Farm VIP: lehet, hogy fel kell adnia az egyik játékosnak

Visváder Tamás, Vajna Tímea sógora járt nagyon rosszul: napok óta küzd méh- és darázscsípés miatt bedagadt kezével. Az orvos javaslata egyértelmű.

Még a játék keddi adásában történt, hogy a műsorvezető olyan peches volt, hogy

először egy méh, majd nagyjából ugyanott egy darázs is megcsípte a kezét.

A sztár a sérüléssel a sürgősségit is megjárta, ahol leszívták a duzzanatot, és azt írták elő, hogy Visváder nem használhatja a kezét, sőt, folyamatosan felfelé kell tartania.

Tamás így is megpróbált becsülettel helytállni a farmon zajló élet és munkák során, Csuti még meg is dicsérte a küzdelmét, hiszen véleménye szerint látszik rajta, hogy hatalmas fájdalmai vannak. Az orvos már korábban is azt javasolta, hogy egészsége érdekében a játékosnak haza kéne térnie, de Visváder eddig nem akarta feladni a versenyt.


A csütörtöki adásban ilyen előzmények után azt láthattuk, hogy a műsorvezető egyre jobban szenved, de amikor megvizsgálja a műsor orvosa, biztosítja róla, hogy ő mindent megtett a gyógyulása érdekében, hiszen nem használta, és mindig felfelé tartotta sérült testrészét. Eközben játékostársai, élen Cookyval, arra tippeltek, hogy szerintük a férfi nem fogja tudni folytatni a játékot.

Cookyéknak igazuk is volt, hiszen a doktornő azt tanácsolta, Visváder inkább menjen haza, hiszen egy ilyen sérülés gyógyulási ideje 2–3 hét, sőt, a seb akár felül is fertőződhet. Véleménye szerint a sztárnak mindenképpen meg kéne fontolnia a hazatérést – a fenti videó végén azt láthatjuk, hogy Vajna Tímea sógora

nagyon vívódik, és hajlik rá, hogy feladja a versenyt,

mivel nem akarja a többieket sem kihasználni, de azért egyéb lehetőségeken is elgondolkozik.


(via tv2play.hu)