Már nagyon érezni a vasárnapon a főünnep közeledtét, hiszen délutánig csak családias programok hódítanak, és a zenebonaság sem tolakodik túlzottan előtérbe. Korai vég jelzi, hogy azért vannak még munkanapok.
A téli szünet közeledtével gyakorold hétvégén a tévézéssel összekötött kikapcsolódást, amihez remek gyerekfilmekkel járulnak hozzá!
A Mikulás ugyan elment, de egyre közeledik a nagy ünnep, és vele együtt a szünidő, erre gondolj, és ülj egy kicsit a tévé elé, bemelegíteni!
Szombati programokkal kezd a vasárnap, majd jócskán tesz is hozzá a sajátjából. A hétvégi vásározások, marketolások után beízzik a kultúra, könyvestül, csillagostul és persze zeneiségességben is!
A téli sötétség ellen nincs menekvés, viszont ilyenkor könnyebb megteremteni a mozihangulatot a tévé előtt...
Elkezdődik a december, és jó vasárnapunk visszatér a hagyományokhoz, amennyiben vásárokkal és gyerekprogramokkal nyitja a napot, egészen kora estig! Aztán szokásosan koncertmenü következik, hogy végül - meglepetésként! - csillagászati tudománnyal zárja a napot.
Ha ma a tévét választjátok pihenésül, találkozhattok Csizmással, Hófehérkével, Óriáslábbal és Asterix-szel is!
Vasárnapra is maradt néhány a programok közül. Engedékenyen kezd a nap, kedvezve kicsiknek, szülőknek, délután kis kedvenceknek. Észrevétlenül vonul át a család a zenés rendezvényekre, ahol ma nem a tombolás lesz a jellemző. Békés átmenet a másnapi munkához, és a végén még Te is dalolhatsz egy kicsit!
Ha tegnap sokat tévéztél, uzsgyi, ki a szabadba, mozogni egy kicsit! Aztán visszatérhetsz a jól megérdemelt rajzfilmes lazuláshoz!
Összegyűjtöttünk pár programot vasárnapra is, hogy ha túl meleg lenne otthon, vagy bugi költözött a lábba. Délelőtt az egész család fázhat, késő délutántól meg a zenével táncolók melegíthetik magukat valamelyik helyen. És lesz majdnem Dire Straits koncert is!
A vasárnap remek alkalom a pihenésre. Szakíts rá időt a tanulás, és egyéb hasznos tevékenység között. A tévé segít a lazításban.