Mosonmagyaróváron a forradalom negyedik napján, 1956. október 26-án tüntetők, munkások, középiskolások, mezőgazdasági akadémisták vonultak az ÁVH határőrlaktanyája elé, hogy leverjék róla a vörös csillagot. A többségében békés tömegre sortüzet zúdítottak, majd kézigránátot dobtak a sebesültek közé. Több mint ötvenen meghaltak, és nagyon sokan megsebesültek. A film feidézi a sortűz történetét, az azt követő megtorlást és pert, melynek ítélete nyomán 1957. december 31-én ártatlanul kivégezték Tihanyi Árpádot, Gulyás Lajost, Kiss Antalt és Zsigmond Imrét, 1958. január 15-én pedig Földes Gábort és két társát.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
feketevipera
2009 nov. 24. - 18:50:54
Megrázó dokumentumfilm a vadállatokhoz illõ módon kegyetlen bolsevik gyilkosokról, akik nem érdemlik meg azt, hogy embernek nevezzük õket. A lelkiismeretüket tisztának érezték, a felelõsségrevonást elkerülték. Utolsó aljas férgek ezek, és akiket 56 októberében meglincseltek közülük, meg is érdemelték a büntetésüket. Elgondolkodtató, hogy a többségüket (és az összes bolsevista gonosztevõt) késõbb miért hagyták futni, holott a legszörnyûbb kínhalál elszenvedésére jogosították volna fel õket a tetteik. Még a legkisebb megbánást sem mutatták, amivel legalább részben enyhíthettek volna a kivégzettek hozzátartozóinak és a megnyomorított embereknek a fájdalmán. Újra és újra bebizonyosodik, hogy "demokráciánk" csupán egy bûzlõ trágyadomb, ahol ezek a gazemberek nyugodtan eltûnhetnek. Semmivel sem voltak jobbak a nyilas hóhéroknál, sõt: a népre hivatkozva tették azt, amit tettek. Egy biztos: a gerinctelenséget nagyszerû módon tudták továbbadni szellemi örököseiknek, akik manapság ugyanúgy szemrebbenés nélkül tudják azt mondani, hogy nekik tiszta a lelkiismeretük. Több hasonló film kellene, ahol a lehetõ legtöbb ávós gyilkost mutatnák meg, feltárva a tetteiket. De nem szabad csodálkoznunk azon, hogy róluk nem készülnek filmek, nem születnek könyvek, szinte semmit sem tudunk róluk, a feledés homályába vesznek, mivel a kádárizmus mételye még mindig fogva tartja kis hazánkat. Ha csak negyedannyit foglalkoznának velük, mint a holokauszttal, talán egy kicsit tisztább lehetne a közélet Magyarországon. Szégyen, hogy a XXI. század elején még mindig itt tartunk, és sejthetõen csak rosszabb lesz a helyzet.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások