Sokak szerint, ha a Jelenések könyvét Szomszédok-monológokkal ötvöznénk, az sem festene reálisan sötét jövőképet 2024-re. Szerencsére a magyar popszíntér már jó három évtizede kitermelte a közérzeti ellenszérumot, jóllehet, a szóban forgó dalok hatásukat tekintve legalább olyan pusztítónak bizonyultak, mint a jelenlegi világvége-jóslatok.

Következzék hát öt irritálóan hurráoptimista szerzemény a 90-es évekből, melyek fényében talán megtanuljuk értékelni az apokaliptikus közhangulatot!

Sipos F. Tamás: Nincs baj, baby!

Az egykori Exotic-frontember meglehetősen ellentmondásos figura volt a korabeli mezőnyben: míg egyesek a hazai endorfinpop pápájaként tekintettek rá, mások úgy vélték, a Bokros-csomag jópofább elemeket vonultat fel, mint Sipos F. dalszövegei. Védelmére szóljon, hogy a PC ekkoriban legfeljebb a személyi számítógép rövidítését takarta, a szerzeményből áradó könnyed hímsovinizmust pedig elfedi az tömény felhőtlenség, melynek hatására kedvünk támad lambadát járni egy robogó expresszvonat előtt.

Bubble Gum: Nem adlak kölcsön

Míg a 90-es évek közepén a nyugati génlaborokban bárányokat klónoztak, hazánkban – néminemű technikai hendikeppel - eurodance-előadókat: így született meg a mi kicsit sárgább, de semmiképp nem savanyúbb Vengaboysunk. A Bubble Gumhoz képest ugyanis a négy Teletubbie abszinton és morfiumon tengődő impresszionista festőművész benyomását keltette. A csapat 2002-ben beadta a kulcsot, melynek köszönhetően Magyarország sivárabb hely lett, de talán ennél is szomorúbb tény, hogy már sosem tudjuk meg, mi volt a két férfiúi tag pontos funkciója a csapatban.

Hevesi Tamás: Diadal (Csíkos napernyő)

A 90-es évek közepe nem csupán az ugribugri dance-zenék aranykoraként funkcionált, a kockás ingre pulóvert húzó, gyerkőccel a nyakban táncikáló lakossági pop-rock legalább ekkora népszerűségnek örvendett. A két műfaj között jelentős különbség volt, hogy ez utóbbi próbált tartalmasnak látszani, Hevesi Tamás Csíkos napernyője azonban örök mementóként tanúskodik ezen kísérlet kudarcáról. Mindenesetre a szerzeményből áradó masszív derű és kétcentis mélység elegye bármikor képes zátonyra futtatni az Álomhajót.

TNT: Bakancsdal

Ma már csak feltehetőleg eldugott falvak aggastyán bölcsei emlékeznek a TNT azon szerzeményeire, melyekhez képest a Bolond, aki sír egy lány után vagy a Kicsi gesztenye mélyfilozófiai disszertációnak tűnnek a Pink Floyd megzenésítésében. A korai demenciáért felelős kulcsfigura pedig Császár Előd volt, aki egyúttal a lelki szegénységgel együtt járó boldogságot is garantálta a formáció számára. Ennek ékes bizonyítéka az 1994-es Bakancsdal, mely kapcsán az utolsó dolog, amit feszegetnénk, hogy miért pont a címben foglalt lábbeli egy nyári sláger központi motívuma.

E.C. Dance Stars: Boogie Woogie

A szívem lázasan dobog, ma ő lesz majd a lábdobod;

Hipp, hápp, biztos úr, ellopták a diákomat piszkosul, amíg olvastam a vonaton a Gárdonyit, megfújták Gárdonyig;

De tenni ellene nem tudtam semmit, azon kívül, hogy ültem és néztem a semmit.

Az Erica C. és tánciskolás növendékei (pontosabban a belőlük alakult muzikális Wágner-csoportok) ilyen és ehhez hasonló sorokkal döntötték romba agyközpontunk verselésért felelős egységeit, és ágyaztak meg egyben vőfélykarrierünknek. Azzal viszont sem az Emergency House, sem a Bizö Boys, sem az Erica C. – Robby D. házaspár nem volt vádolható, hogy nyomasztó (vagy bármilyen) gondolatokkal rombolta volna kedélyállapotunkat. 1998-ban pedig, erejüket egyesítve, amolyan optimista Megagodzillaként árasztották ránk jókedvüket – nem kissé kontraproduktív módon.