7 jó film, amit végül sosem mutattak be a mozik

Chaplin maga égette el egy 1926-os némafilmje összes tekercsét, Ben Afflecknek sosem láthatjuk már a saját Batman-verzióját, és a mexikóinak maszkírozott Robert Downey Jr. sportvígjátéka is örökre dobozban marad.

Miután a Discovery megvásárolta a WarnerMediát, a két vállalat egybeolvadt Warner Bros. Discovery-vé, az új vezetőség pedig a spórolást tűzte ki célul, ezért David Zaslav, az új vezérigazgató 3 milliárd dollárt akart lefaragni a költségekből. Ennek jegyében akkor a cég úgy döntött, hogy a 90 millió dollárból leforgatott Batgirlt és a Scooby Doo 40 millió dollárból forgatott karácsonyi különkiadását, a Scoob!: Holiday Hauntot sem fogja bemutatni, nemrégiben pedig kidobták a már szintén leforgatott, 70 millió dollárba kerülő Coyote vs. Acme című vígjátékot is, amelyben a Gyalogkakukkot kergető Prérifarkas felháborodott rajzfilmfiguraként pereli be a valóságban az Acme gyárat amiatt, mert folyton felrobbannak a cég selejtes termékei.

Kukázta a Warner a 90 millió dollárból leforgatott Batgirlt

A Besúgó után itt a stúdió újabb áldozata. Ilyen nincs, és mégis van.

Tovább

 

Nem a Warner spórolása volt azonban az első olyan eset Hollywoodban, amikor egy szinte már kész film végül nem kerülhetett mozikba,

az alábbiakban ezekből szedtünk össze egy csokorra valót.

 

1. Chaplin A Woman of the Sea-je

Charles Chaplin két elveszett némafilmjének egyike (a másik az 1914-es Her Friend the Bandit) eredetileg Sea Gulls munkacímmel készült el közel 100 éve, és egy kisvárosi halász lányairól, Joanról és Magdalenről szólt. Magdalen egy Peter nevű férfival járt jegyben, de a lány is, és Joan is belehabarodnak egy nagyvárosból jött íróba, aki Magdalent választja, és vele tér vissza a nagyvárosba. Peter így Joannal házasodik össze, de sok évvel később Magdalen visszatér, hogy megpróbálja tönkretenni a kapcsolatukat. A filmben Chaplin csak egy kis szerepet kapott (ő volt az apa), és a rendezést is átengedte Josef von Sternbergnek, ő pedig csak a produceri teendőket látta el. Az 1926-os forgatás 6 hónapon át tartott Los Angeles környékén és Chaplin stúdiójában, a produkció teljes költsége 90 000 dollár volt. Von Sternberg tartott egy tesztvetítést Beverly Hillsben (Chaplin engedélye nélkül), ám ott az volt a nézők véleménye, hogy „a film rendkívül szép, de üres”.

Von Sternberg partizánakciója, a cselekmény hiánya és Edna Purviance gyenge alakítása annyira felbosszantotta Chaplint, hogy megtagadta a film mozikban való bemutatását.

A tekercsek egészen addig érintetlenül maradtak a stúdiójában, amíg az amerikai adóhivatal el nem kezdett érdeklődni Chaplin pénzügyei iránt, ezért aztán a negatívokat 1933-ban öt tanú előtt elégették mint adóügyi szempontból totális veszteséget – így a film örökre eltűnt. Pár éve viszont jó pár forgatási fotó előkerült, amelyek már könyv alakban is megcsodálhatók.

Forrás: josefvonsternberg.blogspot.com

 

2. A Jodorowsky-féle Dűne

A leghíresebb kútba esett grandiózus film minden kétséget kizárólag a zseniális polihisztor, Alejandro Jodorowsky nevéhez fűződik. Az ő Dűne-feldolgozásában Salvador Dalí lett volna IV. Shaddam császár, Orson Welles Harkonnen báró, Mick Jagger Feyd-Rautha, Udo Kier Piter De Vries, David Carredine pedig Leto Atreides. A pszichedelikus jelenetek alá a Pink Floyd szolgáltatta volna a zenét, a concept artokat pedig Chris Foss brit sci-fi illusztrátor (később dolgozott a Nyolcadik utas: a Halál, a Superman és A galaxis őrzői látványán is), a híres francia képregényrajzoló, Moebius, valamint az Alien és más lidércnyomásos alakok atyja, a svájci szürrealista festő, H.R. Giger készítette el.

Két éven át dolgoztak a Dűne előkészületein, csak a forgatókönyv (ami tartalmazta a storyboardot és Moebius 3000 vázlatrajzát) 2 millió dollárba került.

Sajnos Hollywoodban végül túlságosan művészinek és drágának ítélték ezt a grandiózus filmtervet, így végül nem valósult meg – de így legalább Jodorowsky és Moebius később minden őrült ötletüket átmenthették az Incal című, utóbb kultikussá vált sci-fi képregényükbe.

 

3. Tim Burton és Nicoals Cage Supermanje

A Batman és a Batman visszatér kasszasikere után Tim Burton Nicolas Cage főszereplésével akart leforgatni egy Superman-filmet, amire elég sok pénzt el is költött a Warner stúdió, mielőtt elkaszálták volna. Cage-nek például már szuperhősruhája is volt: egy fura, robotszerű gúnya, amire azért volt szüksége, mert a történet szerint (amit részben Kevin Smith írt)

Clark Kent meghal, de aztán egy élő szövetként rátapadó kryptoni mesterséges intelligencia segítségével mégis életben marad, és bosszút áll a Lex Luthorral egybeolvadt Agykeselyűn,

akit az egyik korai változatban Luthiacnak, a másikban Lexiacnak hívtak (Agykeselyű eredeti angol neve ugyanis Brainiac a DC-képregényekben).

Tim Burton egy teljes évet töltött el a film előkészületeivel, viszont egyáltalán nem járt rosszul, amikor a Warner végül lefújta a projektet: a szerződése értelmében így is járt neki 5 millió dollár. Ezt a bizarr Supermant végül mégis láthatták a képregényrajongók a pénztáraknál hatalmasat bukó Flash-ban, mint egy párhuzamos dimenzió szuperhősét: a CGI-vel felizmosított Nicolas Cage itt is ugyanúgy egy óriáspókkal csapott össze, ahogy azt a Tim Burton-féle filmben tette volna

 

4. David Lynch Ronnie Rocketje

Lynch-et a Radírfej után egy furcsa filmterv hozott lázba, ami a saját bevallása szerint „egy abszurd krimi lett volna a létezés különös erőiről és az elektromosságról”. A Ronnie Rocket az '50-es évek olcsó sci-fijeiből merített volna, főszerepben egy detektívvel, aki annak köszönhetően, hogy tud fél lábon állni(!), átkerül egy rejtélyes dimenzióba, és egy titokzatos ellenféllel kerül szembe, aki fegyverként használja az elektromosságot. A történet másik szálában magát a címbéli Ronnie Rocketet ismertük volna meg, aki egy olyan tizenéves törpenövésű ember, aki egy orvosi műhiba miatt bizarr, vörös hajú szörnyszülötté változik, egy elektromos ketyerével a mellkasán. Árammal táplálkozik, rá tudja magát kötni a hálózatra, de az elektromosságot pusztításra is tudja használni.

Michael J. Anderson, a Twin Peaks visszafelé beszélő, táncoló törpéje lett volna Ronnie Rocket,

de a többi szerepet is David Lynch kedvenc színészei játszották volna: Isabella Rosellini, Dean Stockwell, Brad Dourif, Jack Nance, Dennis Hopper és Harry Dean Stanton. 

 

5. David Lynch Antelope Don't Run No More-ja

Lynch az Aminek ​álmodom című önéletrajzi kötetében elárult egyet s mást arról, micsoda őrült filmet akart egy időben forgatni a Mulholland Drive és az Inland Empire szellemiségében. A történet Los Angelesben játszódott volna, ahol egy Pinky névre hallgató zenész túlvilági entitásokkal és földönkívüli lényekkel találkozik, ráadásul (ahogy azt a cím is sugallja)

az antilopok és más állatok ebben a valóságban képesek emberi nyelven beszélni!

A pletykák szerint 2018-ban a Netflix meg is támogatta volna anyagilag David Lynch szürreális filmjét, épp ekkoriban készült ugyanis a streamingóriás háza táján Martin Scorsese Az írje is, és a Netflix kifejezetten arra törekedett, hogy komoly filmstúdiónak tekintsék, ahol felkarolják a legnagyobb rendezők szerelemprojektjeit. A streamingplatform azonban a következő években egyre szorosabbra húzta a nadrágszíjat az általa gyártott filmek terén, és teljesen ráállt a mainstream produkciókra, amelyek közé manapság már egészen biztosan nem férne be egy Lynch-hangulatú, bizarr lázálom.

 

6. Ben Affleck Batmanje

Ben Affleck először 2017 elején beszélt nyilvánosan arról, hogy nincs minden rendben az önálló Batman-filmje körül, amire már a 2016-os Batman Superman ellen óta készült, és ő lett volna a forgatókönyvírója és a rendezője is. Végül a korábbi Warner-filmek rossz kritikai visszhangja és a stúdió nyomására visszalépett, és csak a főszerepet vállalta. 2017 novemberében viszont már azt is megpendítette, hogy szögre akasztaná a Denevérköpenyt, és egy utolsó filmmel végső búcsút venne a karaktertől. Akkoriban ugyanis nagyon elszontyolodott amiatt, hogy a fél internet a Sad Affleck-mémmel volt tele.

 

Persze már ekkortájt felröppent a pletyka, hogy csak gázsivita alakult ki a Warner és Ben Affleck között az Igazság Ligája bemutatója után, 2018 elején viszont már kreatív különbségekről szóltak a hírek. Nem sokkal később felrobbant a Denevérbomba: a fél internetet bejárta a fotó, ahogy az akkor már alkoholproblémákkal küzdő Afflecket iszonyú ramaty állapotban vitte be a rehabra a volt felesége, Jennifer Garner. Mivel a színésznek több akkori kapcsolata is az alkoholizmusa miatt ment tönkre, a Warner stúdiónál állítólag nem akartak több millió dolláros biztosítást kötni arra az esetre, ha rosszullét vagy beszámíthatatlan állapot miatt ott kell hagynia a Batman-film forgatását a főszereplőnek, ezért végül Robert Pattinson lett 2022-ben az új Denevérember.

A Ben Affleck-féle Batman ellenfele Deathstroke, azaz Halálcsapás lett volna, aki „Bruce Wayne gonosz verziója”: a harcművészetek szupererős mestere, egy páncélba bújt, szamurájkardos bérgyilkos.

A karaktert Joe Manganiello alakította volna, és Affleck pár werkfotót is kiszivárogtatott róla a Twitterén, tehát már megvolt a filmhez a sztori, a jelmez, a díszlet és egy rakás másik dolog is. A történet azzal indult volna, hogy Deathstroke az Arkham Elmegyógyintézetben raboskodik, de persze kiszabadul, és bosszút akar állni az őt odajuttató Denevéremberen...

 

7. Jamie Foxx All-Star Weekendje

Ezt a sportvígjátékot Jamie Fox maga rendezte volna meg a saját forgatókönyvéből, és több szerepet is magára osztott benne. Ő lett volna:

  • Malik, a fanatikus kosárlabda-rajongó teherautósofőr, aki rajong az NBA-szupersztár LeBron Jamesért,
  • Cleveland A. Smith, a valóságban is létező sportriporter, Stephen A. Smith kitalált ikertestvére
  • és egy rasszista fehér zsaru is.

A történet Malik kálváriájáról szólt, aki a cimborájával együtt jegyeket nyer az NBA All-Star gálájára, ám mulatságos fordulatok egész sorában kell az életükért futniuk. Egészen elképesztő sztárparádét vonultatott volna fel a film:

benne lett volna Jessica Szohr, Eva Longoria, Ken Jeong, Gerard Butler és Benicio del Toro is, Robert Downey Jr. pedig egy mexikói fickót alakított volna,

hasonlóan ahhoz, amikor a Trópusi viharban ő volt Kirk Lazarus, aki fekete színésszé operáltatta magát az Oscar-díj reményében. Az All-Star Weekend eredetileg 2018-ban került volna a mozikba, egy időben a 2018-as NBA All-Star gálával, de nem készültek el időben az utómunkával, ezért elhalasztották a premiert a 2019-es NBA All-Star gála hetére. Ez sem jött össze, és a bemutató először 2021-re, majd 2022 júliusára tolódott. 2022 augusztusában viszont Jamie Foxx hivatalosan is bejelentette, hogy a filmjét nem fogják mozikban bemutatni, mivel nem akar a viták kereszttüzébe kerülni amiatt, hogy Robert Downey Jr. egy mexikói férfit játszik benne.

 

Jamie Foxx és Robert Downey Jr. (forrás: Kevin Mazur/VF1/WireImage/Getty)

 

(via Collider, io9 & PopMatters)