Baris Pirhasan, török rendező neve nem csenghet ismerősen a magyar nézők számára. Magyarországon most bemutatásra kerülő filmjével nincs tele a média. Talán az éppen zajló Európa filmhét, vagy a rengeteg bombasztikus novemberi filmbemutató vonta el a figyelmet erről a halk szavú, de különleges filmről, nem tudom, de figyelem kedves nézők, ez a film is itt van, és nem kéne kihagyni.
A Nyári vakáció olyan világot mutat be, amelyet mostanság két iráni rendező filmjében is szerencsénk lehetett látni: Abbas Kiarostami "Szelek szárnyán"-jában vagy Mohsen Makhmalbaf "Gabbeh"-ében. Ezekben az alkotásokban dokumentum hűségű képeket kaphattunk iráni falvakról, ahol az emberek életét még napjainkban is ősrégi, szigorú hagyományok és csodálatos hitregék irányítják. Láthattunk bennük titokzatos szertartásokat, a kamera elől arcukat eltakaró nőket, hallgatagon üldögélő öregeket, állatokat terelő gyerekeket a zegzugos hegyvidéki falvak házai között. Segítségükkel bepillanthattunk néhány udvarba, bár csak sejthettük, mi folyik a zárt kapuk mögött. Hogy miről beszél a család hétköznapokon, milyen meséket mesélnek az öregek, milyen titkokról sugdosnak az asszonyok, milyen csalfaságokat követnek el a gyerekek? Erről keveset tudtunk meg. Kiarostami kamerája általában csak részleteket mutatott, történetei csak szilánkokat villantottak fel az ott élő emberek életéből. A rendező, "amit nem látsz, azt képzeld el" alapon tágította a végtelen és a filozofikus kérdések felé filmjének határait. Makhmalbaf iráni szőnyegekbe szőtt mesék képeinek felelevenítésével mutatta meg a nomádok életének mitológiáját. Kifogyhatatlan vágyunk, hogy ismeretlen kultúrák népeinek életét közvetlen közelről lássuk, azonban némiképp beteljesületlen marad. A török Pirhasan filmje viszont valamivel több betekintést enged a házak kapui mögé.
1972. A Nyári vakáció főhősnője, a tizenkét éves Esma vidéki rokonaihoz érkezik a városból a nyári szünidőre. Szülei azért küldik ide, hogy tanuljon, mert megbukott hittanból. Azt hiszi, büntetés lesz számára ez az unalmasnak ígérkező nyár, ám egyre több különös dolgot fedez fel új környezetében. Az ő szemszögéből ismerkedünk meg a falusi nagycsaláddal, s hamarosan rá kell jönnünk, a lány elől valamit rejtegetnek. Először úgy tűnik legkedvesebb nagynénje jelenlétét, aztán meg a nő férjének halálát (akiről később kiderül, mégsem halt meg), aztán kétes múltját és még ki tudja hány és hány vészterhes családi titkot, melyet Esma egy-egy elejtett szóból, gyermeki fecsegésből sejt meg. Vadóc tinédzserként érkezik, ám szívében tanyát ver a szerelem s édes gyötrelmeivel lassan gyönyörű leánnyá változtatja. Mindeközben megismerkedünk a rokonság zárt világában élő nőkkel, akik cseppet sem alárendeltjei a másik nemnek, a szenvedélyes, ám mégis türelmes férfiakkal, akik szigorú erkölcsi korlátok közé szorítva is képesek megélni az élet szépségét, a szerelem gazdagságát, és a nagycsaláddal, ezzel a csodálatos mikrokozmosszal, melynek rendkívül erős, ősi kohézióját csak a külvilágból beengedett hazugság képes megzavarni...
A film végén, mikor Esmát hazaviszik szülei és megkérdezik tőle mi történt vele a nyáron, ő ezt mondja: mi történt volna, ott falun? De valójában talán nem ezt gondolja. Lehet, hogy megtanult valami fontosat az ott élő emberektől: hogy a titkokat legjobb megőrizni, mert úgy válhatnak sorssá vagy végzetté, életet működtető beteljesült csodává.
