Hogy mit gondolhattak a magyar címadók, azt csak ők tudják, pedig a remek belga film a német megszállás legsötétebb oldalát mutatja meg egy újonc rendőr szemszögéből, aki az ellenállás és a kollaboráció között őrlődik.
A II. világháború kitörése majdnem tönkretette az amúgy is adósságban úszó Disney stúdiót, ám furcsa módon mégis a "háborús erőfeszítés" hozta ki a Mickey egeres stúdiót a pácból.
November 9-én volt a 85. évfordulója a történelem egyik szégyenfoltjának, ami a legtöbb II. világháborús eseménytől eltérően nem olyan gazdagon feldolgozott a vásznon, de mi azért összeszedtünk pár filmet, ami részben vagy egészben erről szól.
Megérkezett a teljes előzetes A láthatatlan fény című, november 2-án érkező miniszériához, amelyben egy ellenálló francia vak lány és egy fiatal német fiú sorsa fonódik egybe a II. világháború poklában.
A zsidók aranyára éhező, SS katonákat pusztító szökevény német katona olyan, mintha a Becstelen brigantyk egyik mellékszereplője kapott volna hirtelen saját filmet, amiben annyi nácit ölhet le, amennyit csak tud.