A pech mellett persze az is kellett, hogy az addig jól játszó Szabi eléggé „esélytelen” betűket használjon a végjátékban.
Tél végén a Kossuth-díjas Csákányi Eszter lépett be az EgyÉletem-sorozatba, pár hete pedig Rakonczay Gábor extrém sportoló.
Senki sem gondolkodik úgy hangosan, ahogy Makranczi Zalán váltogatja az érdekesebbnél érdekesebb elméleteket.
Ritkán jár moziba a színésznő, kevés rá az ideje. A filmeket otthon szokta bepótolni, ha kijönnek a streamingfelületeken.
Vajon Momo zöld versenybringája vagy a Spáh ikrek tandeme gázolt brutálisabban lelkünkbe anno? Következzék néhány tinisztár – és kitörölhetetlen produkcióik – a korai 90-esekből.
EGY ÉLETEM – ez a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami szeptember végén indul a Momkult-ban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül elmeséljék az életüket.
A kis Haumann Máté lefejelte a stúdiódíszletet, Szinetár Dóra pedig vicces zeneiskolás növendékként varázsolta el a tévénézőket Vitray Tamás legendás, 1990 és 1991 között futó műsorában.