Vasárnapi programok

Az idei második vasárnap nem olyan bulis, mint az első, de nem is baj, mert jön a hétfő. A különböző zenei stílusok között elrejtettünk egy kis filmnézős programot is.

AHOY! Alestorm és Gloryhammer közös turnéval indul az év, ráadásul rögtön Budapesten is lehorgonyoznak egy estére. Január 8-án a BARBA NEGRA új helyszínén tér vissza hozzánk az Alestorm a Gloryhammer legénységével összefogva. A közös európai turné állandó vendégei, az est hangulatának megalapozói az olasz power metal csapat, a Wind Rose és a kalóz metal brigád, a Rumahoy lesznek.

A Budapest Klezmer Band Európában és a tengerentúlon is egyaránt ismert és közkedvelt együttes. Számtalan koncertjük mellett olyan egyedi koprodukciókban is szerepeltek, mint a Pannon Dalok Rost Andreával vagy a Purim, avagy a Sorsvetés a Győri Balettel. A számos színházi fellépés és koncert mellett Fegya két saját musicallel is büszkélkedhet, a Menyasszonytáncot az Operettszínházban, a Farmerkirályt pedig 2022 nyarán a Soproni Kőfejtőben mutatták be. Már hagyomány az együttes életében a budapesti újévi koncert, amelyet a közönség is nagyon vár, és amelynek ezúttal a Müpa ad otthont. Ezen az estén is új oldaláról ismerhetjük meg a zenekart: vendégük lesz Molnár Piroska és Mikó István - egy megismételhetetlen estének lehetnek tanúi.

A Külön falka történetében a tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

Marczibányi Téri Művelődési Központ, január 8., 19:00

Neil Young, a Crosby, Stills, Nash & Young szupercsapat talán leghíresebbike, a mai napig termékeny dalszerző, világjáró művész. Neve mára már fogalom. A woodstocki nagy nemzedék egyik utolsó nagysága. A Neil Young Sétány a kezdetektől a legújabb dalokig Sülyi Péter magyar fordításában énekli Young és a többiek híres és álomszép slágereit.

Szalóky Classic Jazz Sunday

IF Cafe, január 8., 20:00

Évinditó klasszikus jazz. 2023-ban 12 ilyen lesz. De első csak egy van! Legvidámabb klasszikusok:
Szalóky Béla (trombita), Gyárfás István (gitár), Dennert Árpád, Lutz János (nagybőgő)

Maluridé a Központban

Központ, január 8., 20:00

A Maluridé formáció 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, és elektronikus zene alapjaira épül, ugyanakkor lírikus, szövegközpontú ének szólamaikkal a klasszikus harmóniák eszköztárából is válogatnak.