Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

  • PORT

A tél első vasárnapján kuckózz be a tévé elé, és töltsd filmnézéssel a napot!

Jobs - Gondolkozz másképp - VIASAT FILM, december 1. vasárnap, 9.20h

Steve Jobs, az Apple alapítója és elnöke a számítástechnika egyik megújítójaként vonult be az iparág történetébe és a köztudatba. A róla készült életrajzi filmben Ashton Kutcher megformálásában követhetjük nyomon pályafutásának főbb állomásait, a sikereket, a bukást és a nagy visszatérést.

 

Féktelenül 2. - Mozi+, december 1. vasárnap, 9.25h

A szerelmespár Annie (Sandra Bullock) és Alex (Jason Patric) azzal szembesülnek az óceánjárós nyaralásuk során, hogy a luxus hajó feletti irányítást átveszi egy utas. Mr. Geiger (Willem Dafoe), a haldokló programozó, aki hasonló luxus hajók számítógépes rendszereit tervezte meg korábban, amíg el nem bocsátották állapota miatt. Geiger robbantással fenyegetőzik és követeli a hajó kiürítését, viszont Alex, aki a rendőrség állományába tartozik. Úgy gondolja, van még valami más is a háttérben, ezért úgy dönt, megpróbálja elkapni a terroristát. Tudván azt is, hogy ártatlan emberek is maradtak a hajón.

 

Holtpont - Filmcafe, december 1. vasárnap, 10.10h

Nixon, Carter, Reagan, és Johnson, a négy egykori amerikai elnök elköveti Los Angeles történetének legtökéletesebb bankrablását. Természetesen nem ők a tettesek, de az elkövetők az ő maszkjukat használták, amikor kifosztották a páncéltermet. Az FBI egyik ügynöke a dél-kaliforniai szörfösök között sejti a bandát. Ő maga is álruhát ölt, csatlakozik a parton élő, kisportolt, semmilyen törvényt nem tisztelő fiatalok csapatához és beépül közéjük.

 

Angyalok városa - Filmcafe, december 1. vasárnap, 12.45h

Volt egyszer egy csodás európai film, mely sok társával egyetemben elment Amerikába "átvedleni" és szerencsét próbálni: Wim Wenders emlékezetes "Berlin felett az ég" című filmjéről van, szó. Ha eltekintünk a fajsúlyos különbségektől, a maga nemében ízléses és élvezhető filmet kapunk. Mi történik akkor, ha egy angyal elkezd vágyódni a halandók mindennapjai után, és ki akarja próbálni a szerelmet? Nicholas Cage alakítja az angyalt, Seth-et, aki szerelmes lesz egy földi halandóba, a sebésznő Maggie-be. Választania kell égi és földi szerelem között. Vajon mi az, ami egy racionális gondolkodású orvosnőt arra késztet, hogy egy olyan férfihoz vonzódjon, akinek a létezését is lehetetlen elfogadnia? Maggie és Seth addig harcolnak józan eszükkel és vágyaikkal, míg végül mindent feláldoznak a szerelem kedvéért.

 

A velencei kalmár - Filmbox, december 1. vasárnap, 12.55h

1596-ban járunk Velencében. Egy kereskedő, aki óriási árat kell fizessen egy kölcsönért, ami nem tud visszafizetni zsidó hitelezőjének. Egy kegyetlen történet, romantikus szálakkal.

 

Vadócka - Moziverzum, december 1. vasárnap, 13.20h

A Los Angelesben élő, tizenhat éves és rettenetesen elkényeztetett Poppy Moore soha nem tudta, hol a határ. Amikor egy fényűző fruskaparti látványosan rosszul sül el, Poppy feldühödött őse áthelyezi a csemetét egy angol nevelőintézetbe, hogy egy kis fegyelmet tanuljon. Poppy-nak persze esze ágában sincs megjavulni, inkább rágyúr arra, hogy kicsapják. Igen ám, de az angol hidegvérrel megáldott diáklányok és tanárok nem hagyják, hogy egy amerikai hercegnő csak úgy kijátssza őket. Poppy rádöbben, hogy lázadó magatartásával semmire sem megy, így aztán új barátaival és szobatársaival kidolgozza a tökéletes menekülési tervet, aminek aztán az lesz a vége, hogy el sem akar menni...

 

Szellemirtók 2. - AMC, december 1. vasárnap, 13.50h

A Szellemirtók csapata változatlan felállásban lép pályára a természetfölötti lények elleni többfordulós vígjáték második menetében. A szellemek ezúttal elsöprő fölényben vannak, de a "lelkes" csapat halált megvető bátorsággal küzd a rózsaszín lélektrutymó ellen, amely már-már elárasztja New York városát. A földöntúli fenyegetés egy festményen megelevenedő alakban ölt testet: ő Vigo, a Kárpátok Ostora, Moldávia Bánata. Hogy a gonosz valódi életre kelhessen, egy gyermek lelkére van szüksége _ történetesen Dana kisfiáéra. S már bele is csöppentünk a hátborzongatóan kacagtató és kacagtatóan hátborzongató kalandok kellős közepébe.

 

Bazi nagy francia lagzik 3. - Prime, december 1. vasárnap, 13.50h

Miután a nagyon előkelő és mélyen vallásos Verneuil família két leánya férjhez ment két más vallású férfihoz, a teremtett szituáció nem kevés fejtörést okozott a családok idősebb tagjai számára, sőt. Az ellentétek tovább bonyolódnak…

 

Terminátor - A halálosztó - Mozi+, december 1. vasárnap, 14.15h

2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harcosukat, Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy védje meg az anyát, Sarah Connor-t (Linda Hamilton). A két fémakarat kegyetlenül összecsap...

 

Hajrá csajok! - VIASAT3, december 1. vasárnap, 14.15h

A San Diegó-i Rancho Carne középiskola focicsapatának, a Rancho Carne-i Bikáknak (Toros) pomponos szurkolócsapata, vidám és vagány fiatalokból áll, akiknek jól felvágták a nyelvét, és olyan gyakorlatuk van, amely biztosíthatja számukra a sorrendben hatodik bajnoki címet az országos bajnokságon. De a Bikák pomponos csapatának útja a győzelemhez nem minden akadálytól mentes. A váratlan fordulat akkor következik be, amikor Torrance, az újonnan választott csapatkapitány felfedezi, hogy tökéletesen megkoreografált gyakorlatukat egy az egyben a rivális csapattól, az East Compton-i Lóheréktől (Clovers) "kölcsönözte" a Bikák korábbi kapitánya. Mindkét csapat lányai új gyakorlatukon dolgoznak, és ahogy fogy a nagy versenyig hátralévő idő, a feszültség egyre nő. Mindkét kapitány a végsőkig hajszolja társait. Ráadásul a Lóherék lányainak, és kapitányuknak Isis-nek van még egy problémájuk. Pénzt kell szerezniük az országos bajnokságra való utazás költségeire. Torrance minden erejével azért küzd, hogy megmentse a Bikák hírnevét, Isis pedig ha lehet még elszántabban hajt azért, hogy csapata végre megszerezze a megérdemelt elismerést. Azonban csak az egyik csapat nyerheti meg az országos bajnoki címet. Kezdődik, hát, a nagy csata, amelyben majd győz a jobbik.

 

Ki nevel a végén? - AXN, december 1. vasárnap, 15h

Dave Buznik (Adam Sandler) látszólag nyugodt ember, meghúzza magát egy sarokban és a légynek se ártana. Csak egyszer emeli fel a hangját és máris a bíróságon találja magát, ahol dr. Buddy Rydell pszichiáter (Jack Nicholson) düh-terápiájára kötelezik. Bizarrabbnál bizarrabb figurák közé kerül és hamarosan hajmeresztő kalandoknak lesz a főszereplője. Rydell intenzív terápiája végképp kiakasztja és amikor azt látja, hogy az orvosa elcsábítja a barátnőjét, kitör belőle a vad.

 

Bíbor folyók - Filmcafe, december 1. vasárnap, 15.05h

Az Alpok csúcsai által körbezárt francia kisvárosban sírrongálási ügyben nyomoz a forrófejű Kerkérian hadnagy. Tőle nem messze, az elit egyetem zárt világában a rutinos, magának való Niémans felügyelő egy különös gyilkosságra próbál magyarázatot találni. A nyomozás során a két zsaru keresztezi egymás útját. Nem igazán szívlelik egymást, de kénytelenek együttműködni. Hamarosan rájönnek, hogy a két ügy összefügg egymással. A helyzet azonban tovább bonyolódik, és újabb gyilkosságok történnek.

 

A nagy hullarablás - Filmbox, december 1. vasárnap, 15.40h

Elmúltak már azok az idők, amikor szimplán eltemetni egy halottat még természetes dolognak számított, így amikor Gram Parson, country-rock sztár túladagolásban hirtelen meghal és menedzsere, Phil Kaufman (Johnny Knoxville) ellopja holttestét, hogy korábbi ígéretének megfelelőlen, a sivatagban helyezze örök nyugalomra, izgalmas hajsza veszi kezdetét. A két jó barát között egyezség születik, miszerint aki túléli a másikat, köteles barátját igazi rock and roll-viking stílusú temetésben részesíteni és a Joshua Tree-sivatagban benzinnel és Jack Daniels whiskey-vel elhamvasztani. Parson édesapja a reptéren várja gyermeke földi maradványait, amikor Kaufman egy sárga halottaskocsival ellopja a testet és egy hippi sofőrrel az oldalán elindul a sivatagba, nyakukon a rendőrökkel.

 

Az igenember - RTL, december 1. vasárnap, 15.40h

Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is.

 

Válótársak - Film4, december 1. vasárnap, 16.15h

Audrey Woods és Daniel Rafferty egymással szöges ellentétben álló két felfogás szerint végzi ügyvédi munkáját. Legyenek bár eltérőek a módszerek, vesztett pere még egyiküknek sem volt. Itt van hát az ideje, hogy végre összemérjék az erejüket és az eszüket! Erre kiváló alkalmat szolgáltat, amikor egy híres rocksztár-divattervező-házaspár perében az egymással szembenálló feleket épp nekik kell védeniük. A tét nagy: a két híres ügyfél ugyanarra az írországi kastélyra vetett szemet. Audrey és Daniel azonnal Írországba utaznak, hogy külön-külön beszerezzék a számukra kedvező tanúvallomásokat.

 

Briliáns csapda - SuperTV2, december 1. vasárnap, 16.20h

Robert "Mac" MacDougal hosszú évek lelkiismeretes munkájával érte el, hogy a világ legkiválóbb műkincs tolvajaként tartják számon. Nincs tehát azon semmi csodálkoznivaló, hogy amikor New Yorkban eltűnik egy felbecsülhetetlen értékű Rembrandt-kép, mindenki őt gyanúsítja. Leginkább egy biztosítási nyomozó, aki meggyőzi a főnökét, hogy ha a cég nem akar 24 millió dollárt veszteni a kép eltűnése miatt, el kell kapniuk a mestertolvajt. Számtalan rendőr csődöt mondott már, aki a magányos betörőt akarta elfogni, de neki két nagy előnye van: no és gyönyörű. A határozott egyéniségű és találékony Virginia "Gin" Baker pompás tervet eszel ki Mac csapdába ejtésére, ám a jeles szakember még nála is ravaszabbnak bizonyul. Az izgalmas játszma közben a két ellenfél lassan megkedveli egymást, bár megtartják a két lépés távolságot. Együtt indulnak el Londonból, és a nyugat-skóciai szigetek érintésével végül Kuala Lumpurban, Malajzia hipermodern fővárosában kötnek ki. Itt akarják megvalósítani veszélyes, az új évezred beköszöntéhez kapcsolódó tervüket, amely ha sikerül, dollármilliárdokat hoz a konyhára...

 

Sötét múlt - Mozi+, december 1. vasárnap, 16.25h

A film történetében megismerjük Travis Blockot (Liam Neeson), aki a kormánynak dolgozik, egy olyan "szakértőként", aki képes megoldani a felmerülő problémákat. Travis rájön, hogy amit csinál az nem helyes és inkább nyugisabb életre vágyik. Ekkor azonban családját használják fel ellene, ám ekkor kénytelen újra elszabadulni, és ha egyszer ezt megteszi, akkor nincs kegyelem.

 

Sejtcserés támadás - RTL HÁROM, december 1. vasárnap, 16.40h

Kassie (Jennifer Aniston) és Wally (Jason Bateman) régóta barátok. Mivel Kassie-nak nincs szerencséje a szerelemben, úgy dönt, hogy mesterséges megtermékenyítéssel vállal gyermeket. Wallynak azonban nem tetszik ez az ötlet, de nem meri bevallani Kassie-nek, hogy szerelmes belé. Csalódottságában annyira lerészegedik Kassie megtermékenyítési partiján, hogy nem tudva, mit csinál, kicseréli a sajátjára a spermadonor mintáját. Hét évvel később Kassie visszatér a városba hatéves fiával, Sebastiannal. Miközben a nő igyekszik Rolandot, a vélt spermadonort jobban bevonni a családi életükbe, Wally nem tudja nem észrevenni a sok feltűnő hasonlóságot, amiben ő és Sebastian hasonlítanak.

 

A maszk - Filmcafe, december 1. vasárnap, 17.05h

Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura! Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni.