Azt hittem, nagyobb visszhangja lesz, felháborodott cikkek és posztok követelik majd a bojkottját, hiszen mégis valamiféle terrorizmust szorgalmaz, ráadásul egy fiatal marxista ökológus ihlette. A Hogyan robbants csővezetéket azonban átment a léc alatt. Itthon persze nem láttuk a mozikban, viszont a napokban felkerült az HBO Max kínálatába.

A film címét Andreas Malm svéd sztárökológus három évvel ezelőtt megjelent könyvétől kölcsönözték az alkotók, amely egyetlen nagy provokatív állítást fogalmaz meg:

ha érdemben akarunk tenni a klímaválság ellen, akkor nem riadhatunk vissza a tulajdont érintő rombolástól sem, azaz nem olajvezetékeket nem építeni kellene, hanem felrobbantani.

Andreas Malm természetesen úgy lenne hiteles, ha ő maga a CIA és egyéb titkosszolgálatok körözési listájáról osztaná az észt, a svéd tudós azonban inkább történelmi támasztékokat keresett az érveihez. Korábbi kutatásai szerint széntüzelésre épülő gazdaságunk nem a technológiai fejlődés egyik szükségszerű lépcsőfoka, hanem néhány gazdag brit gyáros önkényes döntése volt, így, mivel a világgazdaság egy önkényes döntés miatt vett rossz irányt, ugyanilyen radikális fellépéssel lehet csak új horizontok felé terelni.

Malm egész más példákat is említ, immár a békés ellenállásnál néhány fokkal erőteljesebb fellépés mellett érvelve. Úgy látja, egy olyan kardinális kérdésben, mint a klímaváltozás, amely emberek milliárdjait és városok tízezreit érinti már most, és sújtja egyre erőteljesebben a következő évtizedekben, nem bízhatunk a békés átmenetben, még kevésbé a „zöld átállásban”, ami gyakran csak jó PR-t és greenwashing (álzöld) megoldásokat jelent. Az utóbbi évszázadokban a nagy változások gyakran erőszakkal mentek végbe: a rabszolgaság eltörlését csak polgárháborúval tudta elérni az iparosodott északi országrész az Egyesült Államokban, a haitin kitört rabszolgafelkelés pedig tizenkét éven át tartó harcokat hozott magával.

De a szerző számára a megfelelő példát a szüfrazsettmozgalom jelenti, amely – a feminizmus első hullámaként – gyökeres változásokra törekedett a nemek egyenlőségében. A legradikálisabb mozgalmárok gyakran szándékosan megbénították London közlekedését, kirakatokat törtek be, gyújtogattak, még épületeket is robbantottak.

Egyetlen szabályhoz igazodtak – és ez Malm „ökoterrorista” felfogásában fontos –, hogy az akciók közben ne történjen személyi sérülés.

„Szóval egy milliókból álló mozgalomra van szükség, amely először is bejelenti és betartatja a [széntüzelés] tilalmat. Rongáljátok meg és romboljátok le a széndioxid-kibocsátó gépeket. Tegyétek működésképtelené, szedjétek szét, gyújtsátok, robbantsátok fel. Hadd lássák a kapitalisták, akik ebbe a végzetes üzletbe fektetnek, hogy a tulajdonuknak annyi” – írja Malm ebben a radikális könyvben.

Andreas Malm radikális baloldali gondolkodóként antikapitalista nézeteket képvisel, mert úgy látja, a tőke céltalan felhalmozása az, ami nemcsak a bolygót és a természeti kincseket, hanem emberek millióinak egészségét és boldogságát veszélyezteti. Nem mellesleg amellett érvel, hogy a természet és az ember féktelen kizsákmányolása sokkal nagyobb károkat okoz, mint egy olajvezeték figyelmeztető jellegű felrobbantása. Néhány évvel ezelőtt Németországban – s már előbb Dél-Amerika, Ázsia esőerdőiben –megjelentek az erdőfoglalók, akik a bányászati célú erdőirtást megakadályozandó a munkagépek tönkretételétől sem riadtak vissza.

A könyv szerzője Nelson Mandelát idézi, aki egyszer azt mondta:

„Erőszakmentes tiltakozásra szólítottam fel, amíg az működött, de amikor már nem elég, mást kell keresni.”

Távol álljon tőlem, hogy bárkit a tanai követésére bíztassak. Hiszen a rendszernek, bár sokan szenvedünk tőle, mind részesei vagyunk: posztszovjet országunkban pedig azt is láttuk, milyen, amikor egy iparág hirtelen megszűnik, és kihalt városokat, elöregedő népességet, munkanélküliséget hagy maga után. A radikális átrendeződések mindig a kisemberek kiszolgáltatottságát okozzák.

A Hogyan robbants csővezetéket nem ártatlan könyv, de mégiscsak egy könyv, amit tanulmányoznak és viták tárgyává tesznek. Természetesen megjelenik a filmben is. Az egyik szereplő lapozgatja, miközben a másik csalódottan figyelmezteti: „Nem rossz olvasmány, de sajnos nem sok gyakorlati tanácsot tartalmaz.”

Daniel Goldhaber filmje

egy csapat fiatalról szól, akik különböző háttérből és történettel, de találkoznak, hogy megrongáljanak egy csővezetéket Texasban.

Az egyik lány rákos beteg, mert egy olajfinomító közvetlen szomszédságában nőtt fel. A másik fickó amerikai őslakos, aki kimarad a jólétből. A harmadik farmer, akinek a földjét kisajátítaná az állam, hogy olajvezetéket vigyen rajta keresztül. De köztük van a Lukas Gage által alakított Logan és Rowan is, akik afféle milleniál Bonnie és Clyde: amikor akcióra kerülne a sor, annyira felizgatja őket a helyzet, hogy rögtön falni kezdik egymást.

A legtöbb heist movie arról szól, hogy az erőszakos rablást a mohóság vezérli. A Hogyan robbants csővezetéket című filmet sokan hasonlították Tarantino Kutyaszorítóban című mozijához, annak a főszereplői viszont bűnözők. Sokkal találóbb a Thelma és Louise rokonsága, amely ugyancsak akciófilmbe csomagolt radikális feminista kiáltvány – a maga idejében határozottan baloldali üzenettel.

De hogyan szorítsunk ezekért az ökoterroristákért, ha nem teljesen osztjuk a nézeteiket? Mert hiába, hogy a környezetvédelem becsületbeli ügy, az olajkitermelés pedig a bolygó egyre gyorsuló betegségét okozza, mégsem szegődnénk rögtön a hatos csapathoz vezetéket robbantani. Bár a robbantást eltervezői rokonszenves – és kétségbeesett – fiatalok, akikért szorítanunk kéne, pont emiatt veszít a feszültségéből a film. A zárlat sem teljesen meggyőző: semmi spoiler, de a többségük tényleg megúszta ennyivel?

Mindezzel együtt elgondolkodtat arról, mit jelentene feladni mindent csak azért, mert élhetőbb jövőt szeretnénk magunknak. És miközben azon töprengünk, hogy kétes eszközök vezethetnek-e jó cél felé, az óra ketyeg:

nem a bomba, hanem a Föld órája. Eldönthetjük, melyik öklünkbe harapjunk.

Elérhető az HBO Max kínálatában.