Hú, de lovagias volt Kasza Tibi a Szerencsekerékben!

Nem volt szép, amit a Feleségek luxuskivitelben című realityből ismert Polgár Tünde egyik feladványa után mondott műsorvezetőtársának, Sydney-nek.

Polgár Tündének játéka végén egy jó hosszú szóval kellett megküzdenie, aminek a meghatározása az volt, hogy „éjszakai jármű”. Szerencsére elég sok betűt eltalált belőle, szóval kis gondolkodás után megfejtette, hogy a Göncölszekérre gondoltak.

Kasza Tibi ezt követően hősiesen bevallotta, hogy ő bizony nem tudta volna megfejteni a feladványt – ezután azonban már nem volt túl hősies, mivel azt is sikerült hozzátennie,

hogy szerinte Sydney-nek sem sikerült.


Azt nem tudni, ezt mire alapozta, és Sydney sem védte meg magát, csak lemondóan csóválta a fejét, ami jelentheti azt is, hogy valóban nem tudta, de azt is, hogy „mekkora suttyó vagy, Tibi!”. Nekünk egyébként itt a szerkesztőségben körülbelül 2 másodperc alatt sikerült kitalálnunk,

szóval azért látunk rá némi esélyt, hogy Sydney-nek is ment.

Na de borítsunk fátylat Kasza nem túl lovagias gesztusára! A lényeg, hogy Polgár Tünde nyert, nem kevesebb mint 2 millió 650 ezer forintot, amihez utána további félmillió járt,

és a nyeremény nagy részét egy nagylelkű gesztussal felajánlotta a Tündérpakk Alapítványnak és a Bohócdoktoroknak.


(via tv2play.hu)

 

Kasza Tibi már máskor is alkotott