Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

Azért, hogy lenyugodj, vagy felébredj, nézzél tévét Újévkor is!

Idétlen időkig - Viasat3, január 1. vasárnap, 7.40h

Az időjós Phil önző, cinikus szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe a "száműzetéséből". Ebben azonban megakadályozza a váratlan hóvihar, amelyről azt jósolta, hogy nagy ívben elkerüli a környéket. Másnap reggel különös dolog történik vele: úgy érzi megismétlődik vele az előző nap, minden nyomorúságával együtt. A következő nap sem változik a helyzet, megint minden újra megismétlődik. A kétségbeesett Phil orvoshoz, majd pszichiáterhez fordul segítségért.

 

Szabadlábon Velencében - Film Mánia, január 1. vasárnap, 9.20h

Alexand Dupre megígéri, hogy megjavul, ezért elengedik börtönbüntetésének nagy részét. Hajóra száll, hogy maharadzsának kiadva magát szédítse a milliárdos asszonyok szívét. Mire Monacóban kikötnek, összebarátkozik Sophival, a szakma másik nagy szélhámosával. Így együtt tudásuk milliókat hozhat, csak megfelelő áldozatot kell találniuk. A kiszemelt milliomos, Helmut azonban feleségül kéri Sophiát, így Dupré magára marad. Velencébe indul, ott azonban forró a levegő: bérgyilkosok lihegnek a nyomában egy táska miatt, amit szívességből hozott át a vámon...

 

Macskafogó - TV2, január 1. vasárnap, 9.45h

Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkos szolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabovszkyt, hogy még időben célba jusson a tervrajz...

 

Pán Péter - RTL, január 1. vasárnap, 9.55h

London egyik téli éjszakáján a kis Wendy (Rachel Hurd-Wood) a legendás kalóz, Hook kapitány (Jason Isaacs) történeteivel szórakoztatja testvéreit. A mesemondásnak Wendy apja (Jason Isaacs) vet véget, és másnap a szigorú Millicent néni (Lynn Redgrave) gondjaira bízza a kislányt, akinek eltökélt szándéka, hogy ifjú hölgyet farag belőle. Csakhogy Wendy történeteit öccsein kívül Pán Péter (Jeremy Sumpter) is élvezettel hallgatja, aki az éjszaka közepén megjelenik a gyerekek hálószobájában, és magával viszi őket a csodálatos Sohaországba. A Hook kapitányról és Pán Péterről szóló történet valósággá válik, és a gyerekek a mesében találják magukat.

 

Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül - Film+, január 1. vasárnap, 11.15h

Ennyi kísértet egyszerre még soha nem kísértett! Kezdődhet Scooby-Doo és a Rejtély Rt. legnagyobb vadászata! Egy talányos gonosztevő tartja rettegésben Menőfalva lakóit. A titokzatos rém szörnymasinájával egymás után éleszti újra a Rejtély Rt. összes eddigi ellenségét. Így aztán Frednek, Daphnénak, Bozontnak, Velmának és Scooby-Doo-nak minden csavaros ötletre, furmányos furfangra szüksége lesz, hogy megállítsák a rémes szörnyáradatot. A csapat kis híján szégyenben marad, mert Scoobyn és Bozonton kitör a frász, úgyhogy a két jó barát hamar nekilát kieszelni egy titkos tervet, amivel bebizonyíthatják nyomozói zsenialitásukat.

 

Top Gun - Mozi+, január 1. vasárnap, 11.15h

Mitchell hadnagy, becenevén "Maverick" remek vadászpilóta, de ez neki nem elég: ő a legjobbak között is a legjobb akar lenni. Sikerül is bekerülnie az USA Haditengerészetének elitképzőjébe, a híres "Top Gun"-ba, s ettől az élete gyökeresen megváltozik. Ha sikerül lehiggadnia, és kerülnie a lélegzetelállító légi mutatványok közepette a felesleges hősködést, valóra válthatja minden álmát. Azt is, ami a dermesztően szép Charlie-val kapcsolatos, aki matekra oktatja a pilótákat, de civilként beavatja Maverick-et a tananyagon túlmenő titkokba is...

 

Macska-jaj - AMC, január 1. vasárnap, 11.50h

Grga Pitic _ a cigány keresztapa és szemétdombkirály _ és Zarije, egy cementüzem büszke tulajdonosa, régi jó barátok, bár vagy 25 éve nem találkoztak. A már nyolcvanas éveiket taposó, betegségekkel küszködő két zsivány kölcsönös tiszteletben élt át együtt bűnt és bűnhődést. Zarije fia, Matko, a semmirekellő naplopó, mivel saját apját nem meri megkérni, Grgától kér pénzt kölcsön egy vonatrakomány benzin megszerzésére. Matko, sikeres trükkjén felbuzdulva felajánlja Dadan Karambolónak, a cigány gengszterek kábítószeres királyának, hogy beveszi a benzinbuliba. A gátlástalan Dadan azonban becsapja, így nincs más választása, mint elfogadni Dadan kárpótlási kérését, vagyis hogy hozzáadja fiát, Zarét Dadan húgához, Afroditához.

 

A hobbit - Az öt sereg csatája - Mozi+, január 1. vasárnap, 13h

Zsákos Bilbo és barátai visszahódították otthonukat Smaugtól. A dühös sárkány bosszúból rátámad Tóvárosra. A visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin elárulja a barátait. Eközben Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregét indítja útnak a Magányos Hegy ellen. A törpék, tündék és az emberek hamarosan választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol Középfölde sorsa forog kockán.

 

Bombajó bokszoló - TV2, január 1. vasárnap, 13h

Különös látvány tárul az ébredező kapitány szeme elé: szorgos kezek bontják a hajóját. A sportvilágban egykor Bombázóként közismert ökölvívóbajnok kénytelen partra szállni, ahol megmenti a mitugrász Jerry-t. Jerry azzal hálálja meg, hogy beajánlja a közelben állomásozó amerikai csapathoz. Honnan is sejthetné, hogy az őrmester és a Bombázó régi ellenfelek, s a katona volt az, aki Bombázó páratlan sportkarrierjét kettétörte...

 

Egy zseni, két haver, egy balek - Film Mánia, január 1. vasárnap, 13.10h

Joe szereti, ha történik valami, elvégre a vadnyugaton él. Jobb híján városról városra járva párbajmutatványokból kalapozza össze a pénzt, míg egy nap nagy fülest kap. A vörös szakállas Milton tábornok hatalmas pénzszállítmányért utazik Cabot tábornok erődjébe. Joe-nak nagyszerű ötlete támad, ráveszi barátait, Lucyt és Billt, hogy a közben megboldogult Milton tábornokot helyettesítve, maguk látogassanak el Cabot tábornok erődjébe. A pontos tervet azonban csak Joe ismeri, s hamarosan alaposan palira veszi az egész erődöt.

 

Liliomfi - DUNA Televízió, január 1. vasárnap, 14.15h

Liliomfi, az ünnepelt színész beleszeret Mariskába, Szilvay professzor gyámleányába. Jóllehet a professzor egymásnak szánta őket, hisz Liliomfi valójában az unokaöccse, de addig ellenzi a házasságot, amíg a haszontalan ifjú fel nem hagy azzal a hozzá nem méltó vándorkomédiássággal. Márpedig Liliomfi nem vágyik másra, csak erre a komédiás életre, ráadásul Mariskát is megfertőzi a kalandos, romantikus élet szeretetével. A szigorú szülőket, nevelőket és gyámokat pedig megtévesztik furfanggal és csellel, hogy egybekelhessenek és győzzön a szerelem. Makk Károly klasszikus filmvígjátéka a magyar filmgyártás megunhatatlan darabja.

 

Jumanji - Film+, január 1. vasárnap, 14.40h

A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, Alan hirtelen eltűnik és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült, hogy befejezze a játékot. Csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így Alan (Robin Williams) az esőerdő foglya marad mindaddig, míg két másik gyerek, Judy és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, csak akkor szabadulhat, ha a két gyerek megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt), különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk.

 

A Macskanő - RTL, január 1. vasárnap, 15.50h

A félénk Patience Philipst (Halle Berry) elteszik láb alól, amikor véletlenül megtudja, hogy a nagy hatalmú cég, a Hedare új, öregedés elleni szere szélhámosság. Titokzatos erők közreműködése folytán azonban Patience újra életre kel. A félénk lány mellett egy erővel, gyorsasággal és kifinomult érzékekkel megajándékozott nő is megszületik. Életre kel benne a Macskanő, aki nem hajlandó a másik szabályai szerint játszani.

 

Pluto Nash - Hold volt, hol nem volt... - Viasat3, január 1. vasárnap, 16.30h

Pluto Nash (Eddie Murphy) nemet mond Rex Carter tízmillió dolláros ajánlatára, amellyel az üzletember magához kívánja venni Pluto menő éjszakai klubját. A klub a válasz után alig két perccel felrobban, ugyanis Mogan (Joe Pantoliano), a közvetítő nem szeret főnökével rossz hírt közölni. Nash egy szép énekesnővel az oldalán nyomozni kezd a titokzatos, nagy befolyással bíró Carter után, aki már a városi tanácsba is beférkőzött, s akit élő ember még nem látott. A nyomozás során egyre bizonyosabbnak látszik, hogy az üzletember valójában klón, aki egy nagyszabású tervet próbál gátlástalan módszereivel megvalósítani.

 

Horgász a pácban - Filmcafe, január 1. vasárnap, 17.25h

A film története a jóravaló, furfangos orvvadász és a kisvároska helyi hatalmasságai közt dúló harcról szól. A fergeteges események humora hagyományos helyzet- és jellemkomikumra épül, amit elsősorban Louis De Funes alakítása tesz ellenállhatatlanná. Utolérhetetlen, ahogy jellemábrázoló gesztusaival és fintoraival, burleszkbe illő mozgásával, nyűtt gúnyájában és ormótlan bakancsában csetlik-botlik. És természetesen nem ő kerül pácba, hanem a vele szemben álló, lomha észjárású, szépelgő, vidéki kispolgárok.

 

Addams Family – A galád család - Moziverzum, január 1. vasárnap, 18.10h

Gomez és Morticia Addams New Jersey-ben, egy elhagyott kastélyban élnek. Nemcsak lakályossá tették az épületet, de utódokkal is benépesítették, így a hely a béke szigete, távol a civilizáció zajától _ a szinte állandó köd pedig elfedi őket a kíváncsi tekintetek elől. A nyugalomnak azonban lőttek, amikor Margaux Needler tévés műsorvezető felfedezi a vidéket, és lakóparkot álmod meg a helyen. Csak idő kérdése, mikor robban ki a konfliktus az Addams család és az újonnan épült kertvárosi negyed lakói között.