Kevin Spacey hívatlanul jelent meg a bíróságon

Most zajlik a tárgyalást megelőző előzetes meghallgatás a sztár ellen szexuális zaklatás miatt indított eljárásban.

Spacey-t a szóban forgó meghallgatásra nem idézték be, de ő meglepetésre mégis megjelent a nantucketi bíróságon, ahol azért folyik ellene eljárás, mert 2016-ban egy Club Bar nevű népszerű bár/étteremben megfogdosott egy 18 éves pincérfiút.

Spacey a bíróság előtt, még januári vád alá helyezésekor. Forrás: Nicole Harnishfeger-Pool / Getty Images

 

Ez csak az egyik ügy egyébként a sok közül, amelyekben a színészt – akinek ennek folyományaként tönkre is ment a karrierje – 2017 óta fiatal fiúk azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatta vagy molesztálta őket.

A most tárgyalásra előkészített eset egy bostoni tévébemondó tinédzserfiát érinti: Heather Unruh állítása szerint amikor a fiú kért egy közös fotót az étterembe betérő Spacey-től, a sztár visszaélt a helyzettel: leitatta a fiatalkorút, majd lehúzta a cipzárt a nadrágján, és mintegy három percen keresztül fogdosta.

Kevin Spacey ügyvédeinek állítása szerint a vádak hamisak, és a színész és a fiú között csupán kölcsönös flörtöléstől volt szó. Azt is állítják, hogy az állítólagos áldozat és az anyja megpróbáltak bizonyítékként screenshotokat hamisítani, ezenkívül töröltek bizonyos szöveges üzeneteket a fiú telefonjáról, mielőtt átadták volna a hatóságoknak. A védelem ezért most egy teljes és hiteles másolatot szeretne a vádló mobiljának a tartalmáról. A tárgyalás végén egyébként, amennyiben bűnösnek találják, Spacey akár két és fél év börtönt is kaphat.


(via Uproxx)