy te nem szereted õt és az, amit irántam érzel, el fog múlni. Tudod mit? Azon a napon, amikor újra igazán szerelmes leszel, azon a napon, ha erre emlékszel majd, nevetni fogsz saját magadon.

M – Én nem vagyok tévedésben, Santos. Pontosan tudom, mit akarok. Itt az egyetlen, aki össze van zavarodva, az te vagy, sõt ezen felül félsz is. Félsz attól, amit érzel, mert én tudom, hogy ugyanazt érzed, amit én érzek irántad, csakhogy nincs bátorságod elfogadni.

Santos – Talán egy hülye vagyok, egy egoista, de kérlek szépen, ne menj el!

M – Holnap elmegyek Gonzalo-val, és ne is próbálj visszatartani, mert már eldöntöttem.

S – Akkor veled megyek!

M – Ne próbálj követni! Eltemettem az apámat, akit a legjobban szerettem ezen a világon, most hagyjál, mert eltemetem az irántad érzett szerelmemet is.

ALTAMIRA
Gonzalo beszélget Cecilia-val – a szalonban, ahol Gonzalo megkéri Cecilia-t, vegye rá Marisela-t, hogy menjen vele.

Marisela elmegy a Sóhajok tava-hoz, hogy eltemesse Santos iránt érzett szerelmét. Bemegy a vízbe és azt mondja – itt láttalak elõször, hercegem, itt találkoztam veled, és ugyanitt veszítettelek el, amikor elõször szerelmeskedtél vele. Ezért el kell, hogy temessem az emlékedet ugyanazomn a helyen, ahol megismertelek.

CHUSMITA
Marisela beszél Juan Primito-val - azt kéri tõle, hogy vigyázzon az õ Santos-ára, mert õ elmegy.

EL MIEDO
Juan Primito sírva érkezik, és elmondja, hogy Marisela elmegy. A boszorkány Barbara nagyon boldog a hír hallatán.

ALTAMIRA
Marisel azt mondja Gonzalo-nak, hogy másnap elmegy vele. Gonzalo kér egy puszit, mert az jár jegyesek között, de Marisela elutasítja: most ne, Gonzalo!
Santos kétségbeesve hallgatja a beszélgetést, és kihívja Gonzalo-t az udvarra

G – Ne mondd, hogy megint verekedni fogunk Marisela-ért

S – Nem, nem fogunk verekedni. Nézd, én nagyon szeretem Marisela-t
G – Igen, tudom, hogy túlságosan is szereted.

S – Gonzalo, Marisela rengeteget dolgozott az életében, sokat szenvedett és én biztos akarok lenni abban, hogy nem fog többet szenvedni. Nem akarom, hogy újra magányosnak vagy szomorúnak érezze magát.

G – Ezt majd én elintézem.

Santos egy pénzes borítékot vesz elõ a zsebébõl, hogy átadja Gonzalo-nak.

G – Micsoda mánia ez, hogy mindenki pénzt akar adni nekik.

S – Ki más kínált pénzt még rajtam kívül? De Gonzalo eltereli a szót, nem mondja el, hogy Barbara volt az.
S – Te tudod, hogy õ (Marisela) nem szeret téged.

G – Én tudom, de amikor elhagyja ezt a helyet és elfelejt mindent, amit itt megélt, majd megszeret engem, és én gondoskodom róla, hogy boldoggá tegyem Én vagyok a hozzáillõ férfi, nem te, mert én szabadon szerethetem, úgyhogy légy szíves állj félre végre az útból!
S – Nem teszem meg! Biztosnak kell lennem abban, hogy Marisela boldog lesz, mert õ az, akit a világon a legjobban szeretek! Marisela-nak nagyon sok szeretetre van szüksége.
G – Igen, de te nem tudod megadni neki, mert te az anyjával fekszel ágyba! Ez õrültség, nincs rendben, értsd meg! Neked megvan a te saját utad, éld azt, és hagyd, hogy Marisela boldog lehessen velem, és ne gondold, hogy te vagy az egyetlen, aki azt az életet biztosíthatja számára, amit megérdemel. Ne tartsd vissza, ne zavar össze, hagyd, hogy Marisela és én boldogok lehessünk. Ha szereted õt, ha szeretnéd boldognak látni, hagyd elmenni!

S – Rendben van, menj el vele és szeresd nagyon, Gonzalo. Mindenekelõtt barátok vagyunk és nem riválisok. Vigyázz rá nagyon, kérlek vigyázz rá értem!

Antonio összes unokahúga menni akar velük, sõt María Nieves is.
Antonio és Cecilia között egy szép beszélgetés zajlik.

Már késõ van, és Santos még mindig Altamira-n van, a hallban állnak Ceciclia-val és Marisela-val – Santos megkéri Marisela-t, hogy jöjjön vacsorázni, de õ fáradtságra hivatkozva felmegy a szobájába. Cecilia szintén visszautasítja a vacsorát, és elmegy Antonio-ékhoz.

Santos magára marad. Már kezdi érezni a magányt és a csendet Altamira-n. Barbara pedig türelmetlenül és dühösen várja El Miedoban.

Santos a teraszra megy, leül és emlékezni kezd Lorenzo szavaira, amit Marisela születésnapján mondott neki: Barbara sohasem fog megváltozni, képtelen rá… de te különb vagy nálam, Santos, te megerõsödve lépsz ki majd abból a kapcsolatból, és új életet kezdhetsz.

Cecilia Marisela-val beszélget a szobájában arról, mennyire hiányzik nekik Lorenzo. Cecilia azt szeretné, hogy Marisela legyen a születendõ gyermekének a keresztanyja. Marisela megígéri, hogy gyakran és hosszú leveleket fog írni, de megesketi Cecilia-t, hogy Santos sohasem tudhat többé róla, de õ sem akar hírt hallani felõle! Biztos akar lenni ebben, hogy ki tudjon szeretni belõle.

Santos, mint egy gazdátlan kutya gondolkodik, és gondolkodik, elrohan, keresi Marisela-t a szobájában, de nem találja, és magától kérdezi: Hova lettél, Napsugaram? Benyit Cecilia szobájába, és ott fekszik Marisela Cecilia mellett. Santos lelki gyötrelemmel a szemében, összetört szívvel azt mondja Cecilia-nak

- Olyan törékenynek látszik, és olyan édes, amikor alszik

Cecilia – Pedig erõs, sokkal erõsebb, mint gondolnád. Ne aggódj annyira, õ jól meglesz nélkülünk is.
S – De mi hogyan leszünk meg nélküle? (jajjjjj)

C – Menj aludni Santos, fáradtnak látszol

Santos hosszan nézi Marisela-t, azután kimegy a szobából.

C – az alvó Marisela-hoz beszél – Isten útjai kifürkészhetetlenek, kislányom. A hiányod (távolléted) végleg felnyitja a szemét (Santos-nak)

Santos leér a hallba, és micsoda meglepetés: megérkezik Barbara, keresi az emberét, és reklamál, hogy vele kell aludnia, mert az övé. Santos azt mondja., hogy nem! Barbara megkérdi, mikor óhajt hazamenni hozzá, mire Santos azt válaszolja, holnap, holnapután... nem tudja.

DB – Mindennek vége lesz, ha holnap elmegy ez a bakfis (ostoba liba)

S – Ez az ostoba liba, a te lányod, ne felejtsd!

DB – Én nem felejtem el. Aki elfelejtkezik róla, az te vagy!

Már világosodik Altamira-n és mindenki felszáll a piros teherautóra, amit Santos vezet el a bárkához. Megkezdõdik a végsõ búcsúzkodás, Santos elnézést kér Antonio-tól azért , hogy milyen hülyén viselkedett anno a Cecilia-val való kapcsolata miatt, és kéri, hogy vigyázzon Marisela-ra, amíg mellette van.

Melléjük ér Gonzalo, és azt mondja
-Te csak ne aggódj, majd én
vigyázok a te Napsugaradra
ugyanúgy, mint ahogy te saját magad tennéd. Ennyi elég neked?

S – Ennyi elegendõ.

xxxxxxxxxxxxxxxx

És eljön a döntõ és szörnyû pillanat, Marisela és Santos búcsúja

S – Gondolom, nincs sok mondanivaló, igaz?

M – Én csak köszönetet tudok mondani neked azért, mert kevés vagyok ugyan, de amit tanultam, az a te mûved. Én vagyok a te mûved, Santos

S – Te az a Marisela Barquero vagy, akirõl mindig is álmodtam, fénylõ Napsugaram. De ahogy látom, most a Nap lemegy… Mit fogok tenni a te vidámságod nélkül Marisela? Nap nélkül minden áldott reggel, enélkül a melegség nélkül? Boldog leszel te messze innen?

M – Én megpróbálok, teljes szívembõl megpróbálok az lenni. És te boldog leszel?

S – Nem tudom, de én is megpróbálok az lenni. Még csak át sem ölelsz?

M – Jelzem, hogy DB néz minket az embereivel… (Barbara távcsõvel figyeli õket, rém boldog)

S – Õ tudja, hogy nagyon szeretlen téged, úgyhogy nincs miért bujkálni

M – Én sem tartok tõle, de meg tudsz úgy ölelni, hogy nem adsz egy búcsúcsókot? Azt a csókot, amirõl mindig is álmodtam, az elsõ szerelmes csókot?

S – Azt hiszem, ha most átölellek nem fogom tudni visszatartani magam…

M – Akkor Isten veled, Santos, Isten veled, én Santito-m!

DB boldog – Marisela elment, a veszély elmúlt, fiúk. Nyertem, most már Santos teljesen az enyém! Altamira az enyém, el Miedo az enyém, az egész világ az enyém!

Marisela beszáll, a bárka elindul velük… Santos maga elé néz zavarodottan, rádöbben hogy milyen hülye volt, hogy most aztán örökre elveszítette õt, már semminek nincs értelme nélküle… - rohanni kezd a parton, a térdére rogy, és eszeveszetten kiabálja:
MARISELAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
MARISELAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA - MARISELAAAAAAAAAAAAAAAA!
Barbara végignézi… de õt már semmi nem érdekli.