34 év után végre elérhetővé vált Madonna betiltott Pepsi-reklámja

A Like a Prayer című klipre épülő hirdetést maga az énekesnő hozta nyilvánosságra Instragram-oldalán.

„34 évvel ezelőtt forgattam egy reklámot a Pepsivel, hogy közösen ünnepeljük a Like a Prayer című dalom bemutatását.

A hirdetést szinte azonnal betiltották,

miután nem voltam hajlandó semmiféle változtatást eszközölni a szám videóklipjén, amelyben megcsókolok egy fekete szentet és égő keresztek előtt állok.


Így kezdődött karrieremnek az az illusztris szakasza, amikor is művészként visszautasítottam a kompromisszumokat az integritásom jegyében. Köszönöm nektek a Pepsinél, hogy végül csak ráébredtetek a közös munkánk zsenialitására. :D A művészek azért vannak a földön, hogy felkavarják az állóvizet” – írta a videó mellé a sztár.

A semmi felháborító dolgot nem tartalmazó hirdetésben egyébként azt láthatjuk, ahogy a fiatal Madonna egy dobozos Pepsivel a kezében nézi saját magát a Like a Prayer klipjében. Csakhogy másnap volt magának a klipnek a bemutatója,

és abban voltak láthatóak azok az említett dolgok, amelyek kiakasztották a közvélemény konzervatívabb felét, elsősorban a vallásos embereket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés


Így különféle vallási csoportok kezdték presszionálni a Pepsit, és mivel rengetegen voltak, akiknek a szemében a hirdetés végül egyet jelentett a klippel magával, a cég engedett a nyomásnak, és egyetlen sugárzás után (amikor egyébként nagyon sokat láthatták) kivonta a reklámot. A tiltakozók között volt egyébként az akkori pápa, II. János Pál is, aki Madonna zenéjének bojkottjára szólította fel az olasz népet. Az énekesnőre amúgy nem volt különösebb negatív hatása a botránynak, sőt:

1989-ben a Like a Prayer megnyerte az MTV gáláján a közönségdíjat, a reklámért pedig a sztár úgy is kapott egy 5 millió dolláros csekket, hogy csak egyszer került adásba.


(via Unilad)


Nyitókép forrása: Larry Busacca / WireImage / Getty Images.

 

Még több botrány Madonnával

A botrányos MTV-gáláktól a betiltott Pepsi reklámig: 6+5 érdekesség a 65 éves Madonnáról

A Grammy- és Golden Globe-díjas énekesnő, színésznő, rendező és üzletasszony nem véletlenül vívta ki magának a „pop királynője” címet: ellentmondásokkal és átváltozásokkal teli karrierje során sok millió rajongóra és irigykedőre tett szert.

Tovább