Égig érhetne az ének

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 49 perc, 2006

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Boros Zoltán szerint a Metropol Group nem véletlenül jött létre. A Beatles 1968-ra már meghódította a világot, a liverpooli bandának a magyar "változata", vagyis az Illés hasonló életérzéseket megfogalmazva halmozott sikert sikerre, és gyűjtötte maga köré fiatalok tízezreit. Törvényszerű volt tehát, hogy a beathatás előbb-utóbb Erdélyben is megteszi a magáét. Nagyvárad volt az első erdélyi város, ahol az 1960-as évek végén a beatzene gyökeret eresztett; az 1971-ben rajtoló, és három éven belül betiltott székelyudvarhelyi Siculus-fesztivál pedig sok tehetséges zenész számára nyújtott bizonyítási lehetőséget. Boros Zoltán megfogalmazása szerint nyomorból született meg a gyöngyszem, vagyis az a Metropol, amely sajátos, eredeti erdélyi muzsikát alkotott, sajátos erdélyi életérzéseket fogalmazott meg, és gyakorlatilag létrehozta az erdélyi magyarság saját beatzenéjét. Sőt: a Metropol tagjai továbbléptek, románul is énekeltek - koncertjeiken zsúfolásig megtelt a bukaresti sportcsarnok, és több mint tízezer rajongó előtt játszottak fergeteges sikerrel.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?