Az új évezred 10 legjobb sorozatfináléja

Vannak köztük olyanok is, amelyek máig megosztják a rajongókat.

Minden sorozatrajongó tudja, hogy egy széria befejezése nem könnyű feladat. A finálénak nemcsak sok évadnyi történetmesélést kell lezárnia a karakterek méltó elbúcsúztatása mellett, hanem igazolnia kell a nézők által befektetett éveket is. Az elmúlt két évtized legnépszerűbb sorozatai közül sokaknak ez nem sikerült, lásd a Kártyavár, a Trónok harca, a Dexter vagy az Így jártam anyátokkal esetét.

Lássuk most az ellenpéldákat – de hogy ez mennyire szubjektív lista, azt jól bizonyítja, hogy az alábbi sorozatok közül három a „A tíz legutáltabb tévésorozat-finálé” című listán is szerepelt.

10. The Good Place

Mike Schur 2016-ban indult komédiasorozata egy fergeteges csavarnak köszönhetően lett népszerű, az első évad végén ugyanis kiderült, hogy a helyszín valójában nem a mennyország, ahogy a főszereplők hitték, hanem a pokol. A négy évad alatt a Kristen Bell  által főszerepelt széria képes volt úgy egzisztenciális kérdéseket feltenni, hogy közben nem veszítette el a csípős humorát. A megható fináléban a szereplők végre szembesültek a sorozat központi témájával (a halállal), és Eleanor (Kristen Bell), Chidi (William Jackson Harper), Tahani (Jameela Jamil), Jason (Manny Jacinto), Janet (D'Arcy Carden) és Michael (Ted Danson) is méltó búcsút kaptak.

9. Lost – Eltűntek

A Lost utolsó évada ma is ugyanolyan megosztó, mint a premier idején volt, és teljesen érthető, hogy egyes nézők úgy érezték, hogy a sorozat alkotója, Damon Lindelof a könnyebb utat választotta, amikor megadta a végső magyarázatot a sziget célját illetően. Aki csak a cselekmény miatt nézte a Lostot, annak valóban csalódás lehetett a lezárás, de azok, akik egyszerűen csak szerették a karaktereket, elégedetten állhattak fel a tévé elől, a "The End" ugyanis mindegyiküknek ad egy nagyszerű utolsó pillanatot. Az egyszerűnek tűnő befejezést, vagyis, hogy minden karakter végig halott volt, pedig maga a kreátor és a széria két színésze árnyalta.

8. BoJack Horseman

Komoly dolgokról is lehet mesélni komolytalan formában, ezt bizonyította be Raphael Bob-Waksberg 2020-ban véget ért netflixes szériája. A felszínen a BoJack Horseman is ugyanolyan könnyed bohóckodásnak tűnhet, mint a Family Guy, hiszen egy olyan világban játszódik, ahol emberek és emberszerű beszélő állatok élnek együtt, a főhős pedig egy olyan ló, aki a ’90-es években óriási tévésztár volt, most pedig alkoholizmussal és szemétkedéssel múlatja az időt. Az abszurd képi és verbális gegek mellett viszont olyan témák kerülnek elő, mint a depresszió, a kiégés, az életközepi válság, a gyerekkori traumák vagy Hollywood és a sztárvilág felszínessége.

A kissé kétértelmű finálé is méltó lett a szériához. A "Szép volt, amíg tartott" című epizód természetesen nem mentette fel a címszereplő lovat a bűnei alól, de folytatta a gyógyulás és a megváltás felé vezető útját, miközben olyasvalamit villantott fel, amit korábban soha: optimizmust.

7. Drót

Forrás: Duna Tv

 

Ironikus módon a Drót utolsó évada a leggyengébb az ötből. A harmadik felvonás lebilincselő politikai válsága és közoktatás bugyraiban játszódó negyedik után az utolsó évad unalmas újságírói mellékszála nagy visszalépésnek tűnt. A realizmusáért dicsért sorozatban olyan nevetséges történetszálak kerültek elő, mint pl. a Jimmy McNulty nyomozó (Dominic West) által kitalált sorozatgyilkos.

A finálénak azonban sikerült ott befejeznie a sorozatot, ahol elkezdődött: in media res, amivel reflektáltak az alkotók arra, hogy a rendszer valójában sosem változik.

6. Mr. Robot

Forrás: HBO

 

A népszerű paranoiathriller utolsó évada remekül ötvözte a tech-kultúra újszerű vizsgálatát a hacker Elliot Alderson (Rami Malek) tragikus eredettörténetével. Szinte lehetetlen úgy beszélni Sam Esmail lebilincselő sorozatáról, hogy ne spoilerezzünk, de a magyarázat arra, hogy mi "Mr. Robot" (Christian Slater) valódi célja, sokkal érzelmesebb lett a vártnál. A "Hello, Elliot" című epizód kevésbé koncentrál arra, hogy végleges választ adjon az összes rejtélyre, mint arra, hogy Elliot gyógyulási folyamatát előremozdítsa, amihez Rami Malek kiváló alakítása is erősen hozzájárul.

5. A hátrahagyottak


Damon Lindelof, ahogy a Lost és a Watchmen esetében is bizonyította, szereti a nyitott kérdéseket. Míg a Lost megosztotta a nézőket a kinyilatkoztatásokkal, A hátrahagyottak fináléját szerették a rajongók, mert átgondolt tematikus végkifejletet adott a sorozatnak. Az időben előre ugrás merész húzás, amely könnyen rossz irányba is elsülhetett volna, de az epizód a cselekményt Kevin Garvey (Justin Theroux) és Nora Durst (Carrie Coon) románcára összpontosította. Természetesen a többi szereplőnek is jutott a figyelemből, de A hátrahagyottak végeredményben azt mutatta meg, hogy nincs erősebb, mint két olyan ember, akik igazán kapcsolódnak egymáshoz.

4. Maffiózók

A legendás, műfajteremtő széria fináléja is alaposan megosztotta a rajongókat. Az utolsó percekben a Soprano család tagjai egy étteremben gyűlnek össze, közben időnként egy fickót mutatnak, aki gyanúsan üldögél a bárpultnál – legalábbis a filmekben bevett szokás, hogy így mutatják a gyanús alakokat mondjuk azelőtt, hogy felállna és hirtelen agyonlőne valakit, majd elszelelne. Aztán elmegy a vécére, ami persze még gyanúsabb. Közben Tony lánya, Meadow kínlódik a parkolással, majd miután sikerül neki, a vendéglőben Tony felpillant – és feketeség, ennyi, vége a sorozatnak.

A Maffiózók 2007-ben ért véget – azaz azóta megy a tanakodás, hogy mi a csuda történhetett Tony Sopranóval. Agyonlőtték? Telezabálta magát hagymakarikával? David Chase, a sorozat alkotója, ugyan nem ebben a jelenetben, de meg akarta mutatni, hogy megölik Tonyt, ám végül ezt a kétértelmű lezárást választotta.

A finálé a nézőre bízta a válaszokat, de egy dolog világos volt: Tony életmódja olyan fenyegető árnyékot vet, amely alól egyik szereplő sem fog tudni teljesen kiszabadulni. 

3. Breaking Bad

2008 és 2013 között tévénézők millióinak szeme előtt változott át a végső stádiumú tüdőrákkal küzdő,  teszetosza kémiatanár, Walter White egy kegyetlen drogdílerré, aki saját maga által, kisüzemi eszközökkel kotyvasztott metamfetamint teríti egykori diákja, Jesse (Aaron Paul) segítségével. Bryan Cranston zseniálisan alakította az erőszakos, de valahol azért jót akaró, antihős drogcézárt, hiszen Walter White a halál biztos tudatában akart minél több pénzt összekaparni a családjának. Sejteni lehetett, hogy kapzsisága és egója miatt bűnhődni fog, így keveseket lephetett meg, hogy az utolsó évad utolsó jelenetében tényleg meghal a saját metamfetamin-főzdéje közepén. Bizonyára voltak rajongók, akik valamiféle csavarban reménykedtek, de ennek a szériának így kellett lezárulnia.

2. Mad Men - Reklámőrültek


Ha a Breaking Bad Shakespeare drámáit juttatta eszünkbe, akkor a Mad Men úgy bontakozott ki, mint egy nagy amerikai regény, amely az idő múlására reflektál. Stílszerű volt, hogy a sorozat, amely a '60-as évek első napjaiban kezdődött, a '70-es évek zűrzavarában és paranoiájában érjen véget. A Mad Men átvezette a Sterling Cooper Draper Pryce cég alkalmazottait az új évtizedbe, ahol a vállalati uralom olyan új szintjével találkoznak, amire korábban még a reklámvilágban sem volt példa. Mindezek ellenére a gyönyörű záró montázs talán a legőszintébb pillanat Matthew Weiner egész sorozatában. Egyértelmű volt, hogy Don Draper történetét az egyik legikonikusabb márkával, a Coca Colával kellett lezárni.

1. Twin Peaks

 

Bár annak idején már az 1990 és 1991 között futó Twin Peaks vége is alaposan feladta a leckét a David Lynch-rajongóknak, a Mester nem hazudtolta meg önmagát 2017-ben sem: a harmadik évadban mindent a feje tetejére állított. A Nagy Finálé láttán alighanem mindenki csak vakarta a fejét: az egyik (!) Dale Cooper (Kyle MacLachlan) visszamegy a múltba, és meg nem történtté teszi az egész Bob utáni hajkurászást. Laura Palmer (Sheryl Lee) él és virul(!), vagy legalábbis van egy nő, aki ebben a furcsa párhuzamos dimenzióban pont úgy néz ki, mintha Laura Palmer megélte volna a felnőtt kort. Csakhogy Palmerék Twin Peaks-i házában nem ismeri senki Palmeréket, egy idegen nő nyit ajtót, aztán a Sheryl Lee-arcú „Laura Palmer” egy hatalmasat sikolt, és kialszanak a fények...

Az eredeti Twin Peaks Laura Palmer halálát használta fel a címadó kisváros dekonstruálására; az új évad magát a sorozatot dekonstruálta, nosztalgiát, történelmet, történetmesélést, televíziót és Lynch teljes filmográfiájának szimbólumait vizsgálva. Míg az eredeti szériája egy mindent megváltoztató cliffhangerrel ért véget, az új Twin Peaks 18. része ezt is felülmúlta.

Via: Collider