5 sztárpár, akik forgatásokon szerettek egymásba

Gyakran olyan jól működik a kémia két főszereplő között, hogy a valóságban is egy pár lesz belőlük. Mutatjuk a legromantikusabb történeteket!

Eva Mendes és Ryan Gosling (Túl a fenyvesen)

Az embereket minden bizonnyal nagyon érdekelné ennek a sztárpárnak a magánélete, de a kubai származású színésznő és a közelgő Barbie sztárja híresen óvja a privát szféráját. Annyit lehet róluk tudni, hogy

2011-ben szerettek egymásba, a címben jelzett borongós bűndráma forgatásán, amelyben szerelmespárt alakítottak.

Lányaik, Esmeralda és Amada 2014-ben, illetve 2016-ban születtek meg, Mendes pedig egy kisebb szerepben feltűnt Gosling rendezésében, a Lost Riverben is – ami rettenetesen sikerült, szóval ez is az azóta egyébként a színészettől visszavonult színésznő mérhetetlen szerelmének a jele. Annak ellenére, hogy nagyon diszkrétek, ritka alkalmakkor a sztárok azért beszélnek a kapcsolatukról: 2017-es Golden Globe-ját például a színész „élete nőjének” ajánlotta; a színésznő pedig nyilvánosan is megvédte a férjét, amikor a közösségi médiában azért kritizálták, mert túl öreg Kennek.

Mendes és Gosling a Túl a fenyvesen premierjén. Forrás: Sonia Recchia / Getty Images

 

Jennifer Lopez és Ben Affleck (Gengszterrománc)

Ennek a két sztárnak meglehetősen bonyolult a szerelmi története, de annyi bizonyos, hogy 2002-ben jöttek össze először, a híresen rossz Gengszterrománc forgatásán. A kritikusok ugyan azzal vádolták a színészeket, hogy nem működött köztük a kémia a vásznon – de a valóságban ez szemmel láthatóan nem így volt. A közös gyűjtőnévvel Benniferként emlegetett pár kapcsolata azonban viharosnak bizonyult: egy év telt csupán el, és ők máris túl voltak egy eljegyzésen és annak felbontásán is. Az élet azonban úgy hozta, hogy

2021-ben újra összejöttek,

2022-ben pedig, kerek húsz évvel azután, hogy szerelmük fellángolt, végre tényleg összeházasodtak. Habár azóta a közösségi médiát és a sajtót több olyan fotó és videó is bejárta, ami azt bizonyítja, hogy Affleck nem mindig érzi magát komfortosan felesége oldalán a nyilvános rendezvényeken, szerintünk ez a szerelem igenis örök, csak a színésznek egyszerűen nincs pókerarca.

Lopez és Affleck a filmben. Forrás: Warner Home Video

 

Daniel Craig és Rachel Weisz (Álmok otthona)

Érdekes módon a két angol sztár már nem először dolgozott együtt, amikor 2010-ben egymásba szerettek ennek a pszichothrillernek a forgatásán, de úgy tűnik, 1994-ben, amikor mindketten szerepeltek a Les Grandes Horizontales című színdarabban Londonban, még nem érezték, hogy őket az isten is egymásnak teremtette. Viszont ezt követően felgyorsultak az események, hiszen mire a mozik 2011-ben bemutatták az Álmok otthonát, Craig és Weisz már össze is házasodtak. Azóta pedig úgy élnek harmonikus családi életet, hogy 2018-ban megszületett közös lányuk, és mindkettejüknek van egy-egy gyermeke korábbi kapcsolatából is (a színésznőnek nem mástól, mint Darren Aronofsky rendezőtől). 2013-ban egyébként a sztárpár tagjai ismét együtt játszottak a színpadon, ezúttal a Broadwayen, Harold Pinter Árulás című darabjának a felújításában,

ami egy megcsalás története – de Rachel Weisz szerencsére nem a valóságból merített ihletet a hűtlen asszony szerepére.
Forrás: Kevin Winter / Getty Images

 

Kurt Russell és Goldie Hawn (Második műszak)

Daniel Craig és Rachel Weisz kapcsolatához hasonlóan ezé a 40 éve egy párt alkotó duóé sem volt szerelem első látásra, hiszen a The One and Only, Genuine, Original Family Band 1966-os forgatásán találkoztak először, de csak évtizedekkel később, az 1984-es Második műszak munkálatai során szerettek egymásba. Russell és Hawn ekkorra túl voltak pár csalódáson, mindkettejüknek volt előző házasságokból született gyereke vagy gyerekei (a színésznőnek például Kate Hudson, akiből szintén színésznő lett).

Talán ezért, talán más miatt, a feleknek mindenesetre úgy sziklaszilárd azóta is a viszonya, hogy nem házasodtak össze.

De így is példás családi életet élnek, Russell sajátjaiként szereti „mostohagyerekeit”, egy közös fiuk is született, Wyatt (nem túl nagy meglepetésre ő is színész lett), és további filmeket is forgattak együtt (például a bűbájos A vasmacska kölykeit).

A sztárpár a Második műszakban. Forrás: HBO

 

Javier Bardem és Penélope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)

Ennek a két dögös spanyol színésznek is kellett pár évtized hozzá, hogy leesen a tantusz, hiszen szintén nem az első közös munkájuk során döntöttek úgy, hogy egy pár lesznek, hanem sokkal később (igaz, az 1992-es Sonka, sonka forgatásakor Cruz még csak 16 éves volt). De huss, csak úgy elröppent 15 év, és a Vicky Cristina Barcelona 2007-es forgatásán egymásba szerettek, majd három év múlva össze is házasodtak.

Azóta két közös gyermekük született, és három filmet forgattak együtt, A jogászt, az Escobart és a Mindenki tudja című drámát.

A kettejük közötti szakmai és romantikus viszony metszete pedig újabb csúcspontra ért, amikor ugyanabban az évben, 2022-ben mindkettejüket Oscar-díjra jelölték (Bardemet Az élet Ricardóéknál című életrajzi filmért, Cruzt a Párhuzamos anyákért – végül egyikük sem nyert).


(via ScreenRant)

 

Még több forgatáson szövődött szerelem

8 forgatáson szövődött szerelem, amiből házasság lett

Blake Lively és Ryan Reynolds a 2011-es Zöld Lámpás forgatásán habarodtak egymásba, Alicia Vikander és Michael Fassbender éveken át titkolták, hogy együtt vannak.

Tovább