Újranézve azért akadtak vele fenntartásaim, de mégis valami borzongató visszagondolni, ahogy én erre a filmre gyerekként édesapám VHS-gyűjteményében ráleltem. És azért volt itt potenciál: Edward Furlong a T2 után, Clancy Brown a Shawshank Redemption előtt, ultimate Ramones soundtrack.
Persze ha a részletek mélyére nézünk, ami a legnagyobb eltérést mutatja, az maga Furlong. Ugye én itt találkoztam vele először, és nagy hatást gyakorolt rám Jeff-ként, de újranézés után be kell vallanom, hogy színészileg ő kétes a filmben – vannak olyan megnyilvánulásai, ami egyáltalán nem illik az adott szituációhoz, akár ahogy a házvezetőnővel viselkedik – teljesen kizökkent, miközben azonosulnunk kellene vele. De közben pár jelenetben mégis hozzá kapcsolom a fő momentumokat – amikor először sétál be a temetőbe, még most is hidegrázós – valamint amikor újratemeti az anyját Gus-szal – ott a zene, és a hangulat csúcson van: “el kell temetned a sajátodat”. Valószínűleg eme utóbbi jelenetsor adta a kulcsot a kezembe a korai években, és most is kifogástalanul működött. Én ott, azon a ponton, vele fedeztem fel a Wendigo démon által megszállt indiántemetőt.
Megdöbbentő egyébként, mennyien lehúzták a filmet, de közben legutóbbi, frissebb véleményeket olvasva, többen kiemelik, hogy egyfajta hidden gem, a korának meg nem értett darabja. Egyszerűen besorolták a gagyi folytatások közé, de nem igazán vizsgálták mélyebben, és ebben van igazság. Belenéztem az első részbe például, ahogy befejeztem a filmet, és gyengébbnek hatott, a kísérteties hangulat ellenére is. A másodikban van valami bizarr, dolgozik például black comedy jegyekkel, ami gyerekként fel sem tűnt, de most a legjobb részét adták. Clancy Brown, azaz Gus alakítása pedig maga a fekete, őrülten morbid humor testet öltése, csak gyerekként még nem igazán értettem mindezt, bár akkor is nagyon tetszett.
Ha objektív szempontból nézem, két dolog ma is megmaradt – az említett Clancy Brown alakítás groteszk, abszurd, egészen beteg mivolta, valamint a hangulati elemek. A zenék, a háttér-atmoszféra most is hatással voltak rám – említésképp a dalok közül:
Jan King – “Fading Away”, L7 – “Shitlist”, The Jesus and Mary Chain – “Reverence”, és a “Poison Heart”, ohh az a “Poison Heart” a Ramones-től. Kevés másik filmet tudok, amely egy egész pontot dobna azért, mert ilyen dal szól a végefőcímben. 10 évesen úgy vettem fel a dalt, hogy felhangosítottam a tv-t, és magnószalagra rögzítettem a stáblistát uraló all-time #1 Ramones számot. Akkor még azt sem tudtam, mely zenekarról van szó. És mivel a második részt láttam először, meg kellett várnom, hogy egyik adó leadja az első részt, és fel tudjam venni. Akkor jöttem rá, hogy ott is Ramones szólt, a Gage halálakor a “Sheena Is a Punk Rocker”, valamint a végén a legtöbbek által ismert “Pet Sematary”. Nekem mégis a “Poison Heart” maradt meg, mint összekötő kapocs ezekhez a filmekhez, és be kell vallanom, habár tetszett az első rész, nem adta meg azt a sötéten gyönyörű érzést, mint a második. A gyermekkori évek alatt persze lassan rám telepedett az első rész nyomasztó világa; utánajártam, hogy Stephen King a szerző, és szembekerültem a második rész mostoha fogadtatásával.
Nevezhetjük ma már mindezt bűnös élvezetnek, és jelen éjszaka megtekintve elég sok hibát fedeztem fel a filmben – sem Edward Furlong, sem Anthony Edwards nem nyújt kiemelkedőt, és a történet is eléggé bizarr mód lett folytatva. De amikor gore-ról beszélünk, atmoszféráról beszélünk, akkor véleményem szerint annak egyfajta extravaganza-ja a második Pet Sematary, mindenféle B, meg alábbvaló osztályzatú mivolta ellenére is. Kevés film merné meglépni, hogy egyszerre húz és lassít is a tempón. Horror és komédia értelemben felfelé húz, de többször a hangulati elemeknél lassabb, türelmesebb tempót választ, és ez kifejezetten tetszik ma is. Ami pedig nem, azok a gyermekbetegségei – kissé fárasztóak a bullying jelenetek, és érződik, hogy nincs mögötte egy rendesen megírt forgatókönyv.
Mary Lambert nevével azóta is csak ez alapján a két film alapján találkoztam, de szerintem másodikra megrendezte a saját elborult King-től független változatát – ezért lendületesebb és szórakoztatóbb lett, de közben túlontúli furcsaságok is vannak a filmben (pl. Gus holtából visszatérve Jeff-fel külön engedékenyen viselkedik, mindenki mást megöl – ez nagyon különös egy bestiális zombi esetében). Valahogy mégis ezek a kissé bugyuta jelenetek meg vannak töltve olyan hangulati mögöttessel, ami ugyan nem mindenkihez szólnak, de engem akkoriban is elragadott, és most is, újonnan.
Nagy bajban vagyok az értékelésnél, mert mint film hibás próbálkozás, de érzetre ellenállhatatlan élményt ad – külön ki akarom fejezni, mennyire szeretem, és a hatását soha nem fogom letagadni, ami pont a VHS korszak velejárója, mert enélkül talán soha nem került volna elém. Elindította horror iránti rajongásom, és mára megértette velem, hogy a megkerült, alulértékelt címekben is mennyi átható részlet található, ha megfelelő időben fedezzük fel. Ha pedig a Ramones-ért úgy tudsz rajongani, mint én, egy kapcsolódási ponton megértjük egymást.

Nem klasszikus, ez tény. De sajnos a jótól is messze van. Tipikus nosztalgikus ZS kategóriás misztikus film, viszont nem a jobbik fajtából. Ezeknek a filmeknek a hangulatban szokott rejleni az ereje, de ebből a filmből még az is hiányzik. Döntő ráhatással Edward Furlong full kretén karaktere, illetve bárgyú alakítása miatt ez sajnos csak 4/10.

kedvencem volt

Újranézve is tartom hogy stabilan közepes szint.Tele van cheesy véres pillanatokkal,viszont az elsőben jelenlévő creepy hangulatot teljesen sikerült kiölni.Helyenként változtattak a sztorin,lecserélték a színészeket,a feszültséget is a gore javára és kaptunk egy bűnös élvezetet,mellyel bár el van az ember míg nézi, nincs se izgalmi se félelemfaktora.A suli helyi keménykölkei tudom hogy a valóságban is mindig vegzálják az új csendes diákot de miért kell minden harmadik filmbe elsütni ezt a poént,már ordas klisének hat..Szereplők alakításai elmennek,egyedül Clancy Brown-t tudnám kiemelni mint fő antagonistát,az ő jelenetei hoznak néhány abszurd beteg pillanatot.A dráma viszont semmilyen szinten nem működött számomra.Míg az elsőben tényleg átjött a szeretett családtag elvesztésének fájdalma,itt semmilyen mélysége nincs az egésznek.Nem véletlen nem kapott fele annyi hírverést sem mint a klasszikus első,felejthető közepes darab. Nekem 5/10

A remake a 89-es verzió közelébe sincs viszont szerintem ettől jobb lett.A sztori újrázása az elsőnek csak kilúgozták a horror faktort és teletömték jópár blődséggel.Itt max a hangulatot lehet néha dicsérni meg Clancy Brown szórakoztató alakítását.A vége is olyan befejezetlen,mintha későn kaptak volna észbe hogy hoppá,valahogy le is kéne zárni a filmet.A hibái ellenére van egy gagyi bája a filmnek ami miatt mégis szerethető.10/5

Azt a jelenetet megtaláltam végre, amit már túl régóta kerestem.
Megérte megnézni, és kicsit feleleveníteni a 90-es évekből!

7/10

Jó ez is! Bár nem veri az elsőt. SPOILER: Csak már túl sokan támadnak fel. SPOILER VÉGE

Ez NEM SK regénye alapján készült... arra ott az első rész - meg a remake.

Az, hogy koppintották a SK könyvet - plágium, ami busás büntetsét vol maga után - egy dolog.

Na ez valami qurva sz@r film ! A történet átgondolatlan logikátlan elmebeteg gusztustalan baromság.Clancy Brown még elfogadható benne, de Furlong a hülye álmatag nézéseivel, meg a gonoszkodó de mégis balf@sz mosolyával katasztrófa.Richard Outten, a forgatókönyvíró valószínűleg sokkal betegebb Kingnél.Lehet, hogy a zárt osztályon írja a műveit ? A film kivitelezése kb. egy igen alacsony költségvetésű szappanopera epizódénak felel meg, magyarul fosh.