A Házasság első látásra című reality műsorba 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. 3 elismert párkapcsolati szakértő kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. A szakértők: Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus, aki kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szexológus tanácsadó. Ők hárman tehát tudományos módszerekkel keresik meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. A világsikerű formátumot már 30 országban tűzték képernyőre Ausztráliától, Olaszországon át Norvégiáig, és közel 100 évadot élt meg.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Először én is meglepődve néztem, hogy hol a sok hsz.?! 😮
Aztán amikor beírtam a műsorcímét itt a port.hu-n, akkor két címet dobott ki.
Az egyik a régi (2017, és 2024) és az új, ahol elhangzott a kérdésed is.
(Az történhetett, hogy az Rtl.klub 2017-es Házasság első látásra c. műsor fórumát folytatták a fórumozók most 2024-ben, függetlenül a csatornától.
A hátralévő két-három részt már érdemes továbbra is a régibe folyatni. Aztán ha lesz majd 2 évad a TV2-nél, akkor érdemes azt már az új, TV2 által futtatott platformon folytatni. Szerintem.
(Persze ezek a dolgok szerencsére nem jelentenek kardinális kérdést az emberek életében és ez a lényeg, nem igaz?! 😉)
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások