Amy Pascal producer hivatalosan is megerősítette, hogy harmadik rész is készül a 2018-as Venom és az idei Venom 2. – Vérontó után.
Nem volt nagy durranás az első Venom film, de Tom Hardy és a poénok ügyesen eladták, a folytatásra viszont csak Hardy maradt, két egymást feleslegesen csépelő szimbióta meg pár csirke.
90 millió dollárral debütált Tom Hardy képregényfilmjének folytatása, ami új rekord a járványidőszakban.
Tombolnak örömükben a rajongók: a Venom 2. - Vérontóban már nemcsak egy, hanem rögtön két idegen higanylény fog zúzni!
Most már mi is tudjuk, hogy nem orosz Alien-koppintásról van szó, még akkor is, ha a vérszomjas idegen lény itt is egy űrhajós testébe költözik, hanem egy, még a kommunista érában játszódó furcsa történet a hőssé válásról.
Tom Hardy, Woody Harrelson és Andy Serkis szemmel láthatóan élvezik a Pókember-mentes Pókember-filmjük minden pillanatát!
Az Andy Serkis rendezésében megvalósuló folytatásfilm producerei éppen Naomie Harrisszel tárgyalnak. Vajon kit játszik majd a gyönyörű Bond lány?
Kedvenc angol színészünk itt lesz velünk egész hétvégén, hol vadászpilótaként, hol barátságos gengszterként, hol hallgatag csaposként vagy éppen menő titkosügynökként!
Hollywoodban ott kezdődik a siker, ha az adott film képes megduplázni bevételként a gyártás költségeit, de ezek a filmek ennél sokkal többet hoztak a konyhára!
Az első rész társforgatókönyvírója, Kelly Marcel írja az új részt. Woody Harrelson lesz az új főgonosz?
Az egyébként vígjáték specialista David Gordon Green rendezte, az eredeti, 1978-as első részhez minden részletében hű horror beállíthat egy, csak pár hete beállított rekordot is!
Tom Hardyba parazita költözött, aki nem szereti, ha parazitának hívják, és az űrből érkezett. Ha felbosszantják, fejeket harap le, de néha elég jó fej. Az egyik legjobb Marvel antihős saját filmje remekül elvan ezzel a felállással!