Színház

Akarsz-e...?

táncelőadás, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szakács Richárd a La femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal programjának keretében találkozott mentorával, Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával. A mentorprogram keretein belül kapott lehetőséget önálló alkotói est megrendezésére a pályakezdő táncos-koreográfus.

" Amikor elolvastam Ricsi szinopszisát, éreztem, hogy ez mind eredetiségében, mind mondanivalójában abszolút aktuális, az ő életére is kimutató, és táncprodukcióban is nagyon jól megvalósítható. Szóval, láttam, hogy ebben a fiatalemberben megvan az a tehetség, az a csíra, ami ahhoz kell, hogy ebből jó előadás legyen. Ráadásul Ricsi Dózsa Imre főigazgató úr osztályában végzett, a mentorprogramban Szakály György, a Táncművészeti Főiskola rektora a szakmai referense, tehát az ajánlata két nagyon fontos szakmai referenciával érkezett. Ha pedig jó ötletre épül a darab, és ilyen szakemberek igazolják az ő képességeit, a Nemzeti Táncszínház bátran vállalhatja ezt az első produkciós bemutatkozást." - nyilatkozta Ertl Péter a La femme magazinnak.

A(z) Nemzeti Táncszínház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások