Gabriele Muccino filmje elkövet mindent, hogy megtudjuk, valóban az Egybesült Álmokat látjuk a vásznon, hiszen az Amerikendrím mindenkinek kijár, kár, hogy ez annyi közhellyel van fűszerezve, hogy a gyomrunk megfájdul tőle. A sztárbrókerré lett csontsűrűségmérőgép-ügynök (uhh) igaz története következik. Will Smith fegyver nélkül is ön- és életveszélyes.
Szóval a dolog akkor kezd el bűzleni, amikor jönnek sorban a jajne, már megint felkiáltásaim. A kis Jaden kosarazni szeretne, hiszen fekete, s ez az ő egyetlen lehetősége. A kosárpálya dróthálóval van körülsáncolva, amibe Chris papa (Will Smith) belekapaszkodik, s már látjuk is, milyen sanyarú a bronxi sors. Aztán: Chris Gardnernek csak egy hajszálon múlik a sorsa, s csak egy levegővételnyi időn, hogy még épp ki tudja rakni a Rubik-kockát, aminek - minő magyar tragédia - nem halljuk a nevét. A hajszálvékony sorson dől el a brutálvastag pénztárca. USA a köbön. Egyenesen meglepő, hogy a telefonszámok nem 555-tel kezdődnek.
Nos, hogy egyértelmű legyen a helyzet, Chris Gardner egész nap gürcöl és melózik, hogy megegyen a napi falat Lindának, Jadennek és saját magának. Egyszer meglátja, hogy a tőzsdéről mindig puccos, snájdig, vigyorgós fogpasztareklámarcok lépnek ki, akiknek az élet sokkal könnyebb, s akik otthon nem hagyományos mosóport használnak. Ő meg csak gályál, s még a fia is csak a Boldogság tanyájára járhat oviba, ami köztünk szólva elég tré hely. Elhatározta hát, hogy benne lesz abban a húszban, akit a többszáz pályázóból gyakornoknak választanak, s persze ő lesz az egyetlen, aki állást is kap a paradicsomban. Aprócska bökkenő, hogy addig elhagyja a felesége, hogy pár lakóhelyet a háta mögött hagy fiával, hogy a hajléktalan szállóra jutnak, de közben fontos, befolyásos és persze gazdag üzletembernek kell látszania.
A sablonos történetből nem árulok el sokat, ha azt mondom, hepienddel zárunk. Chris bróker lesz, sőt, saját cége is lesz, de szerencsére idáig már nem jutunk el. A film ugyanis nem a csillogásban szeretne fürdeni, hanem egy belevaló pokoljárást és felemelkedést mesél el. Persze - de lehet, hogy ismétlem magam? - nem ez az első ilyen. Az amerikai álom megvalósulása már unalmas, sokszor lerágott csont. Sokat és nagyot, ennél többet kellene adni, hogy még üssön a sztori. Felejthető film tehát A boldogság nyomában, sok moralizáló megmondással és "keressük a boldogságot" szlogennel. Ha ellene dolgozik a túl gyors felejtésnek, akkor az Will Smith, aki szokatlan szerepkörében szimpatikusat játszik, s akinek filmvégi örömkönnyeiben szépen összegyűlik az egész film keserűsége. Szép jelenet. 2001, az Ali után másodszor is Oscarra jelölték, a kérdés már csak az, ismét csak jelölték-e.
