Ezeket a filmeket ajánljuk szerdára

Szerda estére ezeket a filmeket ajánljuk megnézésre.

Nagy Sándor, a hódító - Film Mánia, január 3. szerda, 20h

Gyermekkora óta diadalról és harcról álmodozott. Egy csöpp országból indult el, és mire 25 éves lett, meghódította az ismert világ nagy részét. A kis macedón sereget a hatalmas Perzsa Birodalom ellen vezette, elfoglalta Egyiptomot, majd a sivatag után a hófödte hegycsúcsok felé kanyarodott: India jelentős részét is meghódította. Korábban sosem egyesült ekkora hatalom egyetlen kézben, és talán azóta sem volt rá példa. Nagy Sándor a világ ura lett, mégis magányosan halt titokzatos halált alig 33 éves korában. Néhány nagy barátság, néhány felejthetetlen csábítás, és 9 év vérben és páncélban a világ legnagyobb hadserege élén. Nagy Sándor élete megváltoztatta a világ történetét.

 

A bárányok hallgatnak - Moziverzum, január 3. szerda, 21h

Dr. Hannibal "Kannibál" Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling különleges ügynök kapja a feladatot, hogy férkőzzön Dr. Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nemcsak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könnyű dolga.

 

Váltságdíj - Filmcafe, január 3. szerda, 21h

Tom Mullen (Mel Gibson) sikeres ember, hozzászokott a kemény alkudozásokhoz. Bankszámláján dollármilliók, otthon szép felesége (Rene Russo), egészséges fia (Brawley Nolte) várja. Ám, amikor egy napon a fia gyermekrablók kezébe kerül, egy kudarcot vallott FBI-mentőakció után rá kell döbbennie, nem elég a pénz, a hatalom és a befolyás. Végül egyedül kénytelen szembeszállni az emberrablókkal, ezért döbbenetes lépésre szánja el magát. Bejelenti a tévében, ha a fiát nem kapja vissza, a követelt váltságdíjat vérdíjul tűzi ki a gyermekrablók fejére.

 

A titokzatos lakó - Viasat Film, január 3. szerda, 21h

Brutális sorozatgyilkossal garázdálkodik a West-Hollywood-i éjszakában és prostituáltakat mészárol le. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések kísértetiesen emlékeztetnek a hírhedt 19. századi gyilkos, Hasfelmetsző Jack módszereire, akit soha nem sikerült kézre keríteni. És ha ez még nem lenne elég, a nyomozó további párhuzamokat fedez fel a hollywoodi gyilkosságok és egy jó pár évvel ezelőtt bebörtönzött sorozatgyilkos tettei között. Lehet, hogy nem a megfelelő embert börtönözték be, és a gyilkos azóta is szabadlábon van.

 

Apádra ütök - Paramount Network, január 3. szerda, 21h

A férfi ápolóként dolgozó Greg Beckur végre találkozik barátnője szüleivel, hogy áldásukat kérje a lánykérésre. Hamar kiderül, hogy élete párjának édesapja minden vej rémálma.

 

Taxi 2. - TV2, január 3. szerda, 21.35h

Émilien (Frédéric Diefenthal), a kétballábas rendőr végre megszerzi a jogosítványt, Daniel (Samy Naceri), a turbómeghajtású taxis pedig szép barátnőjével randizik. Ám az események elszabadulnak, amikor a városba látogat a japán védelmi miniszter, akit elrabol négy rejtélyes nindzsa. A miniszternek nyoma sincs, ahol pedig a rendőrség tehetetlen, csupán egy megoldás van: a taxis, aki utálja a zsarukat, de barátjáért a gázba tapos, frontálisan megütközik a nindzsákkal, és megmenti a franciák becsületét. Hamarosan fékezhetetlen banditák és csúcsra pörgő ellenfeleik üldözik egymást Marseille kanyargó sikátoraiban...

 

Jane Eyre - DUNA Televízió, január 3. szerda, 21.50h

Jane Eyre-t, a nincstelen árva kislányt nénikéje leányiskolába adja büntetésből. Bűne annyi, hogy okos, tehetséges, és nem hajlandó alávetni magát a felnőtt világ hazug, képmutató törvényeinek. A szigorú leányiskolában kíméletlen megaláztatásokat kell kiállnia. Évek múltán az ifjú Jane Thornfieldbe szegődik nevelőnőnek, hogy a kastély mindig távol levő urának törvénytelen leányát, Adele-t tanítsa. Thornfield ódon falai baljós titkokat rejtenek. Egy titokzatos szolgáló néha fel, majd eltűnik, időnként pedig hátborzongató nevetés hallatszik a homályos folyosókon...

 

Pszichoszingli - Viasat3, január 3. szerda, 21.55h

Mavis Gary egykor a kisvárosi gimnázium szépségkirálynője volt. Később lányregények írására adta a fejét. Miközben a könyveivel sikert sikerre halmozott, a házassága tönkrement. A válása után a harminchét éves szépasszony visszatér a minnessotai szülővárosába, hogy újraélje dicsőséges napjait, és meghódítsa egykori szerelmét. A férfi azonban boldog házasságban él, és egy újszülött kislánya van. Viszont Mavis találkozik egy másik régi osztálytársával, akitől mindig egy világ választotta el. Különös barátság alakul ki kettejük között.

 

Lucy - Mozi+, január 3. szerda, 22.45h

Az író-rendező Luc Besson a mozitörténet legkeményebb, legemlékezetesebb akcióhőseit teremtette meg, elég csak a Nikitára, a Leon, a profira, vagy Az ötödik elemre gondolnunk. Besson ezúttal Scarlett Johansson-t rendezi Lucy szerepében ebben az új akcióthrillerben. Lucy véletlenül egy sötét ügyletbe keveredik, melyből csak akkor keveredhet ki élve, ha betartja a játékszabályokat. Testébe egy új drogot rejtenek, hogy ilyen módon csempéssze azt ki az országból, csakhogy történik egy kis baleset, és a drog a szervezetébe kerül. Innentől kezdve Lucy átalakul, agyának egyre nagyobb mértékben válik urává, és ezzel természetfeletti hatalomra tesz szert. A szer azonban illetéktelen kezekbe kerülve hatalmas veszélyt jelenthet...

 

Blitz - Film+, január 3. szerda, 23h

Tom Brant (Jason Statham), a kőkemény londoni detektív nem bánik kesztyűs kézzel a bűnözőkkel. Brutális módszereivel nem csupán a sajtót, de a kollégáit is maga ellen fordítja. Így amikor feltűnik egy könyörtelen gyilkos, aki egymás után vadássza le a város rendőreit, Brantnél megfelelőbb ember aligha akadhat arra, hogy kézre kerítse. Könyörtelen hajsza veszi kezdetét London utcáin.

 

Solo - A tökéletes fegyver - Film Mánia, január 3. szerda, 23.15h

Solo a tökéletes katona! Profi harcos, nincs családja, nincsenek barátai, sőt még személyazonossága sincs. Ha megsebesül, parancsnokai sorsára hagyják _ ugyan ki hullatna egyetlen csepp könnyet is egy gyilkoló androidért? De ezt az emberszabású fegyvert úgy programozták, hogy képes legyen tanulni _ akár az emberi élet tiszteletét is. Amikor egy szupertitkos akció során latin-amerikai lázadók ellen akarják bevetni, nem engedelmeskedik a parancsnak, mert a célpontok között ártatlan civilek is vannak. A megtorlás elől Solo Latin-Amerika őserdeibe menekül, ahol egy falu lakói fogadják maguk közé. Amikor megindul a hajtóvadászat az "áruló" után, Solo egyszerre veszi fel a harcot a falut terrorizáló lázadókkal és az üldözőivel szemben.

 

A 19. sor - Moziverzum, január 3. szerda, 23.15h

Egy fiatal doktornő 6 éves kislányával egy éjszakai repülőjáraton szörnyű viharba keveredik. A félig üres kabinban szembesül utastársai megmagyarázhatatlan halálával, elveszíti a valóságérzékét, és újra átéli gyermekkora legrosszabb rémálmát.

 

Utódomra ütök - Paramount Network, január 3. szerda, 23.25h

Hiába a két gyerek, az akadályok legyőzése, Greg tíz évvel az első találkozásuk óta jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. Most be kell bizonyítania a gyanakvó apósának, alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét.

 

Az energia - RTL HÁROM, január 3. szerda, 23.30h

Egy csapat telekinetikus és tisztánlátó képességekkel rendelkező fiatal évek óta bujkál a Divízió nevű titkos amerikai kormányhivatal elől, akik egyszerű emberekből genetikai transzformáció segítségével pszi harcosokat kreálnak. Aki nem engedelmeskedik, azt megsemmisítik. Nick Gant (Chris Evans), a másodgenerációs telekinetikus megdöbbenve szembesül egy tini látó, Cassie (Dakota Fanning) jóslatával, aki azt állítja, hogy fontos szerepe lesz az ország felszabadulásában, és Nicket több alternatív verzióban is holtan látta. A győzelemhez azonban meg kell találniuk a szökevény Kirát (Camilla Belle), akinél a kulcs van a Divízió programjának megszüntetéséhez.