Vannak színészek, akik nem várják meg, amíg a siker bekopogtat az ablakon, hanem létrehozzák azt a szerepet és hozzá azt a filmet vagy sorozatot, amely révén egyszer és mindenkorra befuthatnak.
Sylvester Stallone - Rocky (1976)
Sylvester Stallone lényegében a saját történetét írta bele a filmbe: a '70-es években ugyanis nincstelen, mellőzött forgatókönyvírónak és színésznek érezte magát, akiben hiába van meg a tehetség és a bizonyítási vágy, egyszerűen képtelen befutni Hollywoodban. A United Artist stúdió munkatársainak tetszett ugyan Stallone forgatókönyve, azonban a producerek
Rocky szerepét inkább olyan, már befutott sztároknak akarták volna odaadni, mint Robert Redford, Ryan O'Neal, Burt Reynolds vagy James Caan.
Stallonét viszont nem hatotta meg sem a stúdió által felajánlott, állítólagos csillagászati nagyságú pénzösszeg, sem pedig a családtagjai unszolása, és egyszerűen nem volt hajlandó eladni a forgatókönyvét a United Artistnak, és ragaszkodott ahhoz, hogy csakis ő lehet a film főszereplője, Rocky Balboa. És bejött a dolog, a Rocky nem kevesebb mint tíz Oscar-jelöléséből kettő neki jutott főszereplőként és forgatókönyvíróként.
Emma Thompson - Értelem és érzelem (1995)
Persze, itt kicsit csalunk, hiszen az Ang Lee rendezte kosztümös drámát alapvetően a nagy klasszikus, Jane Austen írta, de a filmet tulajdonképpen Emma Thompsonnak köszönhetjük. Ő volt az, aki úgy gondolta,
Nagy-Britanniában rengeteg nagyszerű színésznő van, és nagyon-nagyon kevés olyan szerep, amit eljátszhatnának,
de nem csak kesergett, neki is állt, hogy tegyen ez ellen valamit. Fogta Jane Austin regényét, és írt belőle egy izgalmas, modern forgatókönyvet, amiben természetesen magára osztotta Elinor Dashwood szerepét. Thompson első forgatókönyvvázlata 350 kézzel írt oldalból állt. A végső változat ennek és további tizenhárom verziónak az egybeolvasztása volt, amiket az alkotó négy és fél éven át írt – és ami elveszett, amikor a komputere felmondta a szolgálatot. Szerencsére a színésznő jó barátja, Stephen Fry értett a számítógéphez, és segített helyreállítani a file-t – ezért köszönetet is kapott a stáblistán. A film bemutatása után annyira népszerű lett, hogy az alapjául szolgáló Jane Austen-regény is újra felkerült a New York Times bestsellerlistájára.
Nia Vardalos - Bazi nagy görög lagzi (2001)
A Bazi nagy görög lagzi eredetileg a forgatókönyvíró-rendező-főszereplő Nia Vardalos egyszemélyes színpadi show-ja volt, amit azért írt, mert elege volt abból, hogy ha kap is szerepet, akkor latin nőket kell játszania – ő görög nőt akart alakítani. A műsort látta Rita Wilson is, és úgy érezte, hogy filmre kéne vinni, ezért megemlítette férjének, Tom Hanksnek is a dolgot. A házaspár ezután producerként bábáskodott a romantikus komédia születése körül. Vardalos egyébként az első híváskor
rácsapta a kagylót Hanksre, mert nem akarta elhinni, hogy tényleg ő keresi.
Habár mindössze 5 millió dollárból, kis függetlenfilmként készült, ami sosem szerezte meg a jegybevételi toplista első helyét, a Bazi nagy görög lagzi 52 héten, azaz egy teljes éven át szerepelt a mozik műsorán - ez 11 héttel több, mint amennyi ideig a Titanic műsoron volt –, és összesen közel 369 millió dollárt szedett össze világszerte, amivel meghetvennégyszerezte készítésének költségeit.
Ricky Gervais - A Hivatal (2001)
Ricky Gervais ekkor még rádiózott, de szívesen kipróbálta volna magát a tévében, és ehhez kapóra jött, hogy Stephen Merchant személyében egy rendkívül kreatív asszisztenst kapott. Ők ketten írták meg és forgatták le a Seedy Boss című rövidfilmet, ami aztán valahogy eljutott a BBC TWO igazgatójához, aki sorozatot rendelt belőle. Ebben aztán Gervais teljesen kibonthatta azt a képzeletbeli karaktert, akit korábban arra használt, hogy rádiós kollégáit szórakoztassa adásszünetben. Ő lett David Brent, egy jelentéktelen papírkereskedő cég jelentéktelen irodájának jelentéktelen főnöke, aki lusta, egoista, nincs tekintettel senkire és semmire, de
tele van téveszmékkel saját magát illetően.
Az iroda dolgozóinak életét szinte ötpercenként megkeseríti, miközben észre sem veszi magát, de Gervais és Merchant zsenijének köszönhetően megsajnáljuk ezt a magányos, a szeretetre kétségbeesetten éhező seggfejet. Két, hat részes évad és egy karácsonyi duplaepizód után Gervais a csúcson hagyta abba a sorozatot, ám a téma olyan sikeres lett, hogy mintegy fél tucat ország megvette a jogokat, és, mint tudjuk, az amerikai változat példátlanul népszerű lett, összesen kilenc évadot élt meg.
Glenn Close - Albert Nobbs (2011)
Mondhatnánk, hogy Glenn Close nem illik ide, hiszen ekkor már nagyon nagy név volt rengeteg fontos szereppel a háta mögött, csakhogy a 2010-es évek elején
úgy érezte, pont abban a korban van, amikor nem keresik meg fontos szerepekkel,
ezért kreált magának egyet. Nem volt olyan nehéz dolga, mert a George Moore 1927-es drámája alapján készült Off Broadway darabban már eljátszotta a karaktert, így csak csiszolgatni kellett a dolgon. A film, amelynek Close aztán nem csak címszereplője, forgatókönyvírója és producere volt, hanem a legfontosabb dalát is ő írta, egy ír nőről szól, aki csak úgy tud érvényesülni, ha férfinak öltözik, hogy egy elegáns hotel komornyikjaként dolgozhasson. A film stáblistáján íróként Szabó István neve is szerepel, de csak azért, mert a 90-es években még úgy volt, ő rendezi meg a történetet, és ehhez írt egy forgatókönyvvázlatot, amit aztán itt is felhasználtak.
Bill Hader - Barry (2018)
Bill Hader rendezőasszisztensként kezdte filmes pályafutását, majd hosszú éveken át volt komikusként és íróként a neves Saturday Night Live társulatának alapembere, a specialitása a paródia volt. Remekül tudott bárkit utánozni, de úgy érezte, hogy örökre beleragadt ebbe a szerepkörbe, és kezdett depresszióssá válni. Szerencséjére az SNL-nek és számos kisebb filmszerepének köszönhetően az HBO látott benne elég fantáziát, és 2013-ban szerződést kötöttek vele egy sorozat alapötletének kidolgozására, Hader pedig beleírta a Barrybe minden vágyát és szorongását. Merthogy a címszereplő egy volt tengerészgyalogos, aki jobb híján olcsó bérgyilkosként kamatoztatja a közel-keleten szerzett tudását,
ám magányos, és elégedetlen az életével, ennél többre vágyik.
A legújabb megbízása Los Angelesbe szólítja, hogy végezzen valakivel, ám legnagyobb meglepetésére magába szippantja a színházi világ. Tudja, hogy nincs igazi tehetsége a színészethez, mégis belevág a dologba. Az eredmény egy sötét, abszurd, de nagyon vicces sorozat, ami immár negyedik éve fut, és ami annyi Emmy-díjat nyert már, hogy az el sem fér a polcon.
Donald Glover – Atlanta (2016)
Miután lehúzott öt évadot a Balfékek című sorozat egyik főszereplőjeként, az amúgy is forgatókönyvíró végzettségű Donald Glover úgy döntött, hogy benne több is van, és egy saját széria kifejlesztésébe vágott. Az alapötletet Atlanta városa adta, ahol felnőtt, hősét pedig saját fiatalkori énjéről és több gyerekkori barátjáról mintázta. A szériát, amelynek nem csak írója és főszereplője, de executive producere és showrunnere lett, az FX karolta fel,
akik jókora alkotói szabadságot adtak a fiatal tehetségnek.
Glover ekkor ugyanis már énekes/rapperként is rendkívül sikeres lett Childish Gambino néven, és a sorozattal nem a szokásos több epizódon átvonuló narratívát követte. Itt az egyes részek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, vannak olyan különálló epizódok, ahol a főszereplők közül alig szerepel valaki, vannak minimális költségvetésből készült ún. "bottle" részek és így tovább. Amire vevő volt az elsősorban afroamerikai közönség, de jöttek a szakmai sikerek is, az immár negyedik, utolsó évadánál járó Atlanta, amely Zazie Beetz-et adta a világnak, két Golden Globe-ot is nyert.
