Lassan elkezdhetünk bemelegíteni az új színházi évadokra, a szeptember beköszöntével pedig levezethetjük a nyári pörgést egy jó kis Rockfesztivállal a Madáchban hamarosan bemutatásra kerülő Rocksuli apropóján vagy a Vidéki Színházak Fesztiváljával a Pesti Magyar Színházban.
Szűk két hét alatt a Magyar Állami Operaház balettegyüttese Pozsonyba, Brnóba és Győrbe is ellátogat más-más előadásokkal, miközben a közkedvelt Hófehérke és a 7 törpe meseelőadásai mellett közreműködik a Billy Elliot – a Musical június 19-én ban induló nyári sorozatában is.
A Mamma Mia! szeptemberben útnak indul, a Magyar Állami Operaház -igaz 2 hétre- de ismét költözik, a Müpába cirkuszi mutatványosok érkeznek és a nyár tervezéséhez megmutatjuk a Balatoni programkínálatot.
Talán nem is sejtenéd, de ez a négyszáz éves műfaj körülvesz minket, a leghíresebb operarészleteket pedig még azok is ismerhetik, akik egyébként nem járnak operába. Olyan érzelemgazdag, szuggesztív erejű művekről van szó, melyeknek a filmkészítők sem tudnak ellenállni. Íme néhány példa!