Próbáltam rákeresni az étkezési zavarára, de csak homályos utalások voltak rá. Ha volt is ilyesmi, akkor is inkább bulímiás lehetett, mint anorexiás; hiszen annak az a lényege, hogy elveszti a kontrollt a bevitel felett. De a bulímiások nem fogynak, bár a nyelõcsövük, foguk azért szépen tönkremegy a visszahányt gyomorsav miatt. Szóval lehet, hogy igazad van, de hol olvastad?

A sztorit köszönöm, ezen nagyon megdöbbentem.
Azt hiszem, a pszichológiának egyik nagy felfedezése és egyik nagy tévedése volt a szülõk felelõssé tétele. Persze, igaz, a gyerekkor meghatározó... de Amy semmi kirívót nem élt át. Elváltak a szülei, de kinek nem? :/ Ez még nem elég magyarázat. Olvastam egy könyvet, amit egy gazdag svájci fiú írt. Rákos lett, és a jó orvosok felvilágosították, hogy nyilván a gyerekkori pszichés traumái miatt van ez. Szerencsétlen gondolkozott, és írt egy könyvet az õ nyomorult, szörnyû gyerekkoráról, milyen borzasztó, hogy gazdag családba született, és meg volt fosztva attól, hogy szegény legyen. A könyv végén megátkozta a szüleit - aztán meghalt.
Ez a hozzáállás valahol sajnos kibillent az egyensúlyból. Szinte minden ember megsérül így vagy úgy, bárhogyan is nõjön fel. És ezért sajnos utólag bármennyit is vádaskodik, akkor is saját magának kell megbirkózni vele, mert akkor is a saját élete. Egyszerûen képtelenség mindig visszamutogatni a mamára-papára. Sajnos nagyon kevés ember képes igazán érett szülõ lenni, a többi úgy nevel, ahogy tõle telik, és ez nagyjából mindig is így volt és mindig is így lesz.
Szóval ez nem elég ok. Viszont számtalan kreatív ember szenvedélybeteg (fõleg piás, persze). Szerintem igaz az, hogy ezek az emberek azért vesztik el könnyen az önkontrolljukat, mert a személyiségszerkezetükben háttérbe csúszik, alárendelõdik a tényekhez tapadó tapasztalás az intuíció ellenében és/vagy az értelem az érzelem ellenében. Azért tetszik jobban ez a jungiánus magyarázat, mert felszabadít mindenki mást a vádlottak padjáról, és senki más nem felelõs azért, hogy önnön gyöngeségét leküzdje, mint az ember saját maga.

Szerintem óvták is. Az apja például csinált egy kampányt, hogy az emberek bojkottálják Amy lemezeit, amíg le nem szokik a drogról. Hát - sajnos csak ennyire sikerült megvédeni; de ha nem lettek volna mellette a szerettei, és nem vigyáztak volna rá, akkor nyilván addig sem jutott volna el, ameddig így sikerült. Az anyja magát okolja, hogy nem volt mellette az utolsó este; de ha nem most, akkor fél év múlva, egy év múlva történik meg.
Van, aki megmenekült egy hasonló haláltól: Pajor Tamás. http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2123 Amynek kábé ugyanazon kellett volna átmennie, éppúgy feladnia mindent, mint Pajornak. Más kiút ebbõl nincs, sajnos a család tehetetlen.

Ezt csak úgy tudom értelmezni, ha pszichésen tipizálom. Van egy remek lélektani típusrendszer, ami Jung típustanára épül: mbti.tarhely.biz Ebbõl kiderül, hogy az embernek vannak lelkileg erõs és gyenge oldalai, ez minden embernél törvényszerûen így van - amire erõsségként támaszkodik, annak a dichotóm párját kénytelen elnyomni magában; minél erõsebb és fejlettebb az egyik oldala, annál fejletlenebb és betegesebb a másik. Namost: Amy és sok más mûvész leginkább az intuíciójára támaszkodott, azon kívül az érzelmeire. Ebbõl következõen elnyomta a tényszerû, fizikai érzékelést és az értelmet. Ha ezt összerakod, akkor sajnos nem nehéz megérteni, mi történt vele.

A kábítószer okoz étvágytalanságot. Ugyan nem ismerem a drogok hatásmechanizmusát, de nem csodálnám, ha a nyálkahártyát is valamilyen szinten szétmarná, ami aztán megakadályozza a tápanyagok felszívódását.

20 évesen még nem drogozott, mindenesetre nem látszott rajta, akkor még husika volt. Késõbb bõregér.

Nem anorexiás volt, hanem drogos.