1944 decemberében a magyarországi német parancsnokság úgy döntött, hogy még mielőtt az orosz csapatok teljesen körülzárnák Budapestet, a Műegyetem teljes személyi állományát, a hallgatókat, tanársegédeket, professzorokat (az utóbbi kettőt családostul) kitelepítik Németországba, hogy a háború után legyen, akik újjáépítik a lerombolt magyar és német városokat. 44 Karácsonyán a társaság egyik felét - a gépész- és vegyészmérnököket helyszűke miatt továbbirányították Drezdába, az építész- és építőmérnökök pedig maradtak Breslauban, a mai Wroclawban.

Egyik nap a breslaui rádió bemondta, hogy a szovjetek elérték a város határát, de semmi vész, itt van rengeteg magyar egyetemista, ők fogják majd Breslaut megvédeni. Erre óriási pánik tört ki a magyarok körében, akik éjszaka egyszerűen elszöktek a városból, és gyalog elindultak Halle irányába. Mínusz 20 fok volt, egyik oldalról a szovjetek lőtték őket, másik oldalról a németek, és ők gyalog egy hétig mentek a hóban, a rajztábláikon, mint egy szánon húzva maguk után a csomagjaikat. 1945. február 3-án értek Halléba, ahol két hónapig voltak. A város lebombázása után a társaság két csoportra oszlott: az egyik úgy gondolta, visszamegy Magyarországra - ahol, bár szovjet megszállás volt, de a harcok legalább már véget értek -, a másik csoport viszont úgy döntött, hogy a kis, rokonszenves, demokratikus Dánia felé veszi az irányt...