Ezeket a filmeket ajánljuk péntekre

Ha a kanapén elkap a péntek esti láz.

Az 5. hullám - Viasat2, június 16. péntek, 20h

Sötétség. Rombolás. Járvány. Invázió. És ez csak a kezdet. Eddig négy hullámot kellett kibírniuk a Föld lakóinak. Az idegenek nem kérdeznek, nem magyaráznak. Megfosztják az emberiséget az energiájuktól, a földdel teszik egyenlővé a városaikat, betegségeket küldenek rájuk, és támadásba lendülnek. De a legrosszabb még hátravan. Az érkezők emberi alakot tudnak felvenni. Így már a legyőzöttek közötti bizalomnak is vége, senki nem tudhatja, hogy embertársa nem az ellenség ügynöke-e. Egy kamaszlány azonban nem törődik azzal, hogy semmi esélye. Amikor elrabolják az öccsét, a nyomába ered, és makacs elszántsága minden támadót meglep. Reménytelen, őrült harca során egy srác az egyetlen segítsége. Csak az nem biztos, hogy ember-e egyáltalán.

 

Rendes fickók - Moziverzum, június 16. péntek, 21h

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény, a másik meg a világ leggázabb detektívje, de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java...

 

Vasvirág - Magyar Mozi TV, június 16. péntek, 21h

A Gelléri Andor Endre írásaiból készült film a harmincas években játszódik Óbudán. A munkanélküli Pettersen szerelme, Vera egy mosodában dolgozik, de minden vágya, hogy táncosnő legyen. Weiszhaupt úr, a tulajdonos felkarolja a szép fiatal lányt.

 

Asterix az Olimpián - AMC, június 16. péntek, 21h

Asterix és jó barátja, Obelix az ókori olimpiai játékokra mennek, hogy megküzdjenek a rómaiakkal. Mindezt azért teszik, mert a gall Alafolix herceg szerelmes lesz a gyönyörű görög hercegnőbe, és elkél neki a segítség, hogy felkészülhessen az Olimpiai megmérettetésekre. Csakhogy ugyanebbe a hercegnőbe szerelmes Cézár fia, Brutus is. Kettőjük között olyan versengés alakul ki, amely nem feltétlen a fair-play elemeit hordozza magában. Vajon ki nyeri el végül a hercegnő kezét?

 

Hotel Transylvania 2. – Ahol még mindig szörnyen jó - Viasat3, június 16. péntek, 21h

Drakula, a világ legismertebb vámpírja nem csak egyszerű szörny: a távoli, erdélyi havasok rejtekében, egy ősi kastélyban szállodát üzemeltet, ahol a rémisztgetésbe belefáradt szellemlények megpihenhetnek és végre az emberektől távol pihenhetnek. Ezen kívül még gyermekét egyedül nevelő, aggódó apa is. Ő és barátai, a sokféle, csak első látásra ijesztő fura figura visszatér, hogy ismét megpróbálja halálra nevettetni nézőit.

 

Chloe - A kísértés iskolája - Filmcafe, június 16. péntek, 21h

Bár úgy tűnik, hogy házasságuk tökéletes, Catherine Stewart, a sikeres doktornő arra gyanakszik, hogy férje, a diákjai körében rendkívüli népszerűségnek örvendő művész-professzor David megcsalja őt. Hogy választ kapjon a lelkét mardosó kérdésekre, a nő felbérli Chloe-t, gyönyörű luxus callgirlt, hogy környékezze meg Davidet és tesztelje annak hűségét. Később, ahogy a lány érzéki beszámolóit hallgatja, Catherine-ben rég elfeledettnek hitt vágyak ébredeznek, melyek Chloe figyelmét sem kerülik el. Azt azonban nem sejti, hogy amikor a kísértésnek engedve megnyílik a lány előtt, valójában miféle veszélynek is teszi ki magát és családját.

 

G. I. Jane - Film Mánia, június 16. péntek, 21h

Ridley Scott, a Gladiátor és a Hannibal rendezője olyan hősnőről forgatott drámaian feszült, pergő akciófilmet, aki az elképesztő katonai szigor és a fizikai megterhelések ellenére is képes kitartani elhatározása mellett, hogy a férfiakkal egyanrangú katona váljon belőle. A katonai költségvetési bizottság elnöke arra kényszeríti a haditengerészet leendő parancsnokát, hogy a katonai szolgálatnál vezesse be a nők teljes egyenjogúságát. A kísérlethez a haditengerészet élgárdájának egyik gyakornokát, a SEALS-kommandó egyik tagját, Jordan O'Neil (Demi Moore) hadnagyot választja. Senki nem bízik a sikerben, mivel a kegyetlen kiképzés során a férfiak 60%-a kiesik a rostán. De O'Neil elszánta magát, mindenképp bizonyítani akar.

 

Zöld Lámpás - Film+, június 16. péntek, 21h

A Zöld Lámpás alakulat tagjainak feladata a világűr békéjének őrzése. Különleges gyűrűt viselnek, mely különleges képességeket biztosít számukra. Nem elég, hogy az univerzum egyensúlyát minden eddiginél veszélyesebb ellenfél veszélyezteti, az Alakulat tagjai egy földi embert is kénytelenek bevenni a csapatba. Hal Jordan (Ryan Reynolds) berepülő-pilóta akaratán kívül olyan helyzetben találja magát, hogy rajta áll vagy bukik a Föld sorsa. Hal a gyerekkori szerelme, Caroll (Blake Lively) segítségével veti magát a küzdelembe, hogy megmentse az emberiséget a pusztulástól.

 

Macskafogó - M5, június 16. péntek, 21.50h

Gengszter-szindikátusba szervezkedve, macskabandák készülnek az egerek elleni végső leszámolásra. A háború az egerek számára reménytelennek tűnik. Vagyis majdnem, mert az Intermaus egerei megtudják, hogy a Távol-Keleten él egy bizonyos Fushimishi professzor, aki csodás fegyvert talált fel. Ennek segítségével már lehetséges a győzelem, ezért ügynököt küldenek a fegyver megszerzésére. A film 1986-ban a Játékfilmszemle megosztott közönségdíját kapta.

 

Ördögűzés Emily Rose üdvéért - Viasat6, június 16. péntek, 22.55h

Az egyetemista Emily Rose egyik éjszaka, amikor egyedül van kollégiumi szobájában, hallucinálni kezd és elájul. Ahogy rosszullétei egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, Emily, hithű katolikus lévén az egyházhoz fordul segítségért. Az egyházi vizsgálat megállapítása szerint a lányt az ördög szállta meg, csak az ördögűzés segíthet. A szertartást a lány plébánosa, Richard Moore atya végzi. Amikor Emily a kegyetlen ördögűzés következtében meghal, az atyát bíróság elé állítják, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. A film megtörtént esetet dolgoz fel.

 

Magyar rekviem - DUNA Televízió, június 16. péntek, 23h

1958, Budapest. A börtönben heten várnak kivégzésükre: a Tengerész, a Kölyök, a Tanár úr, a Cigány, az Őrnagy, Lux és a Néma. Először a Kölyköt viszik el. Aztán a Cigányt, miután megalázzák és összeverik. Az Őrnagy infarktust kap, Lux felvágja az ereit, mikor a Tengerészt viszik. Végül a Néma is megszólal, hogy még utoljára át tudja adni a Tanár úr üzenetét. Valamennyien küzdöttek valamiért. Ki egy eszméért, ki csak az életéért. Egyben volt közös a sorsuk _ úgy végezték, mint a kutyák, koporsóban a moslékosdézsák mellett... A film az 1956-os forradalom utáni megtorlásról szól.

 

Zaklatás - Viasat Film, június 16. péntek, 23.10h

Tom Sanders elégedett cégénél befutott karrierjével, ráadásul a tőzsdén kisebb vagyon vár rá, mi több, előléptetés előtt áll. Ám hamarosan nagyot változik a világ. Minden azzal kezdődik, hogy ahelyett, hogy ő léphetne előre a ranglétrán, új főnöke az a Meredith Johnson lesz, akivel jó tíz évvel korábban viszonya volt. Egy este, a vonzó és céltudatos Johnson behívatja az irodájába, és megpróbálja elcsábítani a meglepett férfit. Sanders azonban ellenáll, és otthagyja a nőt. Másnap Johnson panaszt emel ellene, s azzal vádolja a férfit, hogy szexuálisan zaklatta a megbeszélésük során. Sanders élete pillanatok alatt a feje tetejére áll, és jó híre megmentése érdekében az egyetlen, korántsem könnyű megoldás, ha bepereli a főnökét.

 

Tökéletes célpont - AMC, június 16. péntek, 23.15h

"Natasha Binder ügyvédnő apja eltűnik New Orleansban. A nő mindent megtesz, hogy előkerítse. Felbérli Chance-t, a munkanélküli hajóst, aki veszélyes harcos hírében áll. Chance eleinte csak a pénz miatt segít Natashának, ám amikor kiderül, hogy az áldozat milyen sötét körülmények között tűnt el, személyes ügyként kezeli a megbízatását. Hamarosan azzal a bandával kerül szembe, amely halálos játékok szervezésével keresi pénzét. A bandavezér emberei Chance nyomába erednek és megkezdődik a halálos hajsza.

 

Grindhouse: Terrorbolygó - Paramount Network, június 16. péntek, 23.20h

Egy kísérleti bio-fegyver elszabadulása után az emberek tömegével változnak át élőhalott lényekké és foglalják el a városokat. Egy kis radikális csoporton van most a sor, hogy megállítsák a zombikat és azokat, akik a világra szabadították őket.

 

Kelepce - Film Mánia, június 16. péntek, 23.25h

A testvérpár Addison és Lisa kaszinórablása balul üt ki, menekülés közben autóbalesetet szenvednek, amelyben a sofőrjük és egy zsaru életét veszti. Ezek után jobbnak látják, ha szétválnak, és külön utakon próbálnak a Kanadába jutni. Miközben Addison megpróbál átvágni a vidéken, nem kis zűrzavart hagyva maga után, addig Lizát felveszi az egykori bokszoló, Jay, aki a szüleihez tart Hálaadás ünnepére. A testvérek újbóli találkozása katalizátorként hat az eseményekre, próbára téve a családi kötelékeket.

 

Jelek - Moziverzum, június 16. péntek, 23.30h

Különös események zajlanak egy álmos amerikai kisváros közelében egy farmon. Valaki hatalmas, kör alakú tisztást vág a kukoricásba. A farm tulajdonosa (Mel Gibson), a város egykori lelkipásztora szeretne nem törődni a tréfacsinálókkal, de azok visszatérnek, és a földeken újabb és újabb gabonakörök jelennek meg. A ház lakói egyre jobban félnek; a titokzatos, kísérteties jelek pedig szaporodnak. Talán tényleg nekik van igazuk, nem Graham tiszteletesnek. Talán mégsem emberkéz műve ez az egész. A kutyák megvesznek, a friss víz megposhad, a városka lakói menekülnek, és az egyetlen férfi, aki eddig képes volt megőrizni a józan eszét, maga is kénytelen egyre komolyabban venni a körülötte zajló eseményeket. Hiszen lehet, hogy nemsokára a gyerekei életéért kell küzdenie. Csak azt nem tudja, kivel.