Ben Affleck Denevérembernek öltözik az új Aquaman-film kedvéért

Pedig egyszer már elvileg visszavonult.

Ben Affleck már 2019-ben szögre akasztotta Batman köpenyét személyes és szakmai okokra hivatkozva, hogy aztán két év múlva kiderüljön, hogy Michael Keaton mellett ő is visszatér a 2023 júniusában mozikba kerülő, Ezra Miller főszereplésével készülő The Flash-ben.

Most kiderült, hogy nem az az utolsó alkalom, mert lesz még egy utolsó utáni (?) fellépése is a jövő márciusban érkező Aquaman and the Lost Kingdomban. (Papíron tehát a The Flash-ben játssza el utoljára Batmant, de azt a filmet már réges-rég leforgatták.)

A hír úgy pattant ki, hogy a Warner Bros. stúdiótúráján résztvevő rajongóknak feltűnt, hogy Affleck is ott dolgozik a filmben, mire Jason Momoa megosztott egy közös képet az Instagramján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jason Momoa (@prideofgypsies) által megosztott bejegyzés

 

Affleck korábban a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, a Suicide Squad - Öngyilkos osztag és Az Igazság Ligája című filmekben játszotta el a köpenyes igazságosztót. Egy időben úgy volt, hogy rendezője és főszereplője is lesz a The Batman című filmnek, de mégis passzolta a lehetőséget.

"Megmutattam valakinek a Batman forgatókönyvét" – mesélte a The New York Timesnak 2020-ban. "Azt mondta: 'Szerintem a forgatókönyv jó. De azt is gondolom, hogy

halálra fogod inni magad, ha még egyszer végigcsinálod azt, amin most keresztülmentél’".

Így lépett végül Affleck helyébe Robert Pattinson, az ő Batman-verziója azonban a saját útját járja, így nem valószínű, hogy más DC-projektekben felbukkanna.

Via: THR