Családi programok a téli szünetre

Hurrá, eljött a téli szünidő, ami még ráadásul hosszabb is lesz a szokottnál, unatkozni viszont biztosan nem fogtok, mert sok-sok remek program közül válogathattok most is.

Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyar találmányok

Millenáris - január 10-ig

Már csak január 10-éig látogatható a Millenáris Álmok Álmodói 20 elnevezésű szórakoztató tudománytörténeti kiállítása, viszont az utolsó hetekben a gyerekek ingyen nézhetik meg a tárlatot.


A diótörő

Magyar Állami Operaház - december 21. - január 8.

Csajkovszkij A diótörő című mesebalettje évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része. Az Operaház felújítása idején, 2018 decemberében visszatért az Erkel Színház színpadára, de 2022 novemberétől ismét az Operaház színpadán csodálhatjuk a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti elvárásainak megfelelő előadást.


Melyiket a 9 közül?

Fővárosi Nagycirkusz - december 21. - január 8.

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című novellája alapján készült karácsonyi játékban harmonikus szinergiában jelenik meg a cirkuszművészet, a zene, az ének és a színházművészet. A Jászai Mari-díjas Fekete Péter rendezésében és Rátkai Erzsébet érdemes művész jelmezeivel egy varázslatos világba csöppenünk, ahol a legfontosabb értékek kelnek életre a cirkusz-és a társművészetek által.


Kristály

Millenáris - december 21. - január 8.

A Kristály varázsvilága felnőtteket és gyermekeket egyaránt vár a Müpa épülete előtt felállított hatalmas, hólepte cirkuszsátorba, ahol a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára és közreműködésével kelnek életre.


Klasszikus Karácsony délutáni koncert

Budapest Kongresszusi Központ - december 22., 15.00

A Danubia évadának egyik fénypontja a hagyományosan a karácsony körüli napokban megrendezett Klasszikus karácsony koncert. A legnépszerűbb, ünnepkörhöz kapcsolódó klasszikusok mellett idén a jazz és A diótörő szerelmi kapcsolatából született, Duke Ellington-féle átirat is elhangzik, egyfajta párbajban Csajkovszkij eredeti zenéi mellett.


Fitos Dezső Társulat - Fonó Táncegyüttes: gyermektánccsoport foglalkozása

Fonó Budai Zeneház -december 22., 17.05

2021 őszén kezdte el működését a Fonóban a Fitos Dezső Társulat Fonó Gyermek Néptáncegyüttese. Kocsis Enikő és Fitos Dezső (Magyarország Érdemes Művésze) Harangozó-díjas táncművészek, koreográfusok, a Fitos Dezső Társulat vezetői szakmai irányításával életre hívott gyermek néptáncfoglalkozások 5 éves kortól, heti két alkalommal várják a népzenét, néptáncot, népi játékokat szerető, örökmozgó gyermekeket.


Kalap Jakab - Karácsonyi koncert

Kultik Csepel - december 24., 10.00

Műsoron a kedvenc Kalap Jakab YouTube-slágereid és a legjobb karácsonyi dalok. Sztárvendég: Mikulás, Superman és sokan mások.


Az utolsó bárány

Budapest Bábszínház - december 24. és 27., 10.30

Az Ulrich Hub karácsonyi meseregényéből készülő előadás rendhagyó perspektívából, sok zenével és még több humorral meséli el Jézus születésének igaz történetét.


Autósmese, avagy Toda, Berci és a csodamerci

Online - december 25., 15.00

Csodamerci? Az ám. Beleülnél? Lazán. Tuning, polír, bőrkárpit, luxusslusszkulcs, kérj bármit, jár hozzá, csak néhány millát áldozz rá! Elromolhat? Bocsi, de ez egy csodakocsi!


Álomutazó

Online - december 26., 8.00

Az Álomutazó mesemusical egy olyan világban játszódik, ahol már senki sem alszik, ezért senki nem is álmodik. Az emberek napi 24 órát dolgoznak, a gyerekek szinte az egész napjukat a suliban töltik... A történet főhőse, Tomi a tízéves kissrác azonban egy álombárány segítségével harcba indul az álomvilág megmentéséért.


Manómese

Eötvös10 Művelődési Ház - december 27., 10.00 és 15.00

A manók mindenütt élnek, rekettyebokrok közül bújnak elő, erdőlakók, mezőlakók, padlásokon bujkálnak, vagy vízi-manók, fiók-, netán zsebmanók, lakótelepiek és időnként melléd is szegődnek. Csintalankodnak, törnek, zúznak, rontanak és bontanak, álmot őriznek, vagy pálinkát főznek...

 

Éjszaka a Bábszínházban

Budapest Bábszínház - december 27., 17.00

Jártál már a Bábszínházban? Na és jártál már a Bábszínházban éjszaka...? A fogkefédet és a pizsamádat semmiképp ne hagyd otthon, hiszen ottalvós lesz a buli!


Erzsébet királyné karácsonya - családi nap

Gödöllői Királyi Kastély - december 28., 10.00

Karácsony alkalmából - mely Erzsébet királyné által különösen kedvelt ünnep volt, hiszen nagyon szeretett másokat megajándékozni - egy varázslatos hangulatú napra várja a családokat a Gödöllői Királyi Kastély.

 

Peppa malac LIVE!

BOK Csarnok (SYMA) - december 28., 10.30 és 14.30

A gyerekek kedvenc rajzfilmhőse, a méltán népszerű, minden nemében vicces és aranyos PEPPA malac először Magyarországon élőben! Az előadáson megtudhatjuk, milyen fontos és különleges kincs a közös emlékek gyűjtése.


Diótörő

RAM Színház by Freelusion - december 29-30., 15.00 és 19.00

A történet kezdetén megismerhetjük Masát, Mását és Lujzát, a három testvért, akik a szeretet ünnepén kiosonnak a nevelőintézetből és az utcán az embereket nézik, ahogy készülődnek karácsonyra. Klasszikus mese-show, újragondolva.


Mozgó Múzeum - Budapesti élményutazás a "Faros" Ikarusszal

Hősök tere - december 28-30. és január 7-8.

A Mozgó Múzeum elnevezésű program során Ikarus 66-os buszon járhatjátok be a főváros legszebb helyeit, eközben pedig zenék és ismeretterjesztő anyagok segítségével tudhattok meg többet a jármű korának világáról. A busz a programra egyedi díszkivilágítást is kap.


Ricsi Bohóc és a BumBum - Kölyökszilveszter

Center Színház - december 30., 11.00

Zenés, interaktív évbúcsúztató gyerekkoncert, arcfestéssel, lufitekeréssel, tombolával, kölyökpezsgővel és koccintással!


Kalap Jakab - Kölyök Szilveszter

Online - december 31., 11.00-14.00

Miért ne bulizhatnátok együtt mindenkivel, lakjon bárhol is a világon?! Erre jó az online koncert. 11-től Kalap Jakab + sztárvendégek. Műsoron a legnézettebb Youtube-slágerek, pontban 12-kor pedig visszaszámolás és kölyökpezsgő!


PomPom NYE 2022

Turbina Kulturális Központ - december 31., 16.00

Az underground pesti üdvöskéje, a Turbina erre a napra kinyitja újra a kapuit, hogy szilveszter alkalmából egy igazán nagyot bulizhassatok.


Újévi koncert fiataloknak - Haydn: Az évszakok - részletek

Müpa - január 1., 16.00

Haydn kései oratóriuma, az 1801-ben bemutatott Évszakok Ember és Természet harmóniáját mutatja fel az Örök Körforgás tükrében, játékosan és népiesen. Fischer Ádám az Újévi koncert fiataloknak szóló előadásában a mű tömörített változatát vezényli, közvetlen és érdekfeszítő magyarázatokkal.


Zene Háza Muzsikáló Természet Zenekar: Utazások égen-földön

Magyar Zene Háza - január 7., 10.30

A Muzsikáló Természet Együttes a legkülönbözőbb műfajokból szövi össze a Természet előtt tisztelgő műsorát. A koncert során életre is keltheted Ég és Föld lakóit: hangokkal, táncos, mozgásos játékkal jelenítheted meg őket.


Legkisebbek mozija: A kis Nicolas - Eljött a boldogság ideje! (6)

Puskin Kuckó - január 8., 10.00

A világ egyik legismertebb francia gyerekkönyv-sorozatának címszereplője ezúttal az egész családot lenyűgöző animációs filmben elevenedik meg.