„Otthon vagyunk, maradjunk is otthon! Tegyük a dolgunkat, otthon! Tanuljunk, tanítsunk, legyünk együtt szeretetben, türelemben a családunkkal. Adjon ez a zene erőt a kitartáshoz és sok-sok reményt. Küldjünk ezt a muzsikát azoknak is, akik az egészségügyben a határokon és az egész ország területén teszik a dolgukat embertársaikért. Jó egészséget kívánok mindenkinek!” Csík János
„Az én babám hallod….” - kezd rá Bongor és kapja fel egyszerre mindenki a fejét - íme 2020 egyik legnagyobb durranása!
A zenekar új klipjében, a Dissenterben Izland teljesen lakatlan területeire, már-már nem evilági tájaira kalauzol. A Dissenter a Képzelt Város februárban megjelent új, Samizdat című lemezén kapott helyett.
A magyar-lengyel barátság napján lát napvilágot a Hungarian FolkEmbassy & Barátai lemeze, amelyet Budapesten és Varsóban vettek fel 2019 telén. Az album a Lajkó Féllix & Vołosi, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Fekete-Kovács Kornél – Kuba Stankiewicz Duó által fémjelzett Felczak-lemezek sorozat negyedik darabja. A Junior Príma-díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által vezetett, a magyar népzenét és kultúrát eddig a világ négy kontinensén nagy tudással és sikerrel képviselő Hungarian FolkEmbassy különleges és szép zenei együttműködéseinek lenyomata az együttes harmadik lemeze. Szerepel rajta az Európa-szerte ismert zenészekből álló Musica Profana régizenei együttes Andrejszki Judit vezetésével, neves állandó és ebből az alkalomból meghívott vendégek, a magyar és a lengyel népzene kiemelkedő képviselői, valamint egy-egy magyar és lengyel színművész (többek között Bognár Szilvia, Kubinyi Júlia, Navratil Andrea, Andrzej Mastelarz, Jacek Hałas, Juhász Zoltán, Nyitrai Tamás, Zrinyi Gál Vince). A lemezt a kétnyelvű (magyar és lengyel) kísérőfüzet ismertetései és Bézsenyi Zsolt, a felvételek és próbák során készült remek művészfotói teszik teljessé. A magyar és lengyel dallamokat, és ezek közé-alá illesztett szöveges történelmi forrásokat megszólaltató album megvásárolható a Fonó webboltjában, a terjesztőknél és digitális terjesztésben is.
A napokban peculiar ways címmel jelentkezett új dallal a korábban Room of the Mad Robots néven zenélő csapat, a “Pareidolia” című friss lemez pedig várhatóan az áprilisi HammerWorld Magazin ajándék CD mellékleteként jelenik meg. A peculiar ways videoklipet is kapott, amit már meg lehet nézni a zenekar Youtube csatornáján.
A Hősök szerint a gyors alkalmazkodás most a legfontosabb. Ennek szellemében egy nap alatt reflektáltak a történésekre a maguk módján egy új dallal, ami egyben üzenet is tőlük mindenkinek.
Miért egy vírus kell ahhoz, hogy összetartsunk? Tanuljunk a helyzetből, tegyünk valami jót! A Barba Negra felajánlása, a járvány ideje alatt a kórházakban dolgozók számára.
A Győri Filharmonikus Zenekar tavalyi hangversenyévadának egyik csúcspontjának számított az Istvánffy Benedek bérletben felhangzó monumentális mű, Johann Sebastian Bach János passiója.
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek.
Az Óbudai Danubia Zenekar nem adja fel egykönnyen: pénteki koncertjén ugyan nem lesz közönség a Zeneakadémián, de annak minden percet élőben hallgathatjuk a 24.hu-n és a zenekar Facebook-oldalán.
A Facebook egyik nyilvános csoportjában tájékozódhatunk róla, milyen alternatív lehetőségeink vannak a szórakozásra, művelődésre a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt.
A kormány a koronavírus kapcsán történt bejelentése nyomán (miszerint 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltásra kerülnek
A Nemzeti Filharmonikusok ezúton is tájékoztatja közönségét, hogy Magyarország Kormányának az egészségügyi vészhelyzettel kapcsolatos
Fürdünk a műanyagban, szmogba fojtjuk a gyermekeinket, közben hagyjuk lángolni a jövőjüket – aggasztó, ami körbevesz minket ma a világban. Az abszurd jelenünkre tett még egy nagy lapáttal a Kávészünet zenekar legújabb videóklipjében, amelyben Szabó Erika, a Barátok Közt Tildája személyesíti meg a világpusztító átlagembert.
Belső utazásokon át az emelkedett apátiáig és azon is túl vezet a Jazzékiel-, Trillion-, Grand Mexican Warlock- és Napokon-tagok spinoff produkciójaként alakult Mezumm most megjelent bemutatkozó lemeze, a Darkness at Noon.
Hallgasd meg a Bond-történelem legfiatalabb művésze által írt és előadott nyitózenét! Nem fogsz csalódni…
Egy dal az élet furcsa tükörképeiről, az érzésekről és a szerelem különböző állapotairól. Az Ivan & The Parazol Néha kevés, néha több című száma a zenekar gitárosának, Balla Máténak az esküvőjére készült, ő azonban úgy döntött, legyen inkább mindenkié. A csapat régóta várt magyar nyelvű dalához Hartung Attila, a FOMO rendezője készített klipet.