Megszólalt Stallone sorozatának megszégyenített statisztája

Ő az, akit a Tulsa királya című sorozat sztárja „hájpacninak” és „kövér, botos fickónak” nevezett.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egy atlantai székhelyű castingcég szerződést bontott a Tulsa királya stábjával, miután állításuk szerint Sylvester Stallone és a Paramount+ népszerű maffiasorozatának egyik rendezője minősíthetetlen hangnemben pocskondiázta a statisztákat. Az atlantai statiszták arról kezdtek el beszélni a Facebookon, hogy Stallone és egy meg nem nevezett rendező egyes háttérművészeket

„csúnyának”, „hájpacninak” vagy épp „kövér, botos fickónak”

neveztek.

A sztár ezután állítólag azt javasolta, hogy a castingügynökség inkább „csinos, fiatal lányokat hozzon, akik majd körülötte lesznek”. A Deadline most megszólaltatta azt a statisztát, akire a szóban forgó megjegyzések vonatkoztak. Thomas Mooneyham maga nem hallotta, ahogy Stallone és a rendező így beszélnek róla, de miután kollégái idézték a megjegyzéseket, arra jutott, hogy senki másra nem vonatkozhattak, mivel egyedül neki volt botja a háttérművészek közül.

 

Az előzmények

Áll a bál: kiakadtak az emberek Stallonéra, mert a statisztáit pocskondiázta

A 77 éves sztár állítólag „csúnyának” és „zsírral teli kádnak” nevezte a Tulsa King mellékszereplőit, és azt kérte a castingügynökségtől, inkább „csinos, fiatal lányokat hozzanak, akik körülötte lesznek”. A Rose Locke Casting szerződést bontott vele.

Tovább


„Egy másik férfival ültem egy asztalnál, és a sztori szerint a zenekart hallgattuk. Stallone és egy másik főszereplő asztala a miénkhez képest átlósan helyezkedett el, úgy 3 és fél méterre. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rám néznek párszor, gondolom, a rendezővel, és összenevetnek. De akkor még nem raktam össze, hogy mi történt.

Ezután viszont kiszedtek minket a jelenetből, és egy fiatalabb cowboyt és egy csinos cowgirlt raktak be helyettünk”

– idézte fel a statiszta.

Stallone a sorozatban. Forrás: SkyShowtime


Mooneyham azt is elmondta, hogy nem az zavarja, hogy kiszedték a jelenetből, és még csak nem is az, hogy lekövérezték, hanem az, hogy úgy érzi, kipécézték, és hátrány érte a fogyatékossága miatt. És egyébként a döntést sem érti, mivel a képsor nem egy fiatalok által látogatott bárban játszódott, hanem egy olyanban, ahova pont olyan öreg cowboyok járnak, mint ő, a botja ráadásul nem is lett volna látható, mivel maga mögé rakta.

„Azt sem értem, mihez képest vagyok túl öreg. Én 53 vagyok, Stallone 77. Akkor most miért is lennék öreg?” – háborgott a háttérművész, aki elmondása szerint sosem tapasztalt ilyesmit korábban, pedig többször vállalt már statisztamunkát (szerepelt például a Polgárháborúban is).

Mindez azonban szerencsére nem vette el a kedvét attól, hogy a jövőben is statisztáljon, és ugyan ki van akadva, de állítása szerint egyáltalán nem hibáztatja a casting directort.


(via Deadline)