ESTERHÁZY ART AWARD 2021 – Kihirdették a jelölteket

Az Esterházy Art Award független szakmai zsűrije 26 művészt jelölt a díjra. A hetedik alkalommal meghirdetett pályázatra 282 művész jelentkezett. A két évvel ezelőttihez hasonlóan, a pályázóknak lehetőségük volt a festmény alapú, nagyobb térinstallációs munkák mellett még csak papíron létező terveikkel is pályázni, amelyeket azonban a jelölés esetén meg kell valósítani.

Idén hetedik alkalommal osztják ki a díjat, a művészek június 11-ig online pályázhattak festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal az Esterhazy Now internetes oldalon. A második fordulóba továbbjutó művészeket július elején választotta ki a független, nemzetközi szakmai zsűri. Arról, hogy idén kik kapják meg a díjat, november 28-án születik döntés, az eredményt november 30-án, ünnepélyes díjátadón hirdetik ki.

A beküldött pályázatokból a független, nemzetközi szakmai zsűri – Sandro Droschl, Dr. Fabényi Julia, Dr. Ottrubay István, Rieder Gábor, Szegedy-Maszák Zsuzsanna, Vitus Weh és Luisa Ziaja – döntése alapján 26 pályázó jutott tovább a második fordulóba, és ezzel mindannyian a díj jelöltjei. Short List 2021 – Esterházy Art Award Magyarország címmel 2021. december 1-től a zsűri által beválasztott pályaművekből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

Forrás: Ludwig Múzeum


A díjra jelölt művészek: Balázs Nikolett, Bilak Krystyna, Czene Márta, Dallos Ádám, Dóra Ádám, Fábri Zachary, Fridvalszki Márk, Horesnyi Bálint, Kádár Emese, EJTECH – Kárpáti Judit Eszter és Esteban de la Torre, Kiss Adrian, Kiss Adrienn Mária, Koós Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Melkovics Tamás, Neogrády-Kiss Barnabás, Pintér Gábor, Rózsa Luca Sára, Rudas Klára, Süveges Rita, Schwéger Zsófia, Szabó Eszter, Tollas Erik, Tranker Kata, Trapp Dominika, Ulbert Ádám.

A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három, 45 év alatti magyar festőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri.

A korábbi győztesek – Horváth Dániel, Siegmund Ákos, a Borsos Lőrinc Brand (2009), Király András, Szabó Ábel, Karácsonyi László Attila (2011), Csató József, Kaliczka Patrícia, Kovács Olívia (2013), Makai Mira Dalma, Kaszás Tamás, Tibor Zsolt (2015), Keresztes Zsófi, Ezer Ákos és Nagy Imre (2017), Győri Éva Andrea, Nemes Márton, Puklus Péter (2019) – alkotói munkásságát az alapítvány továbbra is figyelemmel kíséri. Jelenleg augusztus 19-ig látható A boldogság szigetei – Best of Esterházy Art Award címmel szervezett kiállítás a berlini Collegium Hungaricum épületében.

A díjra jelölt művészek válogatott műveiből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, amelyet 2021. december 1-től 2022. február 13-ig láthatnak az érdeklődők.