Drámai következményei lettek a méhtámadásnak a Farm VIP-ben

Visváder Tamás kénytelen volt befejezni a játékot.

Ahogy azt a Port is megírta, múlt kedden elég peches napja volt Visváder Tamásnak. Először egy méh, majd nagyjából ugyanott egy darázs is megcsípte a kezét. A sztár a sérüléssel a sürgősségit is megjárta, ahol leszívták a duzzanatot, és azt írták elő, hogy nem használhatja a kezét, sőt, folyamatosan felfelé kell tartania.

Vajna Tímea sógora így is megpróbált becsülettel helytállni a versenyben, de az orvos már ekkor azt javasolta, hogy egészsége érdekében térjen haza,  hiszen egy ilyen sérülés gyógyulási ideje 2–3 hét, sőt, a seb akár felül is fertőződhet.

Tamás ekkor még úgy döntött, megpróbálja kihúzni a soron következő feladatokat még fél kézzel, de végül mégis visszalépett a játéktól saját épsége érdekében. Gáspár Zsoltnak így indokolta a döntését:

Bennem az van, hogy egyébként nagyon jól érzem magam ebben a versenyben, szerintem jól is megy. De az élet beleszól, és nem akarom rossz meg beteg kézzel fogni majd az újszülött kisfiamat."

A sárga csapatot lesújtotta a hír, Cooky még el is sírta magát a búcsúzkodásnál.

Via: Index