„Kultúrával foglalkozni, a kultúrában hinni, a kultúrára időt szentelni, kultúrát létrehozni, könyveket írni és olvasni az ellenállás egyik formája.” – mondta egykor Matei Visniec, Franciaországban élő román író, akinek az egyik legismertebb darabját – III. Richard betiltva – Szikszai Rémusz állította nemrég színpadra. Azonban a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Szkéné közös produkcióját is csak a covid miatti korlátozások feloldása után láthatják újra a nézők. A rendezővel most arról is beszélgettünk, hogy a színházbezárások hogyan érintik a szabadúszó művészeket, és a hazai kultúrharcban milyen esélyei vannak az ellenállásnak? Mit gondol az SZFE helyzetéről, és miért szégyenkezik miatta?
Nem sok minden tűnik valószínűnek a csudaszép cukrászkisasszony és a 30 millió forintos fődíj meseszerű történetében, ahol fontos szerepet játszik Kerekes Vica ruhatára és alabástrom színű bőre.
Az Orlai Produkció december 21-én a Belvárosi Színházban mutatta be James Goldman Az oroszlán télen című drámáját, Szikszai Rémusz rendezésében. A darab világszerte nagy sikereket arat a színpadokon, 1968-ban Katharine Hepburn és Peter O'Toole főszereplésével film is készült belőle. A hazai előadásban Plantagenet Henrik angol királyt Gálffi László, a feleségét, Aragóniai Eleonóra királynét Hernádi Judit alakítja, a további szerepeket Schruff Milán, Mészáros Máté, Ötvös András, Szakács Hajnalka és Horváth Illés játssza. Mészáros Mátéval, Geoffrey megformálójával a próbák finisében L. Horváth Katalin beszélgetett.