Filmünk kulcsfigurája, Éva zabolátlan elidegenítő organizmusként a vegetatív lét szintjén éli kispolgári életét. Gyakran nem tud aludni. Kevesen látták, aki igen, az is maximum tíz percre; senki nem mond róla semmit. A nagyvárosi elidegenedés példája, hat nap egy lakásban, két telefonszerelő, egy beteg szomszéd néni, két zongora-szállító és pár hal.
"Ma lépek ki először az utcára. Mielőtt kimegyek az ajtón, egy pillanat alatt átfut az agyamon, hogy milyen is találkozni az emberekkel. Megnéznek, esetleg meg is szólnak, ha valami furcsát vesznek észre rajtam. Mondjuk, annyi is lehet, hogy csak rosszul ébredek reggel. Fáradtan. Nincs kedvem elnézni mások rosszindulatúságát, és máris kiüldöznek a világból. Lehet, hogy észreveszik majd az emberidegenségemet. Kívülálló és idegen leszek. Egy olyan idegen, aki otthon is idegen. Inkább helyesebb megfogalmazás lenne, hogy nincs hazája. Nekem nincs hazám. Egyetlen menekülési helyem a lakás. De nem szeretnék visszamenekülni. Egyáltalán nem szeretnék menekülni. Ezt a hat napot is azért tettem, hogy bebizonyítsam másoknak: én nem menekülök, sőt szembenézek, vagy inkább kihívom a sorsot magam ellen.
Nos, megijedtem. Már-már annyira, hogy mindjárt meggondolom magam. A gyomrom összeugrott. Mielőtt kilépek, megigazítom a ruhámat, legalább tízszer belenézek a tükörbe, és szépen elkészítem a sminkemet. Őszintén szólva még élvezem is a félelmet. Hatnapi tisztulás után ismét kilépek a civilizációba."
(Részlet a hősnő monológjából.)