Zsebibaba Debrecenben

A Debreceni Állatkert évről évre örömhírekkel szolgálhat a Bennett-kenguruk csapatának háza tájáról, ez pedig idén sincs másképp, ugyanis február elején a gondozók ismét egy kölyköt pillantottak meg az egyik nőstény erszényében. A születésekor babszemméretű, jelenleg nagyjából héthónapos apróság azóta is szépen cseperedik, és egyre kíváncsibban ismerkedik a külvilággal.

Néhány napja már nemcsak kikukucskál, hanem olykor ki is ugrik a biztonságot nyújtó erszény rejtekéből, ahova kilenchónapos koráig még visszajár majd. Érkezésével immár hat egyedet számlál a debreceni erszényesek csapata, akiket 11:00-kor kezdődő napi látványetetésük keretében is megcsodálhatnak a látogatók.

 

A Tasmania szigetén, illetve Ausztrália keleti és délkeleti részén őshonos Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) a partvidéki erdők és bozótosok lakója. Köznapi elnevezése kissé megtévesztő, mivel bár számos tekintetben hasonlít közeli rokonaira, a kengurukra, a náluk kisebb termetű és zömökebb, erdőlakó wallabyk közé tartozik. Jellegzetessége a vöröses nyak- és vállszőrzet, illetve a nagy és mozgékony fül – a természetben főként erre és kiváló szaglására hagyatkozik, mivel látása viszonylag gyenge. Alapvetően magányosan él, a táplálékát képező fűfélék, termések és gyökerek után főleg szürkületkor és éjszaka kutat, nappal pedig az árnyékban pihen.

 

 

Bár vadon élő populációja egyelőre stabil, élőhelyének csökkenése és minőségbeli romlása miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.

www.zoodebrecen.hu