7 film a háború szörnyű utóhatásairól

Nemcsak a fronton várja borzalom az embert, hanem onnan hazatérve is.

Rengeteg háborús film foglalkozik azzal, hogy mi történik az egyénnel a fronton, milyen lelki és fizikai megpróbáltatást jelent egy csatatéren harcolni. Ám vannak olyan alkotások, amik az okozatot mutatják be, azt, hogy mi lesz azzal, aki hazatér a frontról. Hogyan tudja összeegyeztetni az egyén a civil életét a katonaival, egyáltalán képes-e visszatérni a hétköznapi életbe? Hét olyan filmet szedtünk össze, ami a háborús traumákkal, a háború utóhatásaival foglalkozik.


Johnny háborúba megy (1971)

Dalton Trumbo forgatókönyvíró  a szatíra és a fekete humor eszközeivel mutatja be a háború utáni élet abszurditását. Joe Bonham (Timothy Bottoms) lelkesen indul a lövészárkok felé az I. világháborúban, ám végül egy kórházban köt ki, minden emberségétől megfosztva: végtagok és arc nélkül vegetál, ám mivel az agya még működik, életben tartják. Johnny valójában már csak teher az állam és saját maga számára is, és bár már nincs a csatatéren, csapdába esett saját, roncsolt testében. A film azt mutatja meg groteszk eszközökkel, hogy a csatából hazatérő katonáknak már semmi hasznuk sincs a társadalom számára.


A szarvasvadász (1978)

Michael Cimino filmje egy pennsylvaniai kisváros baráti társaságát követi, akik elmennek harcolni Vietnámba. Mindez olyan sztárokkal, mint Robert De Niro, Christopher Walken és Meryl Streep, valamint John Cazale, akinek ez volt az utolsó szerepe, mivel a bemutató évében elhunyt tüdőrákban. A film éles kontrasztba állítja a háború előtti és utáni életet, részletesen bemutatja, hogy a társaság tagjai milyen traumákkal jönnek vissza a frontról. A legemlékezetesebb Nick, aki a fogságban a halál megszállottja lesz, és folyton kísérti a sorsot az orosz rulettel: Walken játékában az emberi esendőség megvetése tör felszínre. A szarvasvadász amellett, hogy a traumatizált egyénnel foglalkozik, azt is megmutatja, hogy miként zilálja szét a háború a közösséget. 


Rambo (1982)

A brutális túléléstörténet középpontjában egy vietnámi veterán áll: John Rambo (Sylvester Stallone) valaha egy elit katonai csoporthoz tartozott, akiket arra képeztek ki, hogy elviseljék a fájdalmat. Ám van olyan fájdalom, amit nem lehet elviselni: ha az ember a hazájáért harcol, majd visszatérve semmibe veszik, sőt gúnyoldódnak rajta. Egy washingtoni kisvárosban Will Teasle seriff (Brian Dennehy) kitessékeli furcsa viselkedése és katonai kabátja miatt, ám ő felszívja magát, és visszafordul a város határán. A seriff, aki előszeretettel cukkolja a veteránt, végül letartóztatja, ám Rambóból a börtön elhívja a fogság traumáját, így megszökik. A Rambo a vietnámi háborúban életét kockáztató katona és a kor ellenkultúrája közötti szakadékot mutatja meg, de több, hasonló témájú filmmel ellentétben túl is mutat ezen: egy olyan férfi küzdelmét állítja középpontba, akinek sokáig az extrém kiképzés és a felhalmozott izmok jelentették a túlélést. A Rambo a katonai rang megszűnése miatti kétségbeesésről is szól: a főszereplő az utolsó jelenetben meg is kérdőjelezi saját értékeit, és összehasonlítja a háborúban eltöltött éveket a visszatérés utáni élet hiábavalóságával.


Született július 4-én (1989)

Oliver Stone közösen írta a forgatókönyvet Ron Kovic veteránnal, aki a vietnámi háborúban találatot kapott, és deréktól lefelé lebénult. A főszerepben Tom Cruise látható, aki hatalmas beleéléssel alakítja a katonát, aki a kezdeti lelkesedéstől eljut a teljes megsemmisülésig: szembesül az erkölcs megsértésével a parancsnoki láncban, a testi fogyatékosság méltatlan kezelésével, és végül azzal, hogy az egész kormányban csalódnia kell. Kovic ezzel párhuzamosan hazafias katonából háborúellenes aktivistává válik. A Született július 4-én azt mutatja meg, hogy ha az ember képes felülírni korábbi meggyőződéseit, az is hozzásegítheti a gyógyuláshoz.


Sivatagi cápák (1999)

Ha egy háború véget ér, nem minden katona pakol össze rögtön és megy haza. Ez történik David O. Russell szatirikus filmjében is, melyben az Öböl-háború után egy maroknyi katona úgy dönt, hogy kihasználja a hirtelen keletkezett szabadidőt, és hódol a hedonizmusnak. Archie Gates őrnagy (George Clooney) vezetésével elindulnak, hogy felkutassák a Kuvaitból ellopott aranyrudakat, és megszerezték maguknak. Ám tervük során szembesülnünk kell azzal, hogy nem minden úgy működik Irakban, mint ahogy azt híradókban mutatják. A Sivatagi cápák valójában azt mutatja meg, hogy az új cél, az új izgalom hogy fel tudja lelkesíteni a katonákat. A háború vége tétlenséggel jár, és a tétlenség számukra fásultságot szül.


Amerikai mesterlövész (2014)

Clint Eastwood egy valódi haditengerész visszaemlékezései alapján forgatta le a filmjét, a főszerepben Bradley Cooperrel. Kyle rekordszámú, több mint 150 gyilkosságot hajtott végre, és miközben Irakban harcolt, férjként és apaként egyre kevesebb kötődést érez a családja felé. Egyre nehezebb számára, hogy visszazökkenjen a civil életébe, és kapcsolatot teremtsen a rokonaival. Az Amerikai mesterlövész érzékletesen mutatja be a poszttraumás stressz zavar kialakulást, és a legtöbb filmmel ellentétben, ami a háború utáni hazatéréssel foglalkozik, itt Kyle újból és újból visszatér a frontra. Minden egyes alkalommal egyre érzéketlenebbé válik, és egyre könnyebben megy neki a gyilkolás. Ezzel párhuzamosan viszont egyre kevesebbet jelent neki az emberi élet.


Megan Leavey (2017)

Az igaz történeten alapuló film főszereplője Megan Leavey (Kate Mara), aki az iraki háborúban egy bombakereső német juhásszal, Rexszel dolgozik együtt. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és egyfajta bajtársias kapcsolat alakul ki köztük, amit tovább erősítenek a közösen elszenvedett sérülések. Mikor Leavey hazatér, nehezen gyógyul a háború okozta traumából, és bár édesanyja segít neki, vele nem tud olyan kapcsolatot kialakítani, mint Rexszel. A lány pszichés gyógyulásának záloga a kutya örökbefogadásáért folytatott küzdelem. A film a fronton kovácsolódott kapcsolatok fontosságáról és a hűségről szól, és arról, hogy ezek a kötelékek mennyire felbecsülhetetlen részét képezik a rehabilitációnak.


(via Ranker)