pneklara 2015 ápr. 29. - 07:45:49
(13/353)
Úgy láttam, Friderikusz második alvópajtása Majka lesz. Van egy félelmem. A Csatorna dédelgetett celebjei sorsot húztak, s õk fognak rendre sorra kerülni. Pedig rájuk én már nem vagyok kíváncsi. Többet gondoltam Fridirõl, mint hogy belemegy ilyen bulvár beszélgetésekbe. Bár, aki értelmesebb gondolatcserére vágyik, annak ott vannak a beszélgetései az ATV-n.Akkor valószínû Gyõzivel is összezárják. Bár az most az RTL-n van? Fene tudja ebben a nagy tolongásban.
Erõsen gondolkodom, ki is hagyom a második adást, mert adott alapanyagból csak adott szinten lehet alkotni.
vandorbab 2015 ápr. 28. - 12:12:53
(12/353)
Ez elsõ rész egy áporodott mûsor lett, amely nélkülözi a szellemiséget, a friss ötletet és az üdítõ õszinteséget.
Mindezt persze nem Gesztesi Károlytól vártam, hanem az általam is nagyraértékelt Friderikusz Sándortól.
Az elõbbit szeretem és kedvelem, de most egy megbetegedett embernek tartom, aki komoly segítségre szorul, nehéz napjai lesznek.
Fridi viszont számomra érthetetlenül egy önelégült pojácává vált, akit akárki pótolhatna a ZS-kategóriás celebjeink közül, ebben a gyatrán és slendriánul elkészített produkcióban.
Pedig én CSAK Fridi miatt néztem meg a mûsort. Tudom mire képes, milyen munkabírása és maximalizmusa van, mennyire megbecsüli a képernyõn való megjelenést, mennyire tiszteli a háttérben küzdõ munkatársait, ám most valamiért mindezt megtagadta.
Mindez azonban nem írható Hajdú Péter számlájára, mert én nem hagynám, hogy a taknyát rám kenje. Vagy mégis van az a pénz?
Elfogult vagyok és remélem Fridi visszatalál az általa képviselt színvonalra, mert egyre több a természeti csapással felérõ mûsor és egyre kevesebb a nézhetõ teljesítmény.
olahmiki1959 2015 ápr. 28. - 12:01:38
(11/353)
Amikor egy mûsor eleve úgy kezdõdik, hogy még semmi nem történt, de a helyszín már önmagában mesterkélt, a nézõknek nem tetszõ, ordítóan "megcsinált", akkor szerintem ott már elég nagy baj van.
Két ember egymás elõtti kitárulkozásához kell egy meghitt hangulat, egy barátságos szobabelsõ, egy olyan légkör, ami segít megnyitni az embereket, ami a hátteret biztosítja egy bizalmas beszélgetéshez.
Itt ez abszolút nem volt meg, Fridi és Gesztesi bement egy totálisan kivilágított stúdiódíszletbe, hideg színekkel, hideg fényekkel, mindketten mereven, egy kissé idegenül, megjátszott lazasággal mozogtak ebben a mûvi közegben.

Fridi ez egész együttlét alatt szinte csak az ivásról beszélt, kérdezett, talán úgy gondolta, hogy akkor lesz igazán bulvárízû, a nézõknek tetszõ a mûsor, hogyha végig, juj-de-nagyon-bátran ezt a témát forszírozza.

Gesztesi számomra alapból rokonszenves ember, - azzal együtt, hogy szerencsére éppen nem vacsoráztam, és nem rágcsáltam semmit, amikor azt mondta, hogy szerinte õ az ország 5 legjobb színésze között van, mert biztosan félrenyeltem volna,)D, - aki végtelenül magányos, a védjegyévé vált, jól ismert, "Gesztesi-féle hahotázás" ellenére nagyon szomorú, vívódó ember, aki szerintem soha az életben nem fogja kiheverni a Claudiával történt szakítását, ahogyan Claudia sem fog tudni soha még egy olyan párt találni magának, akivel ezer százalékig, annyira összeillenének, mint annak idején Gesztesivel.

Az, hogy Fridirõl nem tudtunk meg gyakorlatilag semmit, engem nem lepett meg túlságosan, ezt elõre lehetett tudni, bár én egy beszélgetést úgy képzelnék el, - miután nem egy interjúról van szó, ahol a riporter kérdez, és a riportalany válaszol, hanem két egyenrangú beszélgetõpartnerrõl, - hogy mindketten kíváncsiak a másikra, beszélgetnek, csevegnek, kérdeznek, válaszolnak, kölcsönösen megnyílnak egymás számára, és ebbõl kialakul egy nagyon jó hangulatú, ismerkedõs, sztorizós, igazi baráti beszélgetés, dumálás, jó kajákkal, nagy röhögésekkel, oldottan, lazán, elfelejtve a kamerákat, a technikai személyzetet, leülve egy kandalló elé, hangulatvilágítással, szolid iddogálással, nassolással, esetleg a háttérben valami halk zeneszóval.:D

Ahogyan azt Móricka elképzelte...:)

... Szabó Gyõzõ - a mormogó, nem tisztán artikuláló, alig érthetõ beszédkultúrájával - valóban az ország egyik legjobb színésze lenne?...
És akkor mi van Haumann Péterrel, Sinkó Lászlóval, Huszti Péterrel, Bálint Andrással, Mácsai Pállal, Stohl Andrással, Gáspár Sándorral, Kern Andrással, Reviczky Gáborral, Andorai Péterrel, Bodrogi Gyulával, vagy a nõk közül Udvaros Dorottyával, Bánsági Ildikóval, Béres Ilonával, Kútvölgyi Erzsébettel, Almási Évával, Psota Irénnel, Törõcsik Marival???... és a sor még hosszan folytatható.
Itt egy picikét lelohadt bennem a lelkesedés, és ez az érzés egészen a mûsor végéig megmaradt.

Gesztesi alvómaszkja valóban brutális volt, engem egy kissé "A nyolcadik utas a Halál" arctámadójára emlékeztetett, aki rátapadt az ûrhajós arcára, hogy a száján keresztül a bensõjébe rakja a szörnyeteg embrióját.
Hogy egy ilyennel hogy lehet kényelmesen aludni, az számomra örök rejtély marad.:D
Nem volt valami bizalomgerjesztõ látvány, én a tévések helyében kihagytam volna...
tortura 2015 ápr. 27. - 19:53:48
(10/353)
Én is azt gondolom, hogy egy rész után még ne mondjunk ítéletet. Nem volt ez olyan rossz, bár az is igaz, nekem nem nagyon van mihez hasonlítani, mert elég kevés mûsort nézek mostanában a TV2-n. (A pénteki Frizbi nagyon szórakoztató volt Fridivel).
Nekem az az érzésem, hogy Gesztesi egy szörnyen magányos és/vagy boldogtalan ember. Persze, valahol érthetõ, miért az. Nincsenek barátai, talán most társa sincs, a gyerekei tõle külön élnek az anyukájukkal. Most rúgták ki az egzisztenciáját jelentõ sorozatból... Talán ezért is vállalta el ezt a mûsort, hogy kapjon egy kis aprót. Végül is pénzt kell keresnie, mese nincs, sok gyereke van.
Igen, szerintem sem mondott mindig igazat. Talán nem is hazudni akart, csak egy kicsit szépíteni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy nem õ mondott fel a sorozatban. Nem hinném, hogy olyan anyagi helyzetben van, hogy ez megengedheti magának.
Nekem egy kicsit inkább azért volt csalódás, mert én kétoldalú dolgot képzeltem el. Ehhez képest Fridi nagyon huncut volt, mert végig próbálta megfejteni Gesztesit, de õróla nem sokat tudtunk meg. Igaz, Gesztesi se nagyon kérdezett tõle/róla. A fõzés dolgot nagyon megvágták... Gondolom Fridi abszolút nem tud fõzni, esetleg teát. Gesztesi azért rittyentett valamit. Ami még feltûnt, hogy ez az ember rengeteget iszik. Közben pedig többször próbálta megmagyarázni, hogy õ nem is iszik sokat, mert tudja, hol a határ. OK, tényleg nem ártott meg neki, de attól a sok ivás szerintem nagyon pusztító. Én azért kíváncsi vagyok, ki lesz a következõ vendég.
wowow 2015 ápr. 27. - 16:17:11
(9/353)
Nekem tetszett. Bár én sem találtam teljesen õszintének sem Gesztesit, sem Fridit. Itt ilyen közegben tényleg csak szerepelni (szerepet játszani) lehet szerintem. De hát miért is nyílna meg egy vadidegennek, mégha a média világából vagy tévéképernyõrõl ismeri már valamelyest.
A díszletben zavart, hogy ha már ott éjszakáznak, akkor ne egy kanapén kelljen kitekeredve feküdni, mert azon nem lehet normálsian aludni. Fridi meg puhap*cs volt, hogy a vendége még mókázott/elmélkedett/beszélgetett/zongorázott volna, õ pedig kidõlt és aludt. Szóval nem amiatt tetszett, hogy most jaj de beleláttam valakibe (mert nem és nem is feltétlenül jó tévében kendõzetlenül, kitárulkozva mutatni másnak a személyes problémákat) hanem amiatt, hogy mit hoznak ki ebbõl a helyzetbõl, mivé lesz 1 nap alatt a páros.
-csengõzoli-- 2015 ápr. 27. - 09:31:06
(8/353)
Kíváncsi voltam milyen mûsor lesz, Friderikuszt kedvelem.
Kicsit csalódtam, ez egy "Pimasz úr ottalszik", csak sokkal mesterkéltebb.
Pimasz úrnál általában jóval természetesebbek a szereplõk, ott a mûsorvezetõ csupán bekapcsolódik egy átlagos hétköznapba, minden sokkal kevésbé mesterkélt.
Itt Friderikusz egy stúdióba hívja a vendéget, ahol ráadásul zakóban fogadja, az egész úgy ahogy van mû.
Még egy kis besötétített olvasó sarok sincs, aminek hangulata lenne.
Hiába rendezel be egy stúdiót , az attól még csak stúdió marad, vadonatúj bútorokkal, szponzor üdítõs hûtõvel, motorral ??? és zakós Fridivel.
Ez nem az a közeg, ahol az ember megnyílik.
Ez az a közeg,ahol az ember szerepel!
Igen, õ most a TV2 egyik stúdiójában, Friderikusz új mûsorában szerepel.
Ez pontosan olyan,mint mikor a Jóban rosszban fõhõseként játszik, csak most épp Gesztesit alakít.
Szomorú dalokat énekel,hogy lássuk micsoda lelke van és bevallja,hogy bizony õ az ország egyik legjobb színésze.
Friderikusz közben próbál elemezni, próbálja lazítani az egészet,de nem megy.
Teljesen fölösleges egy napot együtt tölteni a vendéggel, egy "Lehetetlen"-ben sokkal többet megtudok az aktuális meghívottról, pedig azt max 2-3 óra alatt vehették fel.
Kíváncsian várom meddig tud együtt dolgozni Hajdú és Friderikusz, azt hiszem nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz,hogy megjósoljam hangos szétválásuk lesz.
A mostani témát 10000000000000%,hogy Hajdú találta ki, rá vall,hogy a jelenleg a bulvár legalján csücsülõ, frissen botrányosított Gesztesit kéri fel.
Ez az õ egyszerû, végtelenül piti gondolkodása, amire a Frizbit is építi.
Hívjuk be és kérdezzük az épp alktuális bulvárszrságairól, hogy mennyit iszik és kit hányt le, ezzel promozva a sorozatot is.
Borzalom.
Összegezve: nem tetszett.
pneklara 2015 ápr. 27. - 07:20:30
(7/353)
Az elsõ, és egy rész alapján még nem lehet értékítéletet mondani a mûsorról. Pl a második után már mondható majd, hogy új szereplõ, másfajta beszélgetési mód.Végül is a mi dolgunk nem más, ülni a szoba sarkában és kukkolni két embert.
Kíváncsi voltam, hogy kilóg-e majd itt is a lóláb: szerkesztenek, hazudnak,hogy menjen a show.
Itt is volt hazugság, szerintem Gesztesi hazudik folyamatosan - önmagának. Lerí róla, hogy áltatja magát, nincs rend körülötte.
Végül is kellemes mûsor volt, mindkét szereplõ megmutathatta kvalitásait, okulni nem nagyon lehetett belõle, de esti szórakozásnak jó volt.
perry 2015 ápr. 27. - 07:01:52
(6/353)
Szerintem kipurcant a "bébicsõsz". A szerkesztett anyagoknál soha sem tudod meg mi volt az eleje vagy vége annak a helyzetnek.
olahmiki1959 2015 ápr. 27. - 02:16:52
(5/353)
Az engem is nagyon megérintett, egészen megható volt.
Más kérdés, - és nem tudtam mire vélni, - hogy Fridi a fal felé fordulva aludt, miközben Gesztesi elmondta a mesét.
perry 2015 ápr. 26. - 22:24:23
(4/353)
Egy jelenet volt a mûsorban ami vagy nagyon õszinte, vagy nagyon jó színészre vall A kis gyufaáruslány Andersen mese részlet.
perry 2015 ápr. 26. - 11:25:03
(3/353)
Mondjuk az, hogy a gyártás producere Hajdú Úr, szerintem némileg "igazolja" a külsõségeket. Friderikusszal, mindketten tudjuk, hogy lehet csillogó show-t varázsolni és leülõs beszélgetõs mûsort is -engedtessék meg nekem- mindkettõben úgy teljesít, hogy az egyedi és csak rá jellemzõ. Részemrõl ez pedig nem besorolás vagy mások elé helyezés õ a Fridi.
Az én kétségem -bár inkább csak tamáskodásom- az , hogy ez a "termék" a bulvár vonulat egyik típusa lesz. Már a pilotban is olyan személyiségrõl van szó aki megosztó, pillanatnyilag "kedvenc" a médiában, akit szívesen nézünk, hogy új információkhoz juthassunk.
Ennek ellenére varom én is , hogy milyen új és érdekes "ízzel" gazdagodik palettája?
Bár, az ötlet ott alvós, házhoz megyek változatát már volt szerencsém látni.
olahmiki1959 2015 ápr. 26. - 05:36:18 Előzmény adamnagysweetmovie
(2/353)
Aha.
Berendezett, mesterséges díszlet, ragyogó kivilágítás, kamerák és mikrofonok tucatjai - ami önmagában nem lenne baj, hiszen a mûsort valahogy rögzíteni kell, - ahelyett, hogy egy barátságos lakás-belsõ lenne a helyszín.
De ez csak kekeckedés a részemrõl, lássuk a mûsort!...
adamnagysweetmovie 2015 ápr. 24. - 18:54:19
(1/353)
Érdekes agyragyúrós Való Villa