Istenes Bence: Szórakozunk, nevetgélünk

A műsorvezető mesélt a Tehetség első látásra című új műsoráról, a tévés vágyálmairól, az IstenEstről, a keveset mutatott komoly arcáról, de elmondta azt is, hogy szerinte mennyire kéne elmondani a véleményünket.

Mitől különleges a Tehetség első látásra?

Attól különleges, hogy sok formátumot foglal magába. Vannak benne tehetségek, mégsem tehetségkutató, hanem tehetségmutató. Van benne egy vetélkedős izgalom, mert celebek segítik a civil játékosokat, hogy megnyerjék a 10 millió forintot. Arról szól az egész, hogy szórakozunk, nevetgélünk, hogy a csapatok próbálják megfejteni, ki miben tehetséges. Összességében ezt úgy foglaltuk össze, hogy a Tehetség első látásra a legjátékosabb showműsor.

(Kritikánk: Itt rohadtul nem a tehetség számít!)

Milyen RTL-es műsor lenne a vágyálmod, amit szívesen megcsinálnál?

Folyamatosan jönnek új formátumok, amik izgalommal töltenek el. Ilyen volt az Álarcos énekes is, ami olyan szintű újítás volt, hogy letarolta a hazai és nemzetközi piacot is. Nagyon szerette az egész csapat készíteni. A jövőben szívesen csinálnék olyan műsort, ami kifejezetten a szórakoztatásról szól, a humor van a középpontban, de egy lazább vetélkedőben is el tudnám képzelni magam. Viszont mostanában egyre többet dolgozom a kamera másik oldalán, úgyhogy szívesen látnék egy saját gyártású műsort a tévé képernyőn. 

Vannak saját formátumötletek, amiket szívesen képernyőre vinnél?

Egy külföldi licenszműsorról már folytattam előzetes egyeztetéseket az RTL-lel, amit szívesen gyártanék a csapatommal. Amikor Németországban dolgoztam egy cégnél a fejlesztési osztályon, akkor nagyon megtetszett ez a fajta kreatív munka. Izgalmas látni, ahogy egy formátum, amit kitalálsz, egyszer csak életre kel, képernyőre kerül akár több országban is. De az van, hogy egy fenékkel egy lovat lehet csak megülni. Nem lehet mindent. Ezekre rengeteg időt kell szánni, és persze mindig van fontosabb.

Mindenesetre vannak ilyen terveim, és nagyon örülnék, ha egyszer kitalálnék valami olyan formátumot, amit sok ország megvenne. Az menő lenne.

Forrás: Sallak Dóra/RTL Magyarország

 

Ez a bizonyos formátum, amin közösen dolgoztok az RTL-lel, milyen hangvételű műsor lenne?

Vidám. Nagyon nevetős, nagyon szórakoztató. Én alapvetően ilyen formátumokat nézek, ezért ilyeneket is szeretnék gyártani, mert ebben érzem jól magam, és szerintem ehhez a fajta szórakoztatáshoz értek.

Nem félsz attól, hogy ez a sok vidám műsor rád fog égni? Hogy a közönség csak ezzel azonosít, miközben te komoly is akarsz lenni? Van a komolyságra igény a részedről ezen a téren?

Szerintem nem baj, ha engem a vidámsággal azonosítanak az emberek. Nyilván egy TV műsorban az én szerepkörömbe nem fér bele a komolyabb témák boncolgatása. Viszont a saját online formátumomban, az IstenEstben az ökörködés mellett komoly témák is helyet kapnak, mint például az apaság, fontos párkapcsolati kérdések vagy akár a spiritualitás.

Ráadásul a tévézés vagy az IstenEst a leglátványosabb munkáim, mégis a legtöbb időt a kreatív ügynökségem viszi el, ahol nemzetközi brandeknek készítünk reklámokat. És ezen a területen abszolút nem a vicces oldalam kerül előtérbe, hiszen ebben a pozícióban szigorúnak kell lennem és fontos döntéseket kell meghoznom.

Sokszor megkapja a kereskedelmi tévé azt a kritikát, hogy amennyi emberhez elér szórakoztató műsorok segítségével, úgy ezt az erőt jobb célra is használhatná, például komolyabb témákkal foglalkozhatna és betölthetne egy kis közszolgálati szerepkört. Ugyanezt a kritikát a szórakoztató műsorok arcai, műsorvezetői is megkapják. Mit gondolsz erről? Jogos a kritika?

Azt gondolom, hogy bizonyos dolgokról el kell mondani a véleményünket. Esetemben is vannak olyan témák, amik engem vagy a családomat érintenek, azokkal kapcsolatban szívesen kinyilvánítom a véleményemet. 

Én örülnék, ha mindenki elmondaná a véleményét, függetlenül attól, hogy valaki civil vagy közszereplő. Külföldön sokkal bátrabban nyilvánítják ki véleményüket a hírességek akár megosztó témákban is. Itthon ez sajnos nem így működik, ami szerintem szomorú.