Ez minden idők legdrágább filmjelenete

Ami ráadásul egy 1926-os némafilmben látható.

Lassan 100 éves lesz Buster Keaton némafilmje, A Generális, ami nem csak arról nevezetes, hogy megtörtént események alapján készült, de arról is, hogy ebben látható a filmtörténet legdrágább jelenete. Bizony, 1926-ban annyit költöttek egyetlen snittre, mint később soha.

Az ma már nem meglepő, hogy több száz millió dollárt költenek egy filmre, az egyik legdrágább film a 2009-es Avatar, ami 237 millió dollárból készült, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy James Cameron filmje világszerte 2,923 milliárd dolláros bevételt hozott. Ám a némafilmek korszakában (1895-1928), mielőtt Hollywood fellendült volna és a világ egyik legjövedelmezőbb iparágává vált volna a mozgókép, még jóval alacsonyabb költségvetésből készültek a filmek. Általában 1 millió dollár volt a büdzsé, a legdrágábbnak az 1925-ös Ben Hur számított a maga 4 millió dollárjával.

Buster Keaton a némafilmes korszak egyik legismertebb színésze volt, aki nem csak főszereplője volt, de írta és rendezte is filmjeit. A burleszk igazi sztárja volt, aki – akárcsak Chaplin – kiválóan tudott játszani a testével. 1926-ban mutatták be a Clyde Bruckmann-nal közösen rendezett filmjét, A Generálist, aminek középpontjában a címbeli mozdony áll.

A tartalomleírás szerint: Johnnie Gray mozdonyvezető egyaránt szereti mozdonyát, a Generálist és menyasszonyát, a bájos Mary Lee-t. Amikor Johnnie végzett munkájával, hazasiet Maryhez. A jövő tervezgetése legszebb időtöltésévé válik a két szerelmes fiatalnak. A békés élet azonban úgy tűnik, várat magára, ugyanis kitör a háború Észak és Dél között.

ez is érdekelhet

A 10 legdrágább kivágott jelenet

Ha a rendezőnek vagy a producereknek nem tetszik egy képsor, akkor mindegy, hány milló dollárba került és hány hétig forgatták, mennie kell.

Tovább

 

A filmet sem a közönség, sem a kritikusok nem fogadták valami jól, és elég alacsony bevételt termelt, ám Orson Welles például azt mondta róla:

„Ez a valaha készült legjobb vígjáték… sőt, talán a valaha készült legjobb film.”

A Generális 750 ezer dollárból készült, ám ennek nagy része egyetlen jelentre ment el, így ez lett minden idők legdrágább filmjelenete. A képsor egy valódi vonatot mutat, ami egy égő hídon megy át, ami aztán leszakad alatta, és a vonat a folyóba zuhan. Manapság egy ilyen jelenetet speciális effektusokkal állítanának elő, de 1926-ban csak úgy tudták leforgatni, ha valóban megcsinálják. Ennek a kivitelezése

több mint 42 ezer dollárba került, és hat kamerával rögzítették,

hogy ne kelljen megismételni.

A felvétel szabadtéren készült, és minden igazi volt. A mozdony roncsait a stáb otthagyta, egészen az 1940-es évek elejéig látványosság volt, amikor is elbontották, ám apróbb alkatrészeket még mindig lehet találni a forgatás egykori helyszínén, Cottage Groove-ban.

 

(via Far Out, Wikipedia)