A színész, akit nem lehetett nem szeretni, táncosnak készült, az extrémsportok megszállottja volt, de harcművésznek is kiváló volt, vagyis szinte minden ismert szerepét mintha kifejezetten rá szabták volna.
Hollywoodban szinte alapkövetelmény, hogy egy színész énekelni is tudjon, azonban vannak, akik tényleg különlegesen tehetségesek benne. Íme a szubjektív listánk, a teljesség igénye nélkül.
Alig 32 év késéssel néztem meg Patrick Swayze klasszikusát, és nem estem tőle hasra. Sőt, voltak részek, amiket kifejezetten rossznak vagy éppen értelmetlennek tartottam.
Patrick Swayze női rajongói komoly fennakadásokat okoztak a forgatáson. Maga a sztár pedig olyan súlyosan megsérült a folyóparti félmeztelen bunyóban, hogy emiatt bukta a Predator 2-t...
Ez itt a Pótvizsga, ahol szemérmesen bevalljuk, ha valójában nem is láttunk egy-egy kultikus alkotást, és most a streamingszolgáltatók segítségével bepótoljuk az évtizedes mulasztásainkat. Most minden idők legjobb szörfös-bankrablós filmje került sorra – SPOILERESEN!
Újra nagyot megy az interneten a Dirty Dancing régi werkvideója, pedig valójában már egy éve megmutatta a Lionsgate stúdió.
Swayze, aki korábban az Országúti diszkóban rakta a helyükre a bevadult kamionsofőröket, most maga is a volán mögé ül, hogy egy nagyon veszélyes szállítmányt juttasson el a rendeltetési helyére.
Vicces, hogy a filmtörténet legszebb férfibarátságának történetét pont egy nő készítette el, és a Holtpontot örökké a szívünkben fogjuk őrizni, még akkor is, a picit csöpög…
Múltkori, 10 tini karakter a tévéből, akit felnőtt színész játszott című cikkünk után megvizsgáltuk a túlkoros tinédzserek helyzetét a nagyvásznon is – és még sokkal durvább eseteket találtunk. Mutatjuk a legnagyobb korkülönbségeket a figura és az azt megformáló színész valódi életkora között!
1988-ban tévésorozatban folytatódott Jennifer Grey és Patrick Swayze kultfilmje, de készült belőle remake és videojáték is!
Tommy Lee Jones gyűlölte Jim Carrey-t, amiért folyton bohóckodott a Mindörökké Batman forgatásán, de Patrick Swayze is kiakadt Jennifer Grey gyerekes viselkedésén a Dirty Dancing idején.
A Dirty Dancing – Piszkos tánc kamaszkorunk legszebb nyarának, a nyolcvanas évek végi balatoni kertmoziknak a nagy slágere volt, de kultfilmként bármely generációnak a kedvencévé válhat. Íme tíz érdekesség a kulisszák mögül!
Ezúttal maga a rendező, Jerry Zucker mesélt izgalmas kulisszatitkokat az 1990-es kultfilm forgatásáról.
Pedig nélküle ma már el sem tudnánk képzelni a természetfeletti romantikus filmet. De vajon ki volt a nála jobb esélyekkel induló kilenc másik színész?
Az Országúti diszkó mindent hoz, ami annyira jellemző volt a 80-as évekre, rosszul öltözött, izmos férfiakat, akikért döglenek a nők, és nagy leszámolásokat béna robbanások közepette.
Elő a zsebkendőkkel, szombat este levetítik minden idők legjobb természetfeletti romantikus filmjét, a Ghostot! Ennek apropóján összeszedtünk néhány érdekességet a filmről.
Micsoda butaság hegesztő táncosnőt nézni, amikor apuka kedvencét is meg lehet tanítani a piszkos táncra? Tinédzserkorunk egyik kedvence, Patrick Swayze és Jennifer Grey romantikus nyári vakációja egy életre nyomott hagyott bennünk, hiába múlt el 30 év a bemutató óta.